Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává. Ebből az alkalomból 2016. október 15-én, szombaton délután került sorfalunkban a szépkorúak köszöntésére a Közösségi Házban. A rendezvényt az Együtt Nekézsenyért Egyesület és a Községi Önkormányzat szervezte. Az alábbiakban Balogh Kitti egyesületi elnök köszöntőjének és Uj-Tózsa Csabáné polgármester asszony beszédének néhány részletét adjuk közre.
A megjelenteket Balogh Kitti köszöntötte.
„Kedves Vendégek!
Az Együtt Nekézsenyért Egyesület nevében nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket mai rendezvényünkön, mely a Nekézseny Községi Önkormányzat támogatásával jöhetett létre. Ismét eltelt egy év és immár harmadik alkalommal köszönthetjük falunk szépkorú lakóit…
Hálásak vagyunk Polgármester Asszony segítő hozzáállásáért, aki támogatott minket abban, hogy idén még inkább emlékezetessé tehessük ezt a napot és vacsorával, nosztalgia műsorral is kedveskedjünk Önöknek.
Ismertetve az est menetrendjét, először a Nekézsenyi Napraforgó Óvoda műsorát láthatjuk, melyben Balogh Béni: Az aranyrokka című meséjét adják elő, majd a POM- POM FAMÍLIA Együttes műsora következik, örökzöld slágerekkel. Vacsora után pedig lehetőség lesz kötetlen beszélgetésre.
Kedves Mindnyájuknak köszönjük a példamutatást, emberi értéket, az életbölcsességet, melyeket átadtak nekünk; köszönjük féltésüket, gondoskodásukat. Kívánom, hogy családtagjaik szeretete aranyozza be hétköznapjaikat és ünnepeiket, legyen részük vidámságban,, békességben.”
Balogh Kitti köszöntőjét Aranyosi Ervin: Ölelj, szeress kortalanul! című versével fejezte be, melynek utolsó sorait idézzük.
„…Tárd ki a szívedet,
élj szeretettel!
– Öleljen, örüljön,
míg él, az ember!”
Uj-Tózsa Csabáné ünnepi beszédéből:
„Tisztelettel és meleg szeretettel köszöntöm kedves vendégeinket a mai ünnepségünkön.
Már hagyománnyá vált, hogy évente egy alkalommal összejövünk azért, hogy kifejezzük hálánkat, tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket azok iránt, akik hosszú, munkában eltöltött évek után köztünk töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket. Sokan mondják az idősek közül, hogy megették már a kenyerük javát, én ezt úgy gondolom, megtették, amit várt tőlük a család, a nemzet és most már a pihenés éveit töltik… Ősz van a természetben és van az életünkben is. Ilyenkor, néha még bőven simogat minket a napsugár, ebben az időszakban van a betakarítás is. Az Önök élete is erről szólt. Nehézségek közepette felnevelték, majd útjára bocsájtották gyerekeiket; sokan pedig most unokáik életét egyengetik türelemmel és alázattal…
Megvívták az élet csatáit és jól tudják azt, amit a Prédikátor Könyve így fogalmaz: „Mindennek rendelt ideje van, s helye van az ég alatt minden akaratnak.”
Nekünk, fiatalabbaknak, szüleink és nagyszüleink mosolya és gondoskodása rengeteg erőt ad, kitartásuk, szeretetük felbecsülhetetlen kincs számunkra.
Kívánom az idős és szép-korúaknak, hogy bajaik, problémáik ellenére is élvezzék az életük minden egyes pillanatát, mert hatalmas ajándék az élet. Az év minden napján érezzék a megbecsülést, érezzék, hogy szükség van Önökre, érezzék, hogy vannak dolgok, amiket jobban tudnak és vannak dolgok, amiket csak Önök tudnak! …
E gondolatokhoz illeszkedik annak a versnek a részlete, melyet minden vendég olvashatott az ajándékba kapott üdvözlő lapon:
„… Példaképül szolgálni az előző nemzedéknek,
Olyan embernek lenni, kire felnéznek,
Utat, célt, jövőt mutatni a gyerekeknek,
Komoly feladat ez az idős embereknek.
S hogy mekkora boldogság, idősnek lenni,
Célokat az életben megvalósítani,
Nem kell más, egy kis idő csak
Megmutatni az utat a fiataloknak.”
Kérjük, nézzék meg Szabó Zsuzsanna és Ottenberger Balázs rendezvényen készült képeit, melyekért köszönettel tartozunk.
Végezetül tekintsék meg üdvözlőlapunkat, melyet kifejezetten erre az alkalomra Tózsa-Bánfalvi Gábor készített: