Járvány idején …

Járvány idején …

Járvány idején…

Nekézsenyi adalékok az 1831-32. évi kolerajárványhoz

A mostani koronavírus járvány okozta nehéz  időkben  az előzmények között legtöbbet talán a spanyolnátháról hallani, de úgy tartják, a modern járványügy a XIX. század rettegett kolerajárványával kezdődik. Az ország egész területén pusztított az Ázsiából indult és viharos gyorsasággal terjedő 1831-32. évi kolerajárvány, mely betegség a században még többször visszatért.

A téma hosszas, érdekes kutatómunkát igényel a Bükki Hegyhát, s Nekézseny történetével kapcsolatban is.

Most csak három adalékot említek, mely Nekézsenyhez kötődik.

1.

A járvány ideje alatt, a közel félmillió megbetegedés több mint fele, 250 ezer eset végződött halállal, ami az akkori lakosság közel fél százaléka.  A szigorú hatósági intézkedések, ­mivel a kórokozót és a védekezést csak az 1880-as években fedezték fel, ­nem tudták megakadályozni a járvány országos elterjedését. Így az intézkedések nemcsak hiábavalóak voltak, hanem károsak is. A legnagyobb mezei munkák idején a jobbágyok nem járhattak ki a földekre. Hatósági kordonokkal leállították a közlekedést, a kereskedelem megbénult. A kor elégtelen közegészségügyi viszonyai, a higiéniai hiányosságok, különösen a szegény emberek körében, a babonás félelem az ismeretlen nyavalyától, elkeseredést szültek az egyszerű emberekben. Ezt csak fokozta a hatóságok által a betegség ellen gyógyhatásúnak tartott bizmut por túladagolása folytán fellépő sok mérgezéses haláleset, melyek nyomán még az orvosokat is gyanúsnak tartották. Amikor pedig úgy próbálták fertőtleníteni a kutakat, hogy nem tájékoztatták a falvakban az embereket, elterjedt a vélekedés, hogy az urak ki akarják irtani őket.
E vélekedések nyomán, 1831 július utolsó napjaiban robbant ki a hamar elfojtott jobbágyfelkelés Északkelet-Magyarország öt vármegyéjében, elsősorban Zemplénben, Szepes és Sáros vármegyében, de kisebb megmozdulások Borsodban is voltak.

Erre a momentumra utal – illetve a tényre, miszerint Nekézsenyben és környékén nem volt semmiféle megmozdulás-, az akkori politikai biztos feljegyzése, melyet a vármegyének küldött.

 „Tekintetes Állandó Deputatio!

     Alázatossan egyszer ’s  mind hivatalosan jelentem, hogy a’  szakaszomban lévő betegekrül, ’ s jobban lettekrül, úgy szinte a’ meg holtakrul is a’ tekintetes alispány úrnak e folyó hólnap 4-én a’ tabellát alázatosan  meg küldtem …

     Azon bal vélekedések a’ szakaszomban lévő helyiségeimben is uralkodnak, hogy a’ kutak meg mérgesítve legyenek,- és azért hal a köznép: kivévén Csokva hellysége, a mely a tekintetes egri káptalan által meg adott orvossággal továbbá is magokat orvosoltatni kívánnyák. Azon igen örvendettek a’ hellységeimben lévő népek, hogy az orvos ennek utána a’ mérges orvossággal őket meg nem ejtheti, mivel a Tekintetes Deputatio által felmentődtek az orvosnak további orvosoltatásátul. A mi’ a’ köz bátorságra való csendességet illeti, semmi ollyan mozgás, a’ mi az ellen indulóan látczana, nem tapasztaltatik.

     Melly alázatos ’s hivatalos jelentéseim mellett alázatos tisztelettel maradván, Nekézsenyben , augusztus 15-én, 1831. Janoviczky Ferencz politikai biztos (Sáta, Uppony, Nekézseny, Bóta, Csokva és Omány helységek felügyelője). – A Chorelaris Deputatio iratai, 1154/1831. sz.-

( A Borsod-Abaúj-Zemplén  Megyei Levéltárban található forrásanyag:  Borsod Vármegye kolera ügyében kiküldött Állandó Bizottságának iratai (Choleralis acták) 1831. IV. 504.)

2.

Az egyházi anyakönyveket a lelkipásztorok vezették. 1837 és 1876 között Kerekes István volt a falu református  lelkipásztora. A Nekézsenyi Református Egyházközség ide vonatkozó Anyakönyvében  –  A meg holtak ’s el temettettek  – csak 1831 szeptemberében ( 3-28. között) van jelölve a kolera, mint a halál oka, semmikor máskor. A bejegyzések szerint, ebben a hónapban tizenhatan haltak meg a nyavalyában, mely kiugróan magas szám, ha azt vesszük, hogy átlagban a faluban évente 12-15-en haltak meg. Az anyakönyv jelöli a temetés módját is, mely minden esetben így van beírva: Énekszóval. A „kolerás” halottak énekszóval és nem prédikációval való eltemetése érdekes. Az énekszós temetés abban az időben (is) a szegénysorban élőknek jutott, de valószínű, hogy ebben az esetben a nyavalyától való félelem, a temetés minél gyorsabb lebonyolítása is közrejátszott ennek a módnak a választásakor.

3.

Nem a kolerajárványhoz, hanem egy másik, rettegett járványos betegséghez, a pestishez kötődik a mai nekézsenyi temető megnyitása.

Egyházi forrásból tudjuk, hogy a temetőt 1877 szeptemberében nyitották meg. Az első, ide temetett halott Gömöri István földműves volt, aki az akkori rettegett betegségben, pestisben hunyt el.

(Csak zárójelben jegyzem meg: vajon hol volt a régi temető? Ez a téma is megér egy írást, majd legközelebb.)

A téma feltárására vonatkozó kutatómunka elkezdődött.

Források:

  1. Nagy KárolyTóth Péter | Seresné dr. Szegőfi Anna:  Régi históriák. Ózd és környéke múltjának írott forrásai. Ózd, Ózdi Népművelési Intézmények, 1984. 111. l. / Ózdi Honismereti Közlemények 4. /
  2. A Nekézsenyi Református Egyházközség Anyakönyvei ( 1796-1868 Vegyes anyakönyvezés: Keresztelés; Esketés ; Temetés) Az Egyházközség archívuma

Köszönöm Ottenberger Balázs nekézsenyi református lelkipásztor segítségét.

  1. Bánfalvi László: Évszázadok a Bükki Hegyháton. Fejezetek Nekézseny történetéből 1415-2015. Nekézseny, 2015. 81. l.

Kép: Faragott fejfák a nekézsenyi temetőben (Bükk útikalauz. Bp. 1977, Sport)

Kép: Egyházi bejegyzés Ottenberger Balázs

Bánfalvi Lászlóné

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.