Előszó
A helytörténet egy különleges műfaj. Szól a szakmának és szól a polgároknak, akik az adott települést, vagy térséget lakják. Ezt a kettősséget szem előtt tartva a helytörténész a lehető legteljesebb forrásfeltárás alapján, és az új kutatási módszerek segítségével összefoglaló ismereteket ad át a leginkább érdekelteknek. Mindezt azzal a reménnyel teszi, hogy a múlt megismerése és vállalása segítheti a fejlődésünket, s a lakóhely új arculatának kialakításában fontos szerepet tölt be a múlt feltárása, a korábbi eredmények összegezése, mindenki számára elérhetővé, hozzáférhetővé tétele. Ennek a fontos alapelvnek a figyelembe vételével születtek meg Bánfalvi László írásai, annak a szerzőnek a munkái, aki tágabb értelemben Ózd és térsége helytörténésze, azonban eddigi munkássága alapján Nekézseny meghatározó, kizárólagos monográfusa, historiográfusa.
Bánfalvi László 1949-ben, pontosan neve napján született Nekézsenyben. Alapfokú tanulmányait befejezve, az országos hírű – hazánknak két akadémikust is adó – ózdi József Attila Gimnáziumban tanult. Ezután olyan végzettségeket szerzett meg, melyeket munkájában műszaki, majd szolgáltatóipari szakmai területeken hasznosított. A történettudományok ismerőjévé, művelőjévé, majd kutatójává évtizedek alatti folyamatos önképzéssel, a szakirodalom minél mélyebb és sokoldalúbb megismerésével válhatott. Középiskolás korától nagyon érdekelte a magyarság őstörténete, s rajongó odaadással viseltetett szülőfaluja, a nagyon szeretett Nekézseny múltja iránt. Általában véve fogékony volt minden olyan történés iránt, ami Ózd és környéke múltjával volt kapcsolatos. Tudományos munkásságában döntő momentumnak bizonyult, hogy az 1990-es évek elején Nagy Károly biztatására bekapcsolódott az országos hírű ózdi Lajos Árpád Honismereti Kör tevékenységébe. Ettől az időtől kezdve pályamunkák sorát készítette el, amelyek mind a helyi, mind pedig a megyei és az országos megmérettetéseken kiemelkedő díjazást értek el. Témaválasztásai középiskolás kora óta tapasztalható sokoldalú érdeklődésének megfelelően nagyon változékonyak voltak. Írásai a művészettörténettől, a néprajzon át az építészettörténetig a legváltozatosabb témaköröket ölelték át.
Közel egy évtized alatt ő lett munkái alapján a Honismereti Kör vezető egyénisége, a nagy elődök munkásságának folytatója.
Az elmúlt évtizedben jelentős fordulat következett be Bánfalvi László helytörténetírói munkásságában, amikor írásai nyomtatásban is napvilágot láttak. E szempontból is különösen fontosak a szülőfaluról, Nekézsenyről írott munkái, így az „Évszázadok a Bükki Hegyháton.
Fejezetek Nekézseny történetéből 1415–2015.”, és az „És emlékezzél meg az egész útról…” , A nekézsenyi Református Egyházközség és templom története az évfordulók tükrében című kismonográfiái, valamint jelen kötete, amely a reformáció 500-dik évfordulója tiszteletére látott napvilágot. Ez utóbbi, a „Szülőföldem szép határa. Írások a Bükki Hegyhátról” című munka tulajdonképpen tanulmánykötet, amelynek látszólag kevés köze van az ezt megelőző településtörténeti monográfiákhoz. Azonban csak a felszínesen vizsgálódó jut erre a téves következtetésre, mert a korábbi monográfiák szerves folytatását nyújtja a szerző ezen kötetében. Ebben a munkában nem csupán a tények, ismeretek egymás mellettisége a jellemző, hanem a település történetének környezetével is összefüggésben, kapcsolatrendszerében való megjelenítése.
A kötet egyes írásai tartalmukat tekintve nyelvészeti kérdésekkel, középkori történelemmel, ipartörténettel foglalkoznak és bemutatják az épített örökség legkülönfélébb manifesztálódott emlékeit. Az egyes tanulmányokat tulajdonképpen két lényeges dolog köti össze: a földrajzi környezet és a témakörök több dimenziós vizsgálati módszere. A földrajzi környezetet a Bükki Hegyháthoz való tartozás jelenti. A többdimenziós megközelítés egy olyan kutatási módszert jelöl, amelynek során a szerző az egyes témakörök vizsgálatakor a legszélesebb időhatárok érvényesítésére törekszik, vagyis mélységében, vertikálisan kutatja témáját, amit minden esetben horizontális kapcsolatrendszerbe ágyazottan is igyekszik bemutatni.
A reformáció 500-dik évfordulója emlékének az első fejezet állít emléket, amelyben a szerző a Hegyhát református templomainak mindenre kiterjedő bemutatását nyújtja. A tanulmánykötet második, „A Bükki Hegyhát múltjából” című fejezete 3 alfejezetre bomlik. „A vidék és népe” alfejezet profi bemutatás, geográfiai és történeti szempontból egyaránt. „A beszédes helyneveink”, valamint a „Honfoglalás kori népek és törzsek” című alfejezetek nagyon izgalmas olvasmányok és sok kérdést, problémát vetnek fel, továbbgondolásra késztetnek. A szerzőnek egy páratlanul jó kutatási anyag állott rendelkezésére, amely ráadásul az ő recens gyűjtése volt, s ezeket párosította a szakirodalom megfelelő adataival. „A vasművesség az Upponyi hegységben” című főfejezet XVIII–XIX. századi vasgyártásról szóló alfejezete alapos munka.
Rendkívül gazdag adatokban a nekézsenyi Fábián vízimalomról szóló fejezet. Az „Épített örökségünk” című fejezet lényegében adattár, kortörténeti dokumentáció, amely számba veszi a térség kastélyait, kúriáit, világháborús emlékműveit és még sok egyéb épített örökséggel kapcsolatos emlékünket. A koncepció újszerű és helyes abban az értelemben, hogy minden területre kiterjedő, nem csupán a hagyományos műfajok figyelembe vételével építkezik. Az utolsó fejezet a jövőre 110 éves Eger–Putnok vasútvonalnak állít emléket.
Bánfalvi László jelen kötetével egyértelműen bizonyítja, hogy nemcsak szülőfaluja, hanem tágabb értelemben a Bükki Hegyhát meghatározó történésze is, akinek az e térségre vonatkozó ismeretanyagával senki sem veheti fel a versenyt.
A korábbi kötetekhez hasonlóan e monográfia is beilleszkedik Nekézseny és a Bükki Hegyhát azon maradandó emlékeinek sorába, amelyek üzennek a jövő generációi számára.
Miskolc, 2017 augusztusában
Dr. Veres László
a könyv lektora