Könyvespolc | Nekézsenyi képes krónika 2014-2019

Könyvespolc | Nekézsenyi képes krónika 2014-2019

Az idei esztendő gazdag könyvtermést hozott számunkra.

Elsőként megjelent Bánfalvi Lászlóné tollából a Szeleczky Zita nekézsenyi emlékezete című  kiadvány, melyet a Magyar Imre által összegyűjtött és összeállított Emlékezés  István életére és munkásságára című könyv követett.

Napvilágot látott Bánfalvi László új néprajzi kötete is, Nekézsenyi Somos-erdő a tanyám… címmel.

Végül az ide év utolsó kiadványa volt az október 19-én, az Idősek Napja faluprogramon bemutatott Nekézsenyi képes krónika 2014-2019 című képes album, melyet szerkesztőként mutathattam be.

Rendhagyó módon, most a kötet bemutatásakor elsőként teljes terjedelmében közöljük Uj-Tózsa Csabáné polgármesteri köszöntőjét a könyvből, megköszönve támogató segítségét a könyvek megjelenéséhez az elmúlt években.

***

Kedves Olvasó!

Amikor 2017-ben az Üdvözlet Nekézsenyből című képes albumunkhoz írhattam köszöntőt, megemlékeztem azokról a jelentős évfordulóinkról, amelyek az utóbbi években meghatározóak voltak számunkra. 2015-ben ünnepeltük településünk első ismert okleveles említésének 600. évfordulóját, majd református egyházközségünk tagjai emlékeztek a múltjukra, később a reformáció 500 éves évfordulójára.

Köszöntöttük a nekézsenyi születésű írót, Balogh Bénit, ápoljuk Szeleczky Zita színművész emlékét és nem feledjük el Igó István pedagógus, karnagy nyolc évtizedes itteni tevékenységét.

Megjelent könyveink, felavatott emlékművünk, emléktábláink, megnyitott múzeumaink, évfordulós ünnepségeink méltón reprezentálják múltfeltáró-és őrző törekvéseinket.

A most figyelmükbe ajánlott album az elmúlt évek történéseit, eseményeit veszi számba. A kronológiába és a képek közé nem kerülhetett be az a sok minden, ami a falunkban történt az utóbbi években, de igyekeztünk a teljességre törekedni, bár tudjuk, hogy ezt elérni nem sikerülhetett.

Az idén az évfordulók sorába belépett falunk meghatározó civil szerveződése, az Együtt Nekézsenyért Egyesület is, mely immár öt éve Önkormányzatunk megkerülhetetlen partnere a településünkön folyó közösségépítő munkában, a falu fenntartható fejlődésének elősegítésében. Tagjai, Balogh Kitti elnök vezetésével – mint ahogy ebben a könyvben is olvasható és látható-, elkötelezetten munkálkodnak azon, hogy – többek között-, megőrizzék és továbbadják a falu még meglévő és nemzedékről nemzedékre öröklődő értékeit. Köszönet érte.

Köszönetet mondok a Nekézsenyt szülőfalujának valló Balog Zoltánnak, aki miniszterként, miniszterelnöki biztosként, református lelkipásztorként az elmúlt években (is) mellettünk állt, s erkölcsi és anyagi támogatása segítségével megvalósíthattuk elképzeléseinket.

Köszönet a Nekézsenyből elszármazottaknak a távolból is érzékelhető szeretetteljes odafigyelésükért, segítségükért, legyenek bár a régen Nekézsenyben jelentős szereppel bíró családok leszármazottai, vagy mindazok, akiket sorsuk életük során máshová szólított.

Köszönöm mindazoknak, akik könyveket írtak, százszámra fotókat készítettek a faluról, vagy a világhálón tudatták a fontos eseményeket, programokat.

Végezetül, de nem utolsósorban köszönet jár minden falubelinek, aki bármi módon hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt években (is) jó volt és egyre jobb itt élni, hiszen nekünk ez a kis gyöngyszem a Bükki Hegyhát rejtekében, az otthonunk.                                                      

Uj-Tózsa Csabáné polgármester

***

Ez után pedig kérem, tekintsék meg a könyv bemutatásához készített prezentációnkat.- letöltéshez kattintson ide.

Így év végén, legyen ez a visszatekintés egyben biztatás is mindannyiunk számára, hogy tovább munkálkodjunk együtt Nekézseny szép jövőjéért.

Bánfalvi Lászlóné szerkesztő

KÖNYVESPOLC | Bánfalvi László: Nekézsenyi Somos-erdő a tanyám

KÖNYVESPOLC | Bánfalvi László: Nekézsenyi Somos-erdő a tanyám

2019. szeptemberének végén a nekézsenyi „A helyi önkormányzatok napja 2019” rendezvényen dr. habil. Veres László, egyetemi magántanár, ny. megyei múzeumigazgató (Herman Ottó Múzeum, Miskolc), lektor mutatta be Bánfalvi László: Nekézsenyi Somos-erdő a tanyám… Néprajzi tanulmányok a Bükki Hegyhátról című új könyvét.
A szerző, Bánfalvi László a Bükki Hegyhát történelmének és néprajzának kutatója, aki több napvilágot látott kötetével már bizonyította egyrészt szülőföldje iránti szeretetét és tiszteletét, valamint szakmai felkészültségét.

A tanulmánykötet négy témakört ölel fel és tár az olvasó elé, amelyeket Melléklet egészít ki.

A központi írás a „Szőlő és bor a Bükki Hegyhát és a Bán-völgye néphagyományában” címmel, a vidék szőlőtermesztésének és borkultúrájának múltját bemutató és jelenét is érintő fejezet, amely a maga nemében hiánypótló feldolgozás, s emellett sok hasznos tanáccsal szolgálhat napjaink bortermelői számára is. A tanulmány tulajdonképpen történeti-néprajzi feldolgozás, mivel a mai gyűjtési anyag mellett az adott témakör történeti mélységét is igyekszik feltárni. A filoxéra megjelenéséig a Bükki Hegyhát és a Bán- völgye vidékén a szőlőművelés nagyon jelentős megélhetési forrásnak számított és a vidék jellemzői alapján a Sajószentpéteri-Miskolci borvidékhez tartozott. A tanulmány a Bibliától jut el a középkori és újabb kori történeti adatok felsorakoztatása után lényegi mondanivalójához, a néprajzi bemutatáshoz. A dolgozatnak ez a része minden lényeges szőlő és bortermeléssel kapcsolatos kérdéskört érint. Megismerhetjük a szőlő munkálatait a metszéstől a szüretig, élvezetes olvasmányt nyújtanak a szüreti felvonulást és a szüreti bálokat, népszokásokat felidéző fejezetek. A szőlőbeli építmények, a fa, kerámia és üvegből készült tároló és ivóedények bemutatása is hiánypótlónak tekinthető.
A tanulmánykötet második, a „Betyárvilág a Bükki Hegyháton a XIX. században” című részében a szerző a Mátra és a Bükk neves betyárja, Vidróczky Márton és a Nyírség ismert betyárfigurája, Geszten Józsi személyére fókuszál és két területet jár körbe. Milyen tényezők játszottak szerepet a betyárrá válásban és milyen kötődése volt Vidróczkynak és Geszten Józsinak a Bükki Hegyháthoz, s ezen belül is Nekézsenyhez? Az első kérdésre a választ a katonaságtól való szökésben és a szegénységtől való szabadulásban látja. A Nekézsenyhez való kötődés pedig több szép példával igazolható, amelyek közül kiemelésre méltó a tanulmánykötet címe is, amely egy Vidróczky népdalból való.
A következő „Akik a Bükki Hegyhát néprajzát (is) kutatták” című fejezet azokat a XIX. század végén és a XX. század elején élt tudósokat veszi számba, akik a Bükki Hegyhát vidékén születtek, vagy itt haltak meg, s akiknek munkásságuk kötődött a helyi néprajzi értékek felkutatásához, megörökítéséhez. A bemutatott tudósok közül három született a Bükki Hegyháton, így Sátán a nyelvész Barta József és az irodalomtörténész Szvorényi József. Barta többek között a palóc-barkó nyelvjárás kutatója is volt. Szvorényi pedig közmondásokat, szólásokat és példabeszédeket jegyzett fel e vidékről. Dédestapolcsány szülötte volt Komoróczy Miklós Ede, aki a Bükki Hegyhát népéletének és a népnyelvének megörökítésében jeleskedett. A negyediknek bemutatott tudós, Lajos Árpád úgy kötődik a tájhoz, hogy Dédestapolcsányban van eltemetve és a Bükki Hegyhát falvait járva nagyon sok népdalt, népszokást és népi gyermekjátékot jegyzett fel, illetve tett közzé, ma már klasszikusnak számító munkáiban.
Az előző, a tudománytörténeti íráshoz hasonlóan hiánypótló a tanulmánykötet utolsó dolgozata, amely a népi emlékezet által megőrzött, harangokkal kapcsolatos történeteket ismertet, a kútba-vízbe rejtett harangoktól, a dédestapolcsányi Bajusz-harangig.

A kötet záró részét a Mellékletek képezik, melyek az egyes tanulmányokhoz szolgáltatnak kiegészítő anyagot. Így olvashatjuk a földrajzi nevek településenkénti felsorolását, tréfás pinceköszöntőket, a Vidróczky népdal bemutatását, a sajógömöri kapás Mátyás szobor alkotójának, az (Alsó) hangonyi születésű Holló Barnabás szobrásznak rövid életútját.
A könyvben gazdag képanyag található, a végén lévő színes Képtár pedig bemutatja az egyes települések pincesorait, borospincéit, a szőlővel, borral kapcsolatos eseményeket, tárgyakat.

Végezetül idézzük a lektor záró szavait:

“…Bánfalvi László tanulmánykötete igen élvezetes és hasznos olvasmány lesz mindazok számára, akik a Bükki Hegyhát településein élnek és minél többet akarnak tudni a táj gazdag történelméről, népéletéről. A tanulmánykötetből megszerezhető tudás erősítheti a szülőföldhöz való kötődésüket is. Hasznos olvasmány lesz a feldolgozás azok számára is, akik még nem jártak ezen a csodálatos vidéken, vagy nem ismerik kellőképpen, mert a Bükki Hegyhát vidékének felkeresésére inspirál. S végezetül értékes lesz a tudomány számára, mert új adataival, újszerű megállapításaival elősegíti a kutatómunkát és új eredmények feltárására irányuló munkálkodásra ösztönöz.”

(Kiadja: Nekézseny Község Önkormányzata. Felelős kiadó: Uj-Tózsa Csabáné polgármester. Szerkesztette: Bánfalvi Lászlóné. Nekézseny, 2019. 112 l.+12 sz. t.)

A szerkesztő

KÖNYVESPOLC | Emlékezés Igó István életére és munkásságára

KÖNYVESPOLC | Emlékezés Igó István életére és munkásságára

Az

Emlékezés Igó István életére és zenei munkásságára

című könyv bemutatójára

Kedves Emlékezők!

Amikor a Polgármester Asszony felkért arra, hogy ezen a mai faluünnepen mutassam be  képzeletbeli nekézsenyi könyvespolcunk legújabb darabját, jelesül az Emlékezés Igó István életére és zenei munkásságára –A Nekézsenyi Pávakör és Citerazenekar, a Lénárddaróci Bárdos Asszonykórus, a Csernelyi Pávakör és Citerazenekar története- című kiadványt, melynek anyagát Magyar Imre gyűjtötte –és állította össze, elgondolkodtam, hogy vajon mi lehetne, mi legyen a  mondandóm mottója?

Végül egy, az 1980-as évek végén az Észak-Magyarországban megjelent, s a Királdon megrendezett Megyei Karnagyi Tanfolyamról szóló cikk címét választottam, amit  az újságíró egy 17-18. század fordulóján élt olasz zeneszerző, Pitoni vegyeskarok számára komponált művéből idézett, s így szól: Boldog aki énekel…

Úgy vélem, elolvasva az Igó István életéről és zenei munkásságáról szóló kötetet- bár én nem ismerhettem őt-, talán maga Igó István is elfogadta volna még ars-poeticának is ezt a rövid sort, hiszen egy róla szóló újságcikkben azt mondja, mint Shaw a Pygmalionban: boldog ember az, ki a vesszőparipájának él, mint ő maga is, akinek élete a tanítás és a zene.

Az elmúlt években számos nekézsenyi kiadvány születésénél- hol szerzőként, hol szerkesztőként- bábáskodhattam és részese lehettem annak a rendkívül tiszteletreméltó értékőrző-és értékteremtő munkának, melyet a helyi Önkormányzat végez. Amikor egy új könyvet bocsájtunk útjára, mindig felvetődik a kérdés: tudunk-e még újat mondani, újat mutatni? S mindig ráébredünk arra, hogy bizony lehet, mindig lehet, hiszen még azok a történések, vagy a jelentős személyiségek tevékenysége is, melyekről azt gondoljuk, hogy jól ismerjük, tartogathat számunkra meglepetéseket, kiválthatja a visszaemlékezés, a ráismerés örömét.

Külön öröm, hogy az elmúlt években, szinte a 24. órában, hiánypótló könyvek jelentek meg a falunkról, annak történetéről, az ide kötődő neves személyiségekről, nekézsenyi emlékezetükről, gondolok a Balogh Béni monográfiára, vagy a Szeleczky Zita nekézsenyi emlékezetét feltáró kiadványra. Ezek kapcsán, olyan régi nekézsenyi családok tagjai, utódai léptek ismét kapcsolatba a faluval, mint a Hubayak, a Négyessyek, a Balogh, a Fábián, a Csorba családok. Elmondták történetüket, elhozták fényképeiket, családi emlékeiket, hogy a könyvekben és a Hagyományok Házában megőrződjön elődeik emléke.

Örömünkre, most Magyar Imre jóvoltából, Igó István lánya, Igó Lenke segítségével édesapja és családja életébe nyerhetünk betekintést, kísérhetjük végig azt a népzenei értékőrző- és továbbörökítő munkát, amit édesapja végzett, több nemzedéken át, nemcsak Nekézsenyben, hanem az egész Bükki Hegyháton.

Igó István életéről és munkásságáról hallva, bennem egy gondolat vert gyökeret. Ez pedig nem más, mint a közösséghez való hűség. Az emberben erős a közösség utáni vágy, az igazi közösségek kialakulásához több generáció kell. Igó István igazi közösségépítő ember volt, aki olyan erős köteléket font a nekézsenyi generációk közé és köré, melyek ma is erősek. Mindezt pedig halálig tartó hűséggel és elkötelezettséggel tette, példát mutatva a mai fiatalok számára.

Könyvében Magyar Imre korabeli írásos-és fotódokumentumok, újságcikkek, helytörténeti kiadványok, internetes források, személyes adatközlők segítségével vázolja fel Igó István alakját, azt a több évtizedes korszakot, amelyben generációk nőttek fel az ő munkálkodása alatt a népzene bűvöletében.

A könyv Előszavából megtudhatjuk, hogy a szerző az utolsó citerás azok közül, akik még hosszabb ideig zenéltek Igó István keze alatt két falu népdalkörében is. Magyar Imre gyermekkorát Nekézsenyben töltötte, ahol erős alapokat kapott az itteni tanítók, tanárok jóvoltából. A nekézsenyi általános iskola pezsgő zenei életét, a zenei közösségeket- melyeknek sok gyerek, így ő is tagja volt- Igó István irányította. Ő maga is az énekkarban kezdte, aztán a furulya következett, mint hangszer, majd a citerazenekar munkájába is bekapcsolódott. Az általános iskola utolsó évében már  a felnőttek Népdalkörében is citerázott és énekelt , így ő is eljutott el az 1977-es Röpülj Páva Tüzet viszek című műsorának tv-felvételére, ahol a zenei kíséretet adták a nekézsenyi citerások.  Ózdi középiskolás éveiben is tagja maradt a Népdalkörnek, illetve a Citerazenekarnak. Mint írja, meghatározó élményt jelentett számára a felnőttek népdal szeretete és igyekezete, hogy a legjobbat nyújtsák a szereplések alkalmával.

Tanulmányai végeztével rövid ideig újra játszott Nekézsenyben, majd amikor családi élete Csernelybe szólította, ott folytatta a zenélést.  1987-től volt tagja a szintén Igó István vezette Pávakörnek, ahol 2000-ig, a Pávakör feloszlásáig játszott, végül már egyetlen citerásként. Ezután hosszú szünet után 2015-től ismét Nekézseny következett, ahol ma is aktív tagja a citerazenekarnak, középiskolai oktató-nevelő munkája mellett nem kevés időt szánva a népzene művelésének.

