Balogh Kitti
Bemutatkozás
1990. április 26-án születtem Kazincbarcikán. Bátyámmal, Ádámmal nevelkedtem Nekézsenyben, a falu legszebb részén, hála Istennek teljes családban. Sokat játszottunk a környező erdőkben, rengeteget gombásztunk. Korán megtanultuk, azt is, hogy mit jelent a munka fogalma: kicsi korunktól kezdve bekapcsolódtunk a háztáji munkálatokba és segítettünk a szüleinknek. Mindketten vegyész szakmunkások; édesapám a Borsodchemben dolgozott hosszú éveken keresztül, édesanyám pedig mellettünk maradt és vezette a háztartást.
1996-ban néhány hónapra beírattak a nekézsenyi óvodába, majd ősztől elkezdtem iskolás éveimet a Nekézsenyi Általános Iskolában. Akkoriban az iskola folyamatosan több mint 100 gyermekkel és szakmailag élen járó tanári gárdával működött. Suli után a szomszéd fiúkkal és lányokkal sokat játszottunk a környéken. Első számú főhadiszállásunk volt a „Mohaház”, ahogyan mi neveztük a legközelebbi erdős területet. Itt főzőcskéztünk, falevelet sepertünk, fogócskáztunk, bújócskáztunk, fára másztunk, és ha tehettük, csak enni jártunk haza. Persze azért szorgalmas gyerekként nagy gondot fordítottam a házi feladatok elkészítésére és a tanulásra is. A nekézsenyi diáktársaim nevében mondhatom, hogy a magas színvonalú általános iskolai oktatásnak köszönhetően bátran jelentkezhettünk nevesebb középiskolai intézménybe, mert minden tantárgyból megalapozott tudással rendelkeztünk. Ez természetesen csak később derült ki.
14 évesen kissé szorongva – hiszen korábban a falu határát is ritkán hagytam el- kerültem be az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium iskolapadjába. Az itt működő Arany János Tehetséggondozó Program tanulójaként a gondviselésnek egy magasabb szintjét tapasztalhattam meg, amit úgy tudnék leginkább megfogalmazni: nem tudom mi lenne ma velem ezek nélkül az évek nélkül. Az AJTP-ben különleges figyelemmel neveltek minket, amiért ma is hálás vagyok. Mind a kollégiumban, mind az iskolában eltöltött órákra szívesen emlékszem vissza. 5 év alatt az összes bennmaradós hétvégén részt vettem. Rengeteget kirándultunk, olyan helyekre eljutottam, ahová egyébként nem biztos, hogy lett volna lehetőségem elutazni. A nyelvvizsga, a jogosítvány, az ECDL vizsga megszerzésével és a magas szintű oktatásnak köszönhetően pedig sok diákkal szembeni előnyt élvezhettem később az egyetemen. Úgy gondolom, a Program nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most a helyemen lehetek.
2009-ben érettségiztem, majd 4 éves képzésen – a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karán- folytattam tanulmányaimat gyógytornász szakirányon. Azért választottam ezt a hivatást, mert mindig is fontosnak tartottam, hogy segítsek az embereken. Ez egy olyan szakterület, ami passzol hozzám, és kiteljesedhetek benne. Kihívást is jelent számomra, hiszen folyamatos tanulást igényel, mindig van hová fejlődni. 2012-ben részt vettem a Tudományos Diákköri Konferencián, ahol I. helyezést értem el munkámmal, így eljutottam az országos versenyre is, Szegedre. 2013-ban megszereztem a diplomámat, de úgy éreztem, hogy szeretnék még több összefüggést megérteni, ezért szüleim biztatására jelentkeztem Budapestre a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, nappali tagozaton meghirdetett fizioterápia mesterképzésre. 2015-ben lediplomáztam. Azóta elvégeztem a McKenzie tanfolyamokat, így mondhatom, hogy főként gerincproblémákra specializálódtam. Természetesen vannak további terveim tanulással kapcsolatosan, hiszen az ember minél jobban beleássa magát valamibe, annál inkább rájön, hogy van hová fejlődnie.
2015. áprilisban kezdtem el gyógytornászként dolgozni Kazincbarcikai Kórház Központi Fizioterápiás osztályán. Közel két évig a járóbeteg ellátásban, ezt követően pedig a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályon: jelenleg a nappali ellátásban és a fekvőbeteg ellátásban egyaránt részt veszek. 2017 elejétől vállalkozóként működöm. Jelenleg a porckorong.hu csapatát erősítem, és autodekompressziós terapeutaként elsősorban Nekézsenyben állok a gerincsérves betegek rendelkezésére.
Sokan megkérdezték már tőlem, hogy miért nem maradtam Budapesten; milyen karrierre számítok Borsodban? Ez egy tudatos döntés volt részemről, hiszen, ha mindenki elmenne, nem maradna itt semmi… Hiszek abban, hogy a jövő a falvak megerősödésében van, de ezért nekünk tenni kell. Nagyon szeretem kis falumat, Nekézsenyt. Szabadidőmben a település felvirágoztatásán dolgozom. 2014-ben létrehoztuk az Együtt Nekézsenyért Egyesületet, ahol először alelnökként, 2016-tól pedig elnökként végzem önkéntes munkámat. Célunk a falu életének felélénkítése, hagyományaink ápolása, de szerteágazó és sok mindenre kiterjedő az a munka, amit végzünk. Folyamatos fejlődésnek lehetünk tanúi, melynek egyik oka az összefogásban, a helyi önkormányzattal való szoros együttműködésben rejlik. Köszönöm Uj-Tózsa Csabáné polgármester asszonynak lelkiismeretes munkáját, és hitét, amivel vezeti ezt a települést. „Akik gúnyolódtak a kicsiny kezdet napján, azok is örülni fognak…” (Zak 4,10)
Mindig nagy eredménye van annak, ha az ember energiát fektet valamibe, amiért cserébe nem vár el semmit. Hálás lehetek, hogy ebben társakat is kaptam: megemlíteném Bánfalvi Lászlóné Zsóka nénit, egyesületünk alelnökét, akivel évek óta eredményesen együtt dolgozhatok. Nagyon sokat tanultam tőle, és mindig számíthatok a segítségére.
Hitéletem
Édesapám részéről református háttérrel rendelkezünk, de családi életünkben nem igazán játszott szerepet a hit. Szüleim ennek ellenére fontosnak tartották, hogy bátyámat is és engem is minden évben beírassanak hittanórára. 14 éves voltam, amikor konfirmáltam, ahol útravalóul ezt az igét kaptam: „Gyönyörködjél az Úrban, s megadja néked szíved kéréseit! Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti!” (Zsolt. 37: 4- 5) Ez ma is sokszor ad erőt. Hadd említsem meg Varga Emese Katalin lelkésznőt, aki megkeresztelt és 25 éven keresztül a gyülekezetünk lelkipásztoraként terelgetett. Nagyon sokat köszönhetek neki. Hitoktatóm pedig Rigó Dénesné volt, aki szintén sok mindenre megtanított a hittel, Jézussal és az élettel kapcsolatban. A kis mag, amit kisgyermekként elültettek a szívemben megfakadt, 2007-ben döntöttem úgy, hogy a keskeny úton szeretném tovább járni az utamat. A lelkesedés később is megmaradt, középiskolában is igényeltem ezt a fajta közösséget, és tanáraimnak -Lempergerné Juhász Emesének és Békési Katalinnak- köszönhetően a kollégiumban és a suliban is alapítottunk bibliakört (mert egyébként nem működött ilyen). Ekkor már a Nekézsenyi Református Egyházközség gyülekezetének aktív tagja voltam. 2018. januártól pótpresbiter lehetek, ami az egyik legfontosabb tisztség az életemben.
