Rubold Ödön a Szeleczky Zita Emlékgyűrű első kitüntetettje

Rubold Ödön a Szeleczky Zita Emlékgyűrű első kitüntetettje

„A Szeleczky Zita Alapítvány ez évtől Szeleczky Zita Emlékgyűrű adományozásával kívánja elismerni a mai Nemzeti Színház azon művészeit, akik a Színház hajdani művésznője szellemében kiemelkedően sokat tesznek a vers, a versmondás megszerettetésért.

Az arany pecsétgyűrűt Négyessy Nedda iparművész, az Alapítvány elnöke tervezte, rajta Szeleczky Zita aláírása, belső oldalán pedig a száműzetés jelképeként a csodaszarvas kettétört agancsa. Az Emlékgyűrű odaítéléséről az Alapítvány és a Nemzeti Színház két-két tagjából zsűri dönt, a következő évtől kezdődően az előző évi díjazottal kiegészülve.

A zsűri egyhangú szavazással döntött, ki kaphatja meg először az elismerést…”- kezdődik a Nemzeti Színház honlapján megjelent cikk, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.

Az Emlékgyűrű átadására az idei Versünnep 2018 Fesztivál döntőjének keretében került sor  április 15-én, 18 órakor a Nemzeti Színház Kaszás Attila Kamaratermében. A gyűrűt Fekete Zita, a Szeleczky Zita Alapítvány kuratóriumi tagja adta át az első díjazottnak, Rubold Ödönnek, a Nemzeti Színház művészének- a képen jobbra-

A Versünnep Fesztivál rendezvénysorozat tizenhárom éve indult útjára azzal a céllal, hogy népszerűsítse a művészi versmondást, mely összekötő kapocs a magyar anyanyelvű emberek között.​

Az ünnepségen a Szeleczky Zita által oly nagyon szeretett falut, a végső nyughelyének is helyet adó Nekézsenyt Uj-Tózsa Csabáné polgármester asszony vezetésével kisebb küldöttség képviselte. Az anyai ágon nekézsenyi származású Szeleczky Zita családja részéről Benedekné Négyessy Klára volt jelen. Lukács Józsefné, a nekézsenyi Szeleczky Zita Emlékház gyűjteménykezelője, tárlatvezetője két olyan idős Szeleczky Zita rajongót is elkísért az ünnepségre, akik maguk is személyesen ismerték a művésznőt, ma is gyűjtik a róla szóló emlékeket, sőt egyikük, áprilisi születésnapját is immár 7. éve Nekézsenyben ünnepli.

Gratulálunk a Szeleczky Zita Alapítványnak a kezdeményezéshez és további sikereket kívánunk az első díjazottnak, Rubold Ödön művész úrnak.

BLnéZs

 

Olvasásra ajánljuk:

https://nemzetiszinhaz.hu/magazin/2018/04/rubold-odon-a-szeleczky-zita-emlekgyuru-elso-kituntetettje

https://nemzetiszinhaz.hu/muvesz/rubold-odon

https://nemzetiszinhaz.hu/index.php/magazin/2018/04/versunnep-donto

https://www.facebook.com/versunnep/

valamint honlapunk Szeleczky Zitáról szóló anyagát, http://www.nekezsenykozseg.hu/nekezsenyrol/szeleczky-zita/