Búcsú

Búcsú

Kevesebben lettünk ismét. Kevesebben mindazok, akiknek élete valamilyen módon összefonódott a könyvtárak világával, ezen keresztül szűkebb hazánk, az Ózdi járás könyvtárosainak kis közösségével. Fájóan korán, 50-es életéveinek végén meghalt Nagy Istvánné Tóth Éva, volt nekézsenyi könyvtáros, aki sok éven át, 2017-ig várta az olvasókat az egyre szebb és korszerűbb kis könyvtárban, amellett, hogy vezette az ottani Szociális konyha intézményét.

Éva már az 1980-as évektől- kis kihagyással-, mint könyvtáros, részese volt a helyi kulturális életnek és 2006-tól az ő munkája is benne volt a nekézsenyi könyvtár mai kornak megfelelő átalakításában, korszerűsítésében.

Halála nemcsak emberi mulandóságunkra emlékeztet bennünket újra, hanem megerősít minket abban a hitünkben, hogy miként ő is tette, közművelődési –könyvtári szakemberként sokat tehetünk településeink közösségéért.

Nyugodjon békében, búcsúztatása augusztus 28-án, szerdán délután 15 órakor lesz a nekézsenyi temetőben.

Köszönjük, Éva, az Ózdi térség könyvtárosai elköszönnek tőled, aki most már ott, abban az égi könyvtárban fogadod olvasóidat. 

Bánfalvi lászlóné