Könyve, melyben emléket kíván állítani kedves igazgatójának, karnagyának, az általa megélt zenei élményeknek, három részből épül fel.

Az elsőből megismerhetjük Nekézseny zenei, népzenei életét, benne Igó István és az Igó család életét. Sok mindent megtudhatunk nemcsak róla, hanem társáról, kedves feleségéről is, kinek alakját őrzik emlékezetükben a nekézsenyiek, mint ahogy emlékeznek a köztük felnőtt kislányra, Igó Lenkére is, az ország-és világszerte rendkívül szép zenei pályát befutó zenepedagógusra, karnagyra, kinek tevékenységét a mai napig figyelemmel kísérik.

 A kötet felvázolja a falu zenei életét a Pávakör előtti időkben, valamint az általános iskolához kötődő zenei életet. Megismerkedhetünk a múlt század utolsó harmadának pávaköri mozgalmával, melynek hatására fellendült az országban a népzenei mozgalom. Országszerte Pávakörök alakultak, köztük a nekézsenyi is, melynek számos fellépéséről, elért sikereiről olvashatunk. Szó esik a kiadványban a közösség hosszú szünet utáni újjáalakulásáról is. A mai együttes működésének célja a régi hagyományok őrzése és továbbadása. Több Igó István által összeállított népdalcsokrot énekelnek  és  miután vannak köztük néhányan, akik már az ő idejében is tagjai voltak a  csoportnak, ma is az emlékeznek az ő módszereire, tanácsaira.

A második rész az Igó István vezette Lénárddaróci Asszonykórus működéséről szól, a harmadik pedig a szintén hozzá kötődő Csernelyi Pávakör és Citerazenekar történetét vázolja fel.

Számomra Magyar Imre munkája – népzenei múltunk csodájának  hordozója és továbbadója, Igó István ez irányú munkásságának közreadásával, a hozzá kötődő Bükki Hegyháti népdalkörök történetével-, mintegy képeskönyvként mutatja meg az elmúlt évtizedekben itt élőket. Biztos vagyok benne, hogy olvasói örömmel ismerik fel a rajta lévő személyeket megnevező képeken fiatalkori önmagukat, családtagjaikat, hiszen annak idején alig voltak olyanok a faluban, akik Igó István által valamilyen módon nem kötődtek a közös zenéléshez és énekléshez. A mai fiatalok pedig felmenőiket ismerhetik fel a képeken, melyek szinte egy múltidéző Galériát alkotnak.

A 192 oldalas színes kötet Keglovics János tipográfiai munkáját és a miskolci Tipo-Top Nyomda munkáját dícséri. A könyvet kiadóként az évek óta működő helyi civil szerveződés, az Együtt Nekézsenyért Egyesület jegyzi, mely elkötelezetten munkálkodik azon, hogy – többek között- megőrizze és továbbadja a falu még meglévő és nemzedékről nemzedékre öröklődő értékeit.

Az Egyesület üdvözli ezt az új kiadványt, az emlékanyagot összegyűjtő és összeállító szerző munkáját és ajánlja minden kedves olvasó figyelmébe. Úgy vélem, valamennyiünk nevében megköszönhetem Magyar Imrének, hogy vállalkozott erre a nemes feladatra és időt és fáradtságot nem kímélve összegyűjtötte és összeállította Nekézseny múltjának egy jelentős és máig ható részének történetét.  Végezetül jó szívvel ajánlom a kötetet az érdeklődők figyelmébe, akik kötődnek múltunk e jeles alakjához, Igó Istvánhoz, az általa fémjelzett, szép emlékű zenei múltunkhoz, s a tovább élő hagyományainkhoz.

A könyvismertetőm végén, a már említett, választott Boldog aki énekel mottó teljes versszakát idézem:

 

Szálljon fel énekünk, úgy szálljon,

hogy Isten a szívnek éltető, új erőt adjon.

Mert boldog, aki énekel, vidáman.

Hogyha szívből jő a szép dal.

Minden bút, bánatot elűzünk,

Úgy örvend, úgy örvend a szívünk, sok boldog órán.

 

Örvendő szíveket, sok boldog órát kívánok kedves mindnyájuknak. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Bánfalvi Lászlóné

A nekézsenyi kiadványok koordinátora

Az Együtt Nekézsenyért Egyesület alelnöke

2019. augusztus 31.

Elhangzott a IV. Hagyományőrző Nap keretében – Hagyományok Háza Nekézseny, Igó István Emlékterem avatása

KÖNYVESPOLC | Bánfalvi Lászlóné: Szeleczky Zita nekézsenyi emlékezete

KÖNYVESPOLC | Bánfalvi Lászlóné: Szeleczky Zita nekézsenyi emlékezete

Új könyv jelent meg Nekézsenyben

A 2019. július 13-i Szeleczky Zita emlékünnepségen emlékeztünk a 20 éve elhunyt, a nekézsenyi temetőben nyugvó Szeleczky Zita csodálatos színművészre, mely eseményről honlapunkon  már hírt adtunk. A Nekézseny Község Önkormányzata és a Szeleczky Zita Alapítvány által közösen szervezett programon megkoszorúztuk síremlékét, avattunk emléktáblát a valamikori családi kúria falán, elhangzottak köszöntők és emlékbeszédek, s végül a rendezvényt záró istentiszteleten meghallgathattuk Nagytiszteletű Balog Zoltán református lelkész prédikációját a művésznő emlékére.

A rendezvényen Bánfalvi Lászlóné szerző bemutatta a Szeleczky Zita nekézsenyi emlékezete című új kiadványt.

