Balogh Béni 100
Egy felemelő, szép ünnepi délután
Mint az elmúlt években szinte mindig, most is egy fontos helyi fejlesztés befejezése és egy jelentős évforduló együttesen adott számunkra lehetőséget a közös ünnepi együttlétre Nekézsenyben. Így volt ez 2015-ben a Szeleczky 100, majd a Nekézseny 600 programon, majd egy évvel később református egyházi évfordulónkon, majd a Balogh Béni Emléknapon 2017-ben és még sorolhatnám.
Most két év kényszerszünet után- a járványhelyzet javulásával- újra szervezhetünk közösségi programokat.
Július 21-én, csütörtökön délután a nagy meleg ellenére is sokan gyűltünk össze a Balogh Béni Közösségi Ház fedett udvarán, hogy a Balogh Béni nevét viselő intézmény újabb, pályázati forrásból történt felújításának befejezéséről szóljunk és Balogh Béni író, falunk szülötte születésének 100. évfordulójáról emlékezzünk.
Elsőként a legkisebbek, a helyi Napraforgó Óvoda kis lakói köszöntötték a jelenlévőket, akik Balogh Béni: Vadócok a Bükkben című önéletrajzi ihletésű könyvéből készültek erre az ünnepre.
Uj-Tózsa Csabáné polgármester asszony beszédében felidézte az épület történetét és ismertette a jelenlegi fejlesztés lényeges elemeit.
Ebből idézünk:
„Ez az épület, mely előtt most állunk, településünk egyik mindenki számára jól ismert épülete.
Története több mint 100 évre tekint vissza, hiszen 1910-ben épült egytantermes iskolának és egy egyszobás tanítói lakásnak, majd 1926-ban tovább bővítették.
Iskolaként szolgált egészen 1958-ig, amikor felépült az új iskola, ami ma a Hagyományok Háza.
Az ezt kövező években több funkciót is betöltött, felújítása, közösségi hasznosítása 2006-ban vett lendületet, amikor itt kapott helyet a helyi könyvtár, melyben Balogh Béni Irodalmi Emlékhelyet is kialakítottak.
Az elmúlt években kívül-belül folyamatosan megújult az épület, sorsában a következő nagy állomás: 2017, amikor pályázati támogatással megújult a könyvtár, a közösségi terek, kibővült a Balogh Béni Emlékkiállítás anyaga.
Az akkori ünnepségen 2017 októberében a Közösségi Ház felvette Balogh Béni nevét, az Önkormányzat Képviselő-testülete pedig az írót posztumusz Nekézsenyért Díjjal tüntette ki, melyet lánya Dévényiné Balogh Gyöngyi vett át.
Az elmúlt évek során pedig egy olyan művelődési szolgáltató egység épült ki a szemünk előtt pályázati támogatással és helyi erők összefogásával, mely sokféle szakmai, szabadidős kisközösségi és nagy rendezvény megtartására alkalmas, amellett, hogy nemcsak a faluközösség programjainak, hanem a nekézsenyi családok számára fontos eseményeknek is otthont ad.
Itt működik a település könyvtára, mely része a megye könyvtári szolgáltató rendszerének, s egyaránt bázisa a felnőtt-és gyermek könyvtárhasználóknak . A kialakított Gyermekkuckó ideális helyszíne a minél korábban elkezdett olvasóvá nevelésnek. Az Előadóterem kisközössségi programoknak ad helyet, a Folyosógaléria a Balogh Béni Emlékiállítás színhelye.
Megújult a külső homlokzat, új nyílászárókat kapott az épület. A leburkolt udvaron megépült a Filagória, majd a Szabadtéri Színpad, mely a település nagy rendezvényeinek lebonyolítására képes és több száz ember művelődését, szórakozását szolgálja.
A Közösségi Ház épületének felújítása, korszerűsítése az idén az elmúlt hónapokban folytatódott, a Magyar Falu Program „Közösségi terek fejlesztése”című megnyert pályázat keretén belül, mintegy 25 millió forint értékben.
A projekt műszaki-szakmai tartalma röviden:
-a padló-és falburkolatok korszerűsítése, szaniterek cseréje,
-akadálymentes mosdó kialakítása,
– álmennyezet beépítése, fűtéskorszerűsítés,
– az épület villamossági rendszerének cseréje korszerű felszereltséggel, napelem- és villámhárító kiépítésével,
-akadálymentesített parkoló kialakítása.
A fejlesztés segítségével megoldódik a helyi Polgárőr Egyesület elhelyezése, székhelyének biztosítása is.
A munka áprilistól mostanáig tartott, Harsányi Péter vállalkozásában. Kisebb-nagyobb munkálatok, finomítások még hátravannak, de azt gondolom, hogy most egy minden igényt kielégítő közösségi helyszínt adhatunk át falunk lakóinak.”
Dr. Bárdosné Dudás Viktória, a Nyugat- Borsodi Területfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője ünnepi köszöntőjében a Magyar Falu Program elmúlt évekbeli eredményeiről beszélt, melynek több fejlesztés, pályázat révén Nekézseny is nyertese.
Az ünnepi programban ezután meghallgathattuk Magyar Natália Boglárkát, Szilágyi Tamást a Nekézsenyi Hagyományőrző Pávakör és Citerazenekar vezetőit és Pamlényi Artúrnét, a Pávakör tagját, akik egy nekézsenyi népdalt énekeltek nekünk, ezzel is emlékeztetve bennünket arra, hogy Balogh Béni nagyon szerette a népdalokat.
S mivel is ünnepelhetnénk méltóbban –többek között- a falu szülöttének, annak a Balogh Béninek a centenáriumát, aki valamikor régen, szintén a régi iskolaépületben koptatta az iskolapadot?
A néphagyományokat, regéket, mondákat szenvedélyesen szerető, kutató, lejegyző íróra emlékeztünk ezután, amikor Andók Veronika – a program moderátora-felolvasta Bánfalvi Lászlóné ismertetőjét – nyilván a teljesség igénye nélkül- Balogh Béni gazdag életútjáról és munkásságáról.
Ezt teljes terjedelmében közöljük.
„Balogh Benjámin, akit ma Balogh Béni íróként ismerhetnek a mondák, mesék, regék iránt érdeklődők, 1922-ben született Nekézsenyben.
Születési ideje a nekézsenyi Református Egyházközség Megkereszteltek Anyakönyvében 1922. július 22-e. Miután Nekézseny kisközség 1902-től a Sátai Körjegyzőséghez tartozó egyik település volt, itt került sor az újszülöttek állami anyakönyvezésére. A családi emlékezet szerint, hiába jelentették be másnap a gyermek születését, mire az anyakönyvvezető bevezette az adatokat az anyakönyvbe, eltelt nyolc nap, így a születés idejének 1922. augusztus 1-jét írták be. Maga az író mindig is július 22-ét tartotta az „igazi” dátumnak, ugyanakkor hivatalos irataiban természetesen augusztus 1-je szerepel. (Talán van abban valami sorsszerű, hogy Balogh Béni július hónap 22. napján hunyt el, 2000-ben.)
Szülei jómódú, gazdálkodók voltak. Anyai ágon Szilvásváradhoz kötődött. Már gyermekkorában felkeltette érdeklődését a bükki táj ezernyi szépsége, a gazdag történelmi múlt, a nép ajkán élő történetek, az élő néphagyomány, hisz a nagycsaládban a mesék a mindennapi élet szerves részeként közvetítették számára az elmúlt korok történéseit.
A gyermekkor élményeit a Vadócok a Bükkben c. regényében dolgozta fel, mellyel óvodásaink kis műsorában már programunk elején találkozhattak..
Négyen voltak testvérek, közülük Bálint bátyja jogi diplomát szerzett, Ernő tovább folytatta a családi hagyományt.
Elemi iskolai tanulmányait a nekézsenyi Református Elemi Népiskolában végezte. A hat osztály elvégzése után nagyon szeretett volna még tovább tanulni, de ez elé nehézségek gördültek. Végül 1935 őszén megkezdhette tanulmányait a Sajószentpéteri Polgári Iskolában. A „bükki vadóc” az iskola egyik legjobb tanulója lett.
Innen egyenes út vezetett a sárospataki Tanítóképzőbe, amelyet a család is támogatott. Ebben az időszakban jelent meg egy diáklapban első novellája 1941-ben.
1943-ban beiratkozott a szegedi Polgári Iskolai Tanárképzőbe, amelyet épphogy elkezdett, behívták katonának. A háború végén hadifogságba, a Szovjetunióba került, sokáig nem tudott róla a család, semmi hír nem érkezett hollétéről. A hadifogságból 1946. októberében érkezett a debreceni hadifogoly-gondozó kirendeltségre, majd haza.
A fogságban töltött évekről keveset tudunk. A „Te vagy, fiam?” című, eddig kiadatlan írása hazatérésének megható története. Ebből tudtuk meg, hogy megbetegedett és Ukrajnában, a Harkovi területen fekvő Kupjanszk lágerkórházában ápolták.
Felépülése után az 1947/48-as tanévet a Miskolci Gazdaképző iskolában kezdte, s bekapcsolódott az újságírásba is. A Miskolci Hírlapban riportjai, elbeszélései jelentek meg.
1948-ban került fel Budapestre a Pedagógiai Főiskolára, s ezzel párhuzamosan a Szabad Szó című parasztpárti lapba írt riportokat.
1951-ben édesapját kuláknak nyilvánították, őt pedig az ország összes főiskolájáról és egyeteméről kizárták. Tanítóként helyezkedett el az alföldi tanyavilágban, s később Pest megyében.
1953-ban kötött házasságot Földházi Emmával. Egy gyermekük született, Gyöngyi lányuk, aki a nevét az író ugyanezen évben megjelent első könyvének címe után kapta.
1957-től jelentek meg rendszeresen szépirodalmi munkái ifjúsági és napi-, hetilapok gyermekrovataiban, megyei lapokban, vidéki irodalmi folyóiratokban. Első önálló kötete, meseregénye 1958-ban jelent meg „Gyöngyhúrú citera” címmel az Ünnepi Könyvhétre a Móra Kiadó gondozásában. „Ezt a műfajt én teremtettem meg Magyarországon” – írta egyik kéziratában.
1961-ben rehabilitálták és letehette az államvizsgát Szegeden.
1962-től Budapest különböző iskoláiban tanított, mint magyar-történelem szakos tanár, majd később iskolai könyvtárosként is dolgozott.
Első könyvének megjelenését követően több mint egy évtized múlva jelenhetett meg újabb kötete, amely első mondakötete is egyben, Éleskővár kincse címmel.
35 év tanítás után 1983-ban vonult nyugdíjba. 1982-ben megkapta a „Szocialista Kultúráért” kitüntetést, amellyel irodalmi és közösségi munkáját ismerték el. Pedagógiai munkája elismeréseként a „Pedagógus Szolgálati Emlékérem” elismerésben részesült.
Nyugdíjas éveiben tovább alkotott a 90-es évek nagyon termékenyek voltak számára, sorra jelentek meg könyvei. Összesen 15 önálló kötete látott napvilágot, a mondák mellett meséi is, valamint több antológiába is beválogatták műveit.
Legtöbb írása Borsod–Abaúj–Zemplén megye változatos tájain játszódik, de mondáiban, regéiben helyet kapnak más vidékek, Pest és Heves megye, a Mátra, a Tápió- völgye és a Duna-mente történelmi emlékei is. Az említett Gyöngyhúrú citera című meseregényéből rádiójáték is készült. Önéletrajzi regényeiben – Vadócok a Bükkben , Szivárvány a Sajó felett – gyermekkora élményeinek állít emléket. Fő célkitűzésének tekintette:”… hogy a magyar gyerekeket a hazaszeretetre, a szülőföldhöz való mélységes ragaszkodásra neveljem.”
Kedvelt vendége volt könyvtáraknak, iskoláknak, ahol író-olvasó találkozókon mesélt a gyerekeknek nemcsak a régmúlt eseményeiről, történelmünk nagy alakjairól, hanem hagyományaink megőrzésének fontosságáról is.
Feleségét 1998-ban vesztette el, s két év múlva ő is eltávozott közülünk, 2000. július 22-én, születésnapján hunyt el Balatonszabadiban.
Balogh Béni irodalmi munkásságát, példamutató hagyományőrző tevékenységét ismerte el Nekézseny Község Önkormányzata a posztumusz Nekézsenyért Díj adományozásával.Nagy adósságunk törlesztésére került sor akkor, amikor az író életútját és munkásságát szintén 2017-ben egy kötetben sikerült összegezni és közreadni. Addig még nem jelent meg hasonló összegző kötet, csupán néhány lexikon szócikke mutatta be röviden életrajzát és főbb műveit. Célunk az volt, hogy egy teljesebb életutat mutassunk be, és írásait is teljességre törekedve összegyűjtsük és átadjuk az utókornak! Így a kötet ebből a két fő egységből épül fel, kiegészülve visszaemlékezésekkel, fényképekkel, és az író Nekézsenyhez kötődő mondáival, vallomásaival, néhány kiadatlan írásával. A kötetet önkormányzatunk adta ki, a szakmai megvalósítást pedig két elhivatott könyvtáros, Bánfalvi Lászlóné és Hideg Ágnes vállalta.
Balogh Béni emlékét őrzi a róla elnevezett Közösségi Házunk, az állandó Emlékkiállítás, alakjának, műveinek rendszeres felidézése közösségi – főként – könyvtári programokon, internetes fórumokon.
Őrizzük, ápoljuk, magunkénak tekintjük munkásságát, tanításait, hazaszeretetét, melyet tovább adunk utódainknak.”
Az író lánya, Dévényiné Balogh Gyöngyi– aki gyermekei, unokái kíséretében érkezett a rendezvényre-, meghatottan mondott köszönetet maga és családja nevében a megemlékezésért, a szép ünnepségért és azért a szeretetért, mellyel a település édesapja emlékét őrzi.
Ezután mindannyian elsétáltunk a kopjafához –Anga Lajos munkája-, melyet dr. Bárdosné Dudás Viktória, Dévényiné Balogh Gyöngyi az író lánya és a polgármester asszony leplezett le.
A fába faragott felirat a következő:
- 100 éve
- született
- Balogh Béni
- író emlékére
- 2022
- Nekézseny
- Önkormányzata
Az Önkormányzat nevében dr. Szűcs-Tardi Beáta jegyző és Szilágyi Tamás alpolgármester helyezte el az emlékezés koszorúját, majd közösen meghallgattuk/elénekeltük a Himnuszt.
Végül a vendégek megtekintették felújított Közösségi Házunkat, majd kis baráti beszélgetés következett, ezután pedig az érdeklődőket Rigó Miklós várta a Hagyományok Házában.
Felemelő, szép ünnepi délután volt!
Bánfalvi Lászlóné
