Májusköszöntő

Májusköszöntő

„No, te kinek állítasz májfát?”

Májusköszöntő

-Részlet Balogh Béni: Vadócok a Bükkben című önéletrajzi regényéből-

„… Lassan, óvatosan mendegéltem a sötét hegyoldalon. Nem tévedtem el, hiszen ismertem minden bokrot. Amikor pedig, jó hosszú út után a Márványoslápába értem, hát szépségesen kisütött a hold! Ezüstös, szinte nappali fényesség támadt mindenütt.

Bezzeg nem féltem már, halkan fütyörészni kezdtem.

A Bíkerdő elején, egy szunnyadó virágos tisztáson kifújtam magam, s közben erősen vizsgáltam a fákat, melyik is lenne jó közülük májfának.

Isten tudja, meddig kínlódtam volna ott, vizsgálva-keresve az alkalmatos jelöltet, amikor az egyik vén vadkörte tőszomszédságában felfedeztem egy kicsiny vadgesztenyét. Nem volt ugyan magas, de tetőtől talpig virágba borulva pompázott.

Nagyot dobbant a szívem.

– Te vagy az én kis fám!- ujjongtam föl lelkendezve, s több fejszecsapással  kivágtam a virágzó vadcseresznyét.

-Hát sikerült!- suttogtam magam elé, s én voltam a kerek világ legboldogabb embere.

Hajnalodott már, mikor Irénkéék kapuja elé értem. Óvatosan leemeltem vállamról a drága terhet, és körülnéztem.

Nagyon meglepett, amit ott láttam!

Négy-öt sudár magas, zöldellő májusfa derékben ketté volt fűrészelve, s a korona összetaposottan pihent a porban. Ám egy jegenyefa még hetykén állott! Nyilván ez volt az utolsó, a többieket elcsúfították az odaérkező új májfavivők.

Nagyon-nagyon szégyelltem magam, pedig nem is én tettem… Zsigára sem gyanakodtam, hiszen nem is szándékozott ide fát hozni, meg aztán nem is jött velem.

Hát ilyen a vetélkedés meg az irigység!- gondoltam. S lám, nekem is ilyenek forogtak a fejemben!

Ezért aztán az álló fát bizony ott hagytam én, hadd zöldelljen, hadd susogjon a hajnali szélben! Mellette még megfért az enyém is, úgyis kisebb. És a virágzó vadcseresznyét óvatosan odaállítottam a kapubálványhoz, majd lapos kötéllel ugyancsak odaerősítettem.

A zöld jegenyefa, meg a virágba borult vadcseresznye aztán valóban megérte május elsejét. A felnőttek, s a gyerekek nézték, figyelték, találgatták: ugyan ki vihette ezt a virágzó fácskát?

Ám én mélyen hallgattam, s talán még a mai napig sem tud róla az, akinek vittem. Így volt ez jól, mert annak a kislánynak sose mondtam, hogy kedvelem, hogy szeretem …  Akkor talán még ki is nevetett volna érte.”

 

Szöveg: Balogh Béni: Vadócok a Bükkben. Bp., Móra, 1984. A húsvét és a májfák. 247-248. l.

Kép: Nyertes gyermekrajz – Májusfa állítás- Múzeumok Őszi Fesztiválja, pályázat, 2018

 

Bánfalvi Lászlóné

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.