Új tetőt kap a Szeleczky Zita Emlékház

Új tetőt kap a Szeleczky Zita Emlékház

Az 1999-ben elhunyt művésznő 90. születésnapja (2005. április 20.) alkalmából 2005. május 28-án nyílt meg a Szeleczky Zita Emlékház településünkön, az Arany J. u. 4. sz. alatt. Azóta évről évre növekszik a személyes tárgyakból, fellépő ruhákból, fényképekből, festményekből és különféle dokumentumokból berendezett múzeum látogatóinak száma.

Az Emlékház létesítésével a Szeleczky Zita Alapítványnak és az önkormányzatnak közös elképzelése vált valóra. Az épületet az önkormányzat vásárolta meg, a felújítást pályázati forrásból és az Alapítvány Kuratóriuma segítségével valósították meg. A tárlat anyaga az örökösöktől, gyűjtőktől, az érdi önkormányzattól, a Színháztörténeti Intézettől került a gyűjteménybe és a felajánlott tárgyi emlékek száma ebben az évben is bővülni látszik.

Tavaly ősszel az épület tetőszerkezetében egy váratlan, előre nem észlelhető probléma merült fel. A tetőt tartó első szarufa összeroppant és megtolta a többi szarufát is, így a tető több helyen beázott. Ideiglenesen rögzítették, de félő volt, hogy a téli időszakban egy nagyobb mennyiségű hó súlyát már nem bírná el.

Ezt a váratlanul bekövetkezett állapotromlást – felmérve a helyreállítás költségeit – az Önkormányzat saját erőből nem tudta orvosolni, ezért fordult 2016. november elején támogatási kérelemmel az Emberi Erőforrások Minisztériumához. Örömünkre a 2016.évi miniszteri tartalék keret terhére Balog Zoltán miniszter úr 2 800 000 Ft értékű támogatást ítélt meg a Szeleczky Zita Emlékház tetőcseréjének megvalósulására, s ezzel a művésznő szellemi és tárgyi hagyatékának megőrzésére. Köszönjük a segítséget.

A támogatási szerződés megkötése a Kultúráért Felelős Államtitkársággal, valamint a támogatási összeg folyósítása a napokban várható.

Az előkészítő munkálatok és a gyűjtemény biztonságos elhelyezése, állagmegóvása a munkálatok idejére, már március hónapban elkezdődnek és az előzetes elképzelések szerint április végére már új teljesen tetőt kap az Emlékház.

Mindezek értelmében az elkövetkezendő két hónapban nem lesz látogatható a Gyűjtemény. Az érdeklődők szíves türelmét és megértését kérjük.

A munkálatok haladásáról hírt adunk.

Most következő képeink- melyeken látható a tető állapot romlása-, február végén készültek. Fotók: Bánfalvi László.

Az Emlékházról bővebben itt olvashatnak:

http://www.nekezsenykozseg.hu/nekezsenyrol/szeleczky-zita/emlekhaz/

BLnéZs