Portré helyett/ Búcsúzó
Magyar András (1956-2022) emlékére
A nekézsenyi honlap egyik rovata a Portré, melyben már több nekézsenyi személyiséget bemutattam.
Tavaly késő ősszel kedves rokonunkat, Magyar Andrást kértem meg, legyen a Portré rovat vendége, hogy megismerhessük életútját szóban és képben.
Örömmel vállalta, az idén év elején még egy kis időt kért, mert iskolai feladatai nagyon lefoglalják, de gyűjti az anyagot az íráshoz…
Vasárnap reggel csörgött a telefon. Edit, Bandi felesége sírta el a hírt, amitől már napok óta rettegtünk, hogy vége, nincs tovább. Reggel hat órakor elszállt minden remény, értelmetlenné vált minden bizakodás, férjem unokatestvére Magyar András, a putnoki Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola (Északi Agrár Szakképzési Centrum) igazgatója, mérnöktanár, életének 66. évében meghalt.
Az utóbbi hónapokban sok rokont, barátot, ismerőst temettünk Ózdon, Egerben, Nekézsenyben. Mindegyik halál súlyos bánat, óriási veszteség, soha el nem múló fájdalom a családnak, a munkaközösségnek, a barátoknak, ismerősöknek, pedagógusok esetében a több generációnyi tanítványnak.
Az elmúláshoz vezető út sokszor elviselhetetlen fájdalommal jár, ugyanakkor bizakodással teli is, hiszen talán mindenki számára, akit a sorsa nehéz betegséggel sújtott, felértékelődik az élet, s társául szegődik a remény.
Bandi méltósággal viselte a néhány éve váratlanul, durván rárontó súlyos betegség minden terhét, keményen szenvedte el a sokszor szinte embertelen kezeléseket. Elszánt küzdelme, akaratereje nyomán még kapott néhány hónapot a sorstól, mely bizakodással töltötte el.
Vállalta igazgatói feladatait még ennek a tanévnek néhány hónapjára, melyet már nem tudott lezárni és hosszú évtizedek után úgy elbúcsúzni szeretett iskolájától, ahogy szerette volna.
1956-ban Nekézsenyben született, édesapja ismert szabómester volt, akit nemcsak a faluban, hanem a környéken is jól ismertek, s kinek mesterségét legidősebb fia vitte tovább. Édesanyja, Dédesi Margit, anyósom egyik nővére volt. Testvérbátyja, István korán itt hagyott bennünket.
Képeket nézegetünk.
A nekézsenyi Hagyományok Házában lévő általános iskolai tablók között ott van az övé is, 1970-ből.
Aztán egy iskolai csoportkép, majd egy ballagási képen ott a család, ezután egy szeretett családtagtól való búcsúzás idején készült fotó.
S mennyi minden történt közben!
Jöttek a tanulás évei, iskolák, diplomák, sok megszerzett tudás: okleveles gyártástechnológia szakos műszaki tanár, okleveles mezőgazdasági gépészmérnök, közoktatási vezető. Életét összekötötte a csokvaományi származású Tuza- Virág Edit pedagógussal, aki szintén Putnokon tanított, s a Serényi László Általános Iskolából ment nyugállományba. Két leánygyermekük született, Eszter és Judit, kiknek már eddig is szép életútját büszkén egyengették a szülők. Majd a sors ajándékaként még megérte, hogy megérkezett a szeretett unoka, Heléna…
Az elmúlt évtizedek Putnokhoz kötötték, mely idő alatt kitartó, elkötelezett szakmai munkája nemcsak a városban, hanem egész Észak-Magyarországon, sőt a határon túl is ismertté tette a nevét és az iskolájában folyó kiváló pedagógiai tevékenységet, legyen az többek között általános mezőgazdasági képzés, mezőgazdasági gépészeti és növénytermesztési képzés, felnőttképzés, minta tanüzem és még sok minden más, újabb és újabb korszerű képzések…De erről bizonyára az oktatási szakemberek szólnak majd.
Bandi hűséges ember volt, most éppen 40 éve kezdett el dolgozni iskolájában, 2001 óta immár igazgatóként, mindig megfelelve az egyre nagyobb kihívásoknak. Tavaly már nyugdíjas lett, de megbízott igazgatóként tovább dolgozott. Nem így tervezte, hogy elköszön, szeretett volna az idei ballagáson együtt elbúcsúzni a végzős diákokkal. Néhány napja, az iskolai ballagás óráiban betegágyából bizonyára minden gondolata szeretett iskolája, diákjai, munkatársai felé szállt. Helyette lányai hallgatták a róla szóló búcsúszavakat, vették át az iskola, a munkatársak, más szervezetek búcsútárgyait.
Nemcsak az iskolai oktatás emblematikus alakja volt Putnokon, hanem olyan ismert közéleti ember, aki kivette a részét a helyi református egyház támogatásában éppúgy, mint a sportélet patronálásában és szinte mindenben, amiben városának segítségére lehetett. Jó humorú, közvetlen ember volt, tele életigenléssel, segítőkészséggel, másokért való tenni akarással.
Örömmel töltötte el, hogy szülőfalujának, Nekézsenynek még segíthetett azzal, hogy tavaly ősszel az Együtt Nekézsenyért Egyesület szervezésében elkezdődhetett a két éves, ingyenes érettségi képzés a településen, iskolája keretében, esti tagozat formájában.
Támogatta a Hagyományok Házát is ismét, ezúttal az időközben megüresedett és gazdát cserélt szülői ház régi konyhabútorának adományozásával.
Az utóbbi években jelen volt Nekézseny ünnepi évfordulós rendezvényein, kiemelkedő ünnepein, így a Szeleczky 100, a Nekézseny 600 programokon, a reformáció ünnepén, vagy legutóbb tavaly, az új óvoda átadó ünnepségén.
Régóta dédelgetett álmát – hogy ismét legyen egy háza Nekézsenyben -, tavaly ősszel valóra váltotta.
Tervezgette, hogy az idén felújítja, hogy a család együtt, újra, bármikor otthon lehessen Nekézsenyben is.
Soha nem felejtem, hogy amikor együtt megnéztük a már megvásárolt házat és Bandi zárta kaput, ezt mondta:
Úgy érzem, hazaértem…
Igen, most már hazaért, oda, ahol már nem fáj semmi… mint ahogy a verssorok is sugallják:
„Nem, nem haltam meg.
Csak egy angyal csókolt meg.
A csókkal elrepültem.
Elvette terhem,
Szabad lettem…”
(Gyenge Ildikó)
A szülőfalu úgy búcsúzik, hogy újra befogadja őt. Nyugodjon békében, hiányozni fog.
Bánfalvi Lászlóné
Ajánlom a Putnoki Városi Televízió tudósítását az iskola idei ballagási ünnepségéről, mely Magyar András nyugdíjas búcsúztatása is volt:
https://www.facebook.com/putnok.varositelevizio/videos/1389659701513403/
és az iskola búcsúzóját:
https://www.facebook.com/sbmszi/posts/4504043313030691
