Honlap fejlesztések az új esztendőben

Honlap fejlesztések az új esztendőben

 

Új funkciókkal bővül kedves községünk, Nekézseny község hivatalos honlapja. A hiánypótló funkciókat már ki is lehet próbálni, bár a fejlesztések még javában zajlanak.

Az akadálymentes eszközök bevezetése a sátai és nekézsenyi önkormányzat közös pályázati projektje. Továbbá, egy nagyobb fejlesztés eredménye a dokumentumtár elnevezésű projekt, mely az Önkormányzat menüpont –> Dokumentumtár almenüjén keresztül érhető el.

A régi dokumentumok is átkerültek a dokumentumtárba, azonban egy ideig még korábbi helyükön is elérhetők lesznek. Fejlesztés alatt áll a tár keresőmezeje is, mely által elnevezés vagy akár dátum alapján is kereshetjük dokumentumainkat.

A honlap harmadik fejlesztése egy információ sáv lesz, ahol megtalálhatjuk a legfontosabb helyek, intézmények elérhetőségét, nyitvatartását. Hamarosan elkezdődhet ennek is a teszt fázisa.

Kérdés-kérés esetén keressenek minket bátran és visszajelzéseket is szívesen fogadunk.