Uj-Tózsa Csabáné polgármester asszony köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a könyv megjelentetésével a település jelentős kiadói tevékenysége ezzel újabb szintre lép, hiszen útjára indítjuk a Nekézsenyi füzetek című kiadványsorozatunkat, melynek ez a munka az első darabja. Szándékaink szerint a sorozat darabjai a későbbiekben sokféle, a falunkhoz, a Bükki Hegyháthoz kapcsolódó témát dolgoznak fel és adnak közre, vállalt érzékőrző és értékteremtő feladatunk nyomán.

A kötet előszavában az alábbiakat fogalmaztam meg:

„Szeleczky Zita színművész életével és munkásságával sokféle módon és formában foglalkoztam az elmúlt közel két évtizedben. Részese voltam és vagyok annak a könyvtári tevékenységnek, mely a térség és benne a Bükki Hegyhát, jelesül Nekézseny hagyományőrző és hagyományteremtő tevékenységét támogatja, benne a művésznő emlékének ápolását.

Kalauzoltam az iránta érdeklődő látogató csoportokat Nekézsenyben, lehettem zsűritag az emlékére rendezett szavalóversenyeken és nagy megtiszteltetés volt, hogy mondhattam emlékező beszédet a születésének 100. évfordulóján rendezett ünnepségen. A település honlapján rendszeresen jegyzek személyéhez kötődő írásokat.

A Szeleczky Zita számára oly kedves, végső nyughelyét is adó Nekézseny méltón őrzi emlékezetét. Ebben a kiadványban összegyűjtöttem mindazon szellemi és tárgyi emlékek sorát, melyek ezt a nemes célt szolgálják, és tettem mindezt úgy, hogy aki többet szeretne tudni róla, találjon hozzá bőven ajánlott forrásanyagot is.”

Az anyaggyűjtés során szembesültem azzal, hogy Szeleczky Zita életéről és munkásságáról az elmúlt évtizedekben könyvtárnyi irodalom született. Könyvek láttak napvilágot, folyóiratcikkek százai olvashatóak eredeti formában és a ma már megkerülhetetlen internetes felületeken.

Bizonyára megszületik majd egy teljes Szeleczky Zita bibliográfia, én most ebben a kiadványban főként azt az irodalmat használtam, melyek a helyi eseményekhez, folyamatokhoz kapcsolódnak. A bőség zavarával küszködve – s akkor még a terjedelmi korlátokról nem is beszéltem-, idéztem a felhasznált forrásokból, melyeket a lábjegyzetben megjelöltem, hogy az esetleges bővebb érdeklődést, vagy akár későbbi kutatást segítsem.

 A színes kötet 96 oldalon 11 fejezetből áll, melyeket Szeleczky Zitától való idézetek vezetnek be.

Az egyes fejezetek végén több oldalas fotóanyag illusztrálja a megelőző szöveganyagot. A kiadványban szereplő írásos-és fotódokumentumok főként a Szeleczky Zita Emlékház  anyagából valók.

A könyv egyes fejezetei az alábbiak.

Elsőként Szeleczky Zita élete és munkássága címmel rövid életrajzi ismertetőt olvashatnak, mely nem más, mint a centenáriumi ünnepségen elhangzott ünnepi beszéd.

A Családi évtizedek – Emlékek és gondolatok..című egység a művésznő szeretett szüleiről, testvéreiről, nekézsenyi nyarainak felidézéséről szól, főként az általa elmondott emlékek, a vele készült riportok, különféle újságcikkek alapján, melyekből egy összetartó, az emigrációban is egymást segítő család képe rajzolódik ki.

A „Megyen már a hajnalcsillag lefelé…” Balogh Béni Szeleczky Zitáról című rész a nekézsenyi író, a magyar rege- és mondavilág megörökítője emlékeit tartalmazza a művésznőről, akinek halálhírét megrendülten fogadta az akkor már idős Balogh Béni, sajnálva, hogy betegsége miatt nem lehet ott a búcsúztatón, abban a temetőben, ahol az ő szülei is nyugszanak.

Szeleczky Zita negyvenöt év után, 1990 szeptemberében léphetett újra hazai földre, látogathatott újra a szeretett faluba. Ez a témája a következő fejezetnek, melyben olvashatjuk megrendítő szavait arról, milyen érzésekkel, gondolatokkal töltötte az időt itthon ennyi év után.

A végső búcsú című rész már a temetéséről szól, amikor 1999. augusztus 3-án örök nyugalomra helyezték a nekézsenyi temetőben, szerettei körébe, s ahol ravatalánál tisztelői sokasága vett tőle búcsút.

A Márvány és bronz című fejezet a művésznő síremlékével foglalkozik, melynek avatására elhunyta után két évvel és napra pontosan temetésének második évfordulóján, 2001. augusztusában került sor, s mely emlékhelyet azóta százak kerestek fel, hogy tisztelegjenek emléke előtt.

A Kincses emlékek egység a művésznő születésének 90. évfordulója tiszteletére 2005-ben megnyitott Emlékház létrejöttének körülményeiről, az átadó ünnepségről, a gyűjtemény kialakításáról, a látható tárgyi emlékekről szól, melyek a mai napi szinte hétről hétre gyarapodnak, újabb és újabb adományozott relikviákkal.

A kötetben már helyet kapott a most felavatott, a boldog gyermekkort idéző Emléktábla is.

A Centenárium –Szeleczky 100 fejezet a 2015.évi ünnepségre emlékezik, annak valamennyi eseményével, mellyel a művésznő születésének 100. évfordulójára emlékeztünk.