Gyülekezetünk Hosanna zenekarának alapító tagja vagyok, mely 2009 óta meghatározza az életemet. Kezdetben minden szombaton próbáltunk Tózsa- Bánfalvi Gáboréknál, és már gyermekként is nagyon komolyan vettük ezt a szolgálatot. 2009 decemberére készült el első albumunk a No1, melyre ismertebb keresztény dalokat vettünk fel. Ellátogattunk -és tesszük ezt ma is- több gyülekezetbe (mályinkai- 2009, lénárddaróci- 2009, győri- 2009, gyöngyösi- 2010, parasznyai- 2012, kazincbarcikai- 2013, ózdi- 2014, serkei- 2016…), ahol igét olvastunk, énekeltünk, zenéltünk, imádkoztunk együtt előre eltervezett és begyakorolt forgatókönyv szerint, emellett sokszor szolgáltunk/szolgálunk saját gyülekezetünkben is. Nem volt egyszerű dolgunk, hiszen fiatalként mindenki más-más nagyvárosban tanult. Hétvégenként feltöltődni jöttünk haza, és ebből a közösségből erőt meríthettünk. A folyamatos „munka” nem jelentett senkinek terhet.
Emlékezetes alkalom volt számomra a 2010-es lemezbemutatónk, ahol árvízkárosultak számára pénzadományt gyűjtöttünk Nekézsenyben; de a 2011-es mikuláscsomag gyűjtő akciónk is nagy nyomott hagyott bennem, amikor a toldi gyerekeknek okoztunk örömet: „Segítsünk, mert a nyomor szélén is várják a Mikulást” felhívással. Kedves emlékeim közé tartoznak a nyári csendes hetek: itthon, Nyírkőn, és Erdélyben. Egyébként a Szilvesztereket is hosszú évek óta együtt töltjük.
2012-ben megjelenhetett második albumunk (Kelj fel és járj), mely saját dalokat tartalmaz; a dalszövegeket Gábor és én írtuk. Esküvőkön, keresztelőkön is szoktunk szolgálni, elsősorban felkérésre, és természetesen egymás megajándékozása céljából is. Az évek óta minden évben megrendezésre kerülő református gyermekheteken segítőként veszünk részt. 2015-ben nagy álmom vált valóra, amikor létrehoztuk első ifjúsági találkozónkat Nekézsenyben, ahol debreceni diákokkal 4 napon keresztül lehettünk Isten és a természet közelében. 2016-ban megismételhettük, és idén is tervben van a találkozó megszervezése. A „Szeretethíd- Kárpát-medencei református önkéntes napok” programhoz is csatlakoztunk, és a kezdetektől minden évben egy vagy két hétvégén a gyülekezet közösségében, valamilyen karitatív munkát végzünk a település javára (pl. szemétgyűjtés, forrástakarítás, parókia kerítésének felújítása, templomkerti munkálatok…).
Bár sokat változott a Hosanna élete, a tagok jöttek –mentek, de jelenleg is 8-9 fővel aktívan működő közösség vagyunk. 2015-től Ottenberger Balázs lelkipásztor vezeti tovább gyülekezetünket és a Hosannát is. Folytatjuk a hitbeli építkezést, és komoly terveink vannak a jövőre nézve. 2017 decemberében megjelenhetett -egyesületi pályázat segítségével- egy olyan zenei album (Együtt Nekézsenyért címmel), ahol pávaköröseinkkel, nekézsenyi gyermekekkel és a Hosannával közösen teremthettünk értéket a jövő nemzedéke számára.
Sokan úgy gondolják, hogy erős, és határozott vagyok, de azért ez a valóságban nem így van. Ha néhány szóban szeretnék bemutatkozni, akkor azt mondhatom, hogy életemet a szorgalom és a fegyelem határozta/határozza meg, de elsősorban Isten kegyelme az, ami idáig vezetett.
Balogh Kitti