Fontos része a kiadványnak az Együtt Nekézsenyért Egyesület által, immár három alkalommal rendezett Szeleczky Zita szavalóversenyek felidézése, amelyek segítségével a gyermekekhez, a fiatalokhoz szeretnénk közelebb hozni a Szeleczky Zita által oly nagyon szeretett magyar verset és az ő csodálatos versmondását.

Évfordulók, megemlékezések, programok sorolása, leírása zárja a fejezeteket, itt is, mint az előzőeknél képek sorával színesítve.

Végül a Könyvespolc a művésznőről és a falutól megjelent könyveket ajánlja az olvasóknak.

Köszönetemet fejezem ki a kiadást lehetővé tévő Miniszterelnökség-Lechner Tudásközpontnak, valamint Nekézseny Község Önkormányzatának, a kutatómunkámat elkötelezetten támogatóknak, a sok-sok adatközlőnek és visszaemlékezőnek Nekézsenyben és azon túl is.

A kötet borítóján a korabeli szakmai folyóirat, a Film Színház Irodalom egy 1940. évi tavaszi számának címlapjáról Szeleczky Zita mosolyog az olvasóra Veronka szerepében, Babay József: Furulyaszó című darabjában a Nemzeti Színházban. A belső borítón szintén ennek a lapnak egy 1939. évi nyári számából található egy életkép a művésznővel készült riportból.

A hátsó borító belső oldalán pedig egy térkép kapott helyet, melyen nemcsak a Szelecky Zitához kötődő emlékhelyeket jelöltük meg, hanem falunk megtekintésre érdemes nevezetes pontjait is, a hozzánk látogatók tájékozódásának elősegítésére.

Jó szívvel ajánlom a kiadványt minden kedves érdeklődő figyelmébe, mely a helyi Önkormányzati Hivatalban és a Szeleczky Zita Emlékházban elérhető.

Bánfalvi Lászlóné szerző

Az Emlékünnepségről ajánljuk:

„Akit nem felejtenek, örökké él…” A Szeleczky Zita Emlékünnepségről

KÖNYVESPOLC | Üdvözlet Nekézsenyből

KÖNYVESPOLC | Üdvözlet Nekézsenyből

Köszöntő

Kedves Olvasó!

Nekünk, nekézsenyieknek az elmúlt évek olyan évfordulók jegyében teltek,

melyek nagymértékben meghatározták nemcsak elődeink, de az utódok, így a

mi életünket is. 2015-ben ünnepeltük településünk első ismert okleveles említésének

600. évfordulóját. Tavaly református egyházközségünk tagjai emlékeztek

a múltra, az önálló anyaegyházzá válás és az első lelkészlak építésének

230., valamint a templom alapkő letételének 200. évfordulójára. Az idei évben

megemlékeztünk a reformáció 500. évfordulójáról, s méltó módon köszöntöttük

a nekézsenyi születésű írót, Balogh Bénit.

Valamennyi ünnepünket emlékjelek állítása mellett — emlékmű-és emléktábla

avatás, falumúzeum létrehozása, emlékfa ültetése, névadó ünnepség

— hiánypótló könyvek megjelenése is kísérte, hiszen megszületett falunk

monográfiája, kézbe vehettük egyháztörténetünk leírását, kitekinthettünk

szűkebb hazánkra, a Bükki Hegyhátra és megszületett a Balogh Béni író életét

és munkásságát feltáró kötet is. Mindemellett őrizzük a temetőnkben nyugvó

nagy színművészünk, Szeleczky Zita emlékét és ápoljuk népzenei hagyományainkat.

Támogatunk minden olyan civil kezdeményezést, mely közösségünket

építi, s igyekszünk kihasználni a világháló nyújtotta lehetőségeket,

megszólítva mindenkit, aki érdeklődik irántunk.

Ez a képes album, melyet most kézbe vehet a kedves Olvasó, csak egy kis

ízelítőt ad azokból az értékekből/ érzésekből, amelyekkel a falunkba látogató

vendég napjainkban is találkozhat. Szeretném, ha minél többen megismernék

nemes értékeinket, átéreznék azt a hagyománytisztelő-és őrző hangulatot,

amely áthatja településünket. Mindennek csak egy kis része jelenik meg a következő

oldalak fényképein.

Aki teheti, látogasson el hozzánk, fedezze fel szép természeti környezetünket,

féltve őrzött tárgyi- és szellemi örökségünket. Ismerkedjen meg az itt élőkkel

is, akik mindig készek arra, hogy vendégül lássák az érkezőt.

És emlékezésre hívjuk azokat is, akiket sorsuk messzire sodort innen, mert

falunk tárt karokkal és nyitott szívvel várja őket haza!

 

Uj-Tózsa Csabáné

polgármester

__________________________________________________

Bevezető

Nekézseny, a Bükki Hegyhát egyik kistelepülése. A környék hazánk, s ezen

belül a Bükk vidékének földtanilag legöregebb és legszebb vidéke.

Az ember korán megtelepedett ezen a tájon, melyről az itt talált kőszerszámok

mesélnek. Az itt élők megélhetését a földművelés, növénytermesztés, állattenyésztés,

a hatalmas erdők adták, de említésre méltóak a környék honfoglalás

koráig visszavezethető vasércbányászatának és vasfeldolgozásának nyomai is.

A település nevének jelenleg ismert első írásos említése 1415-ből való, amikor

Zsigmond királytól a kazai Kakas László fiai, Gyula és Loránd, valamint Gyula

fiai kaptak új adományt a már korábban megszerzett birtokukra.

Több évszázados múltunkban visszatükröződik hazánk hányatott sorsa. Volt

részünk a törökdúlás utáni majdnem teljes pusztulásban, nehéz jobbágy- majd

munkássorsban is. Éltük az úgynevezett kétlaki életet is, melynek során igyekeztünk

helytállni háztáji gazdaságunkban éppúgy, mint a többnyire nehézipari

munkahelyeken. A múlt század társadalmi, politikai és gazdasági változásai,

a két nagy háború szenvedései, az elmúlt évtizedek folyton új és új

kihívásokkal teli, embert próbáló világa mély nyomot hagyott az itt élőkben.

Ahogy változott a világ, alkalmazkodtak hozzá az emberek, de a nekézsenyiek

ma is azt vallják, mint régen, hogy a jövő a közös gondolkodásban, a kemény

munkában van.

A ma itt élők, a fenntartható fejlődés jegyében, egy olyan jövőbe vezető utat

jelöltek ki maguknak és gyermekeiknek, melynek során tudják, mindig vissza-

kanyarodhatnak gyökereikhez, hogy aztán újult erővel induljanak tovább.

Az elmúlt években — mint ahogy már olvashattuk — több könyv is megjelent

Nekézsenyről. Jogos a kérdés: lehet-e még újat mondani? Lehet bizony és kell

is, csak egy kicsit másképp. Példa erre ez az album, melynek fényképeit a

faluban élők készítették. Fiatalok és szépkorúak képen rögzített benyomásai,

hangulatai jelennek meg a képeken,más és más évszakban, változó fényben.

Ismert és kevésbé ismert témák, motívumok váltogatják egymást, némelyikük

sokszor csak azért, mert szép. Szép, mint egy gyöngysor, melyben úgy csillognak

együtt a felfűzött szemek, mint még soha. Mindez meglepi a szerkesztőt

is, pedig nem ez az első eset, hogy nekézsenyi fényképeket vesz számba, hiszen

több száz fotót rendezett már hagyományos kiadványokba, kiállításokra,

elektronikus felületekre. Végiglapozva ezt a könyvet, markánsan kirajzolódik

a fentebb felvázolt múlt és érdekes módon a jelen is érthetőbbé válik. Remélem,

a kedves Olvasó is így érzi majd, kívánom, öröme teljék benne.

 

A szerkesztő (Bánfalvi Lászlóné)

 

A könyv 2019-ben a Kötve-fűzve – az Év könyve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2019 verseny Közönségdíjasa lett.

 

KÖNYVESPOLC | Bánfalvi László: Szülőföldem szép határa

KÖNYVESPOLC | Bánfalvi László: Szülőföldem szép határa

Előszó

A helytörténet egy különleges műfaj. Szól a szakmának és szól a polgároknak, akik az adott települést, vagy térséget lakják. Ezt a kettősséget szem előtt tartva a helytörténész a lehető legteljesebb forrásfeltárás alapján, és az új kutatási módszerek segítségével összefoglaló ismereteket ad át a leginkább érdekelteknek. Mindezt azzal a reménnyel teszi, hogy a múlt megismerése és vállalása segítheti a fejlődésünket, s a lakóhely új arculatának kialakításában fontos szerepet tölt be a múlt feltárása, a korábbi eredmények összegezése, mindenki számára elérhetővé, hozzáférhetővé tétele. Ennek a fontos alapelvnek a figyelembe vételével születtek meg Bánfalvi László írásai, annak a szerzőnek a munkái, aki tágabb értelemben Ózd és térsége helytörténésze, azonban eddigi munkássága alapján Nekézseny meghatározó, kizárólagos monográfusa, historiográfusa.

Bánfalvi László 1949-ben, pontosan neve napján született Nekézsenyben. Alapfokú tanulmányait befejezve, az országos hírű – hazánknak két akadémikust is adó – ózdi József Attila Gimnáziumban tanult. Ezután olyan végzettségeket szerzett meg, melyeket munkájában műszaki, majd szolgáltatóipari szakmai területeken hasznosított. A történettudományok ismerőjévé, művelőjévé, majd kutatójává évtizedek alatti folyamatos önképzéssel, a szakirodalom minél mélyebb és sokoldalúbb megismerésével válhatott. Középiskolás korától nagyon érdekelte a magyarság őstörténete, s rajongó odaadással viseltetett szülőfaluja, a nagyon szeretett Nekézseny múltja iránt. Általában véve fogékony volt minden olyan történés iránt, ami Ózd és környéke múltjával volt kapcsolatos. Tudományos munkásságában döntő momentumnak bizonyult, hogy az 1990-es évek elején Nagy Károly biztatására bekapcsolódott az országos hírű ózdi Lajos Árpád Honismereti Kör tevékenységébe. Ettől az időtől kezdve pályamunkák sorát készítette el, amelyek mind a helyi, mind pedig a megyei és az országos megmérettetéseken kiemelkedő díjazást értek el. Témaválasztásai középiskolás kora óta tapasztalható sokoldalú érdeklődésének megfelelően nagyon változékonyak voltak. Írásai a művészettörténettől, a néprajzon át az építészettörténetig a legváltozatosabb témaköröket ölelték át.

Közel egy évtized alatt ő lett munkái alapján a Honismereti Kör vezető egyénisége, a nagy elődök munkásságának folytatója.

Az elmúlt évtizedben jelentős fordulat következett be Bánfalvi László helytörténetírói munkásságában, amikor írásai nyomtatásban is napvilágot láttak. E szempontból is különösen fontosak a szülőfaluról, Nekézsenyről írott munkái, így az „Évszázadok a Bükki Hegyháton.

Fejezetek Nekézseny történetéből 1415–2015.”, és az „És emlékezzél meg az egész útról…” , A nekézsenyi Református Egyházközség és templom története az évfordulók tükrében című kismonográfiái, valamint jelen kötete, amely a reformáció 500-dik évfordulója tiszteletére látott napvilágot. Ez utóbbi, a „Szülőföldem szép határa. Írások a Bükki Hegyhátról” című munka tulajdonképpen tanulmánykötet, amelynek látszólag kevés köze van az ezt megelőző településtörténeti monográfiákhoz. Azonban csak a felszínesen vizsgálódó jut erre a téves következtetésre, mert a korábbi monográfiák szerves folytatását nyújtja a szerző ezen kötetében. Ebben a munkában nem csupán a tények, ismeretek egymás mellettisége a jellemző, hanem a település történetének környezetével is összefüggésben, kapcsolatrendszerében való megjelenítése.

A kötet egyes írásai tartalmukat tekintve nyelvészeti kérdésekkel, középkori történelemmel, ipartörténettel foglalkoznak és bemutatják az épített örökség legkülönfélébb manifesztálódott emlékeit. Az egyes tanulmányokat tulajdonképpen két lényeges dolog köti össze: a földrajzi környezet és a témakörök több dimenziós vizsgálati módszere. A földrajzi környezetet a Bükki Hegyháthoz való tartozás jelenti. A többdimenziós megközelítés egy olyan kutatási módszert jelöl, amelynek során a szerző az egyes témakörök vizsgálatakor a legszélesebb időhatárok érvényesítésére törekszik, vagyis mélységében, vertikálisan kutatja témáját, amit minden esetben horizontális kapcsolatrendszerbe ágyazottan is igyekszik bemutatni.

A reformáció 500-dik évfordulója emlékének az első fejezet állít emléket, amelyben a szerző a Hegyhát református templomainak mindenre kiterjedő bemutatását nyújtja. A tanulmánykötet második, „A Bükki Hegyhát múltjából” című fejezete 3 alfejezetre bomlik. „A vidék és népe” alfejezet profi bemutatás, geográfiai és történeti szempontból egyaránt. „A beszédes helyneveink”, valamint a „Honfoglalás kori népek és törzsek” című alfejezetek nagyon izgalmas olvasmányok és sok kérdést, problémát vetnek fel, továbbgondolásra késztetnek. A szerzőnek egy páratlanul jó kutatási anyag állott rendelkezésére, amely ráadásul az ő recens gyűjtése volt, s ezeket párosította a szakirodalom megfelelő adataival. „A vasművesség az Upponyi hegységben” című főfejezet XVIII–XIX. századi vasgyártásról szóló alfejezete alapos munka.

Rendkívül gazdag adatokban a nekézsenyi Fábián vízimalomról szóló fejezet. Az „Épített örökségünk” című fejezet lényegében adattár, kortörténeti dokumentáció, amely számba veszi a térség kastélyait, kúriáit, világháborús emlékműveit és még sok egyéb épített örökséggel kapcsolatos emlékünket. A koncepció újszerű és helyes abban az értelemben, hogy minden területre kiterjedő, nem csupán a hagyományos műfajok figyelembe vételével építkezik. Az utolsó fejezet a jövőre 110 éves Eger–Putnok vasútvonalnak állít emléket.

Bánfalvi László jelen kötetével egyértelműen bizonyítja, hogy nemcsak szülőfaluja, hanem tágabb értelemben a Bükki Hegyhát meghatározó történésze is, akinek az e térségre vonatkozó ismeretanyagával senki sem veheti fel a versenyt.

A korábbi kötetekhez hasonlóan e monográfia is beilleszkedik Nekézseny és a Bükki Hegyhát azon maradandó emlékeinek sorába, amelyek üzennek a jövő generációi számára.

Miskolc, 2017 augusztusában

Dr. Veres László

a könyv lektora

KÖNYVESPOLC | “És emlékezzél meg az egész útról…”

KÖNYVESPOLC | “És emlékezzél meg az egész útról…”

„És emlékezzél meg az egész útról…”

A Nekézsenyi Református Egyházközség és templom története az évfordulók tükrében

A Bükki Hegyhegyháton fekvő Nekézseny település 2015-ben egyrészt az anyai ágon nekézsenyi gyökerű és a falu temetőjében nyugvó nagy magyar színművésznő, Szeleczky Zita születésének 100. évfordulóját ünnepelte, másrészt megemlékezett nevének első, ismert írásos említése 600. évfordulójáról. A jeles alkalomból emlékművet állítottak, falumúzeumot avattak és megjelent a falu szülöttének, Bánfalvi Lászlónak: Évszázadok a Bükki Hegyháton-  Fejezetek Nekézseny történetéből 1415-2015 – című munkája.

2016-ban pedig a Nekézsenyi Református Egyházközség emlékezett meg temploma alapkő letételének 200., az első lelkészlak felépítésének és a helyi források alapján az egyházközség önállóvá válásának 230. évfordulójáról.

Ebből az  alkalomból jelent meg  az „És emlékezzél meg az egész útról…”A Nekézsenyi Református Egyházközség és templom története az évfordulók tükrében című könyv, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A főcím bibliai igéje Mózest idézi, amikor életünk fordulópontjain visszatekintésre, s ezzel  összegzésre késztet, mielőtt tovább indulnánk.

A kötet Ajánlóját Balog Zoltán miniszter (református lelkész) írta, aki gyermekkorát Nekézsenyben töltötte, hiszen édesapja itt volt református lelkész közel húsz évig. A Köszöntőt Uj-Tózsa Csabáné, Nekézseny polgármestere, mint felelős kiadó jegyzi. A szerkesztők Bánfalvi Lászlóné és Ottenberger Balázs Bevezetőjükben közlik a kötetre vonatkozó információkat. A könyvet Dr.habil Veres László, a B-A-Z megyei Herman Ottó Múzeum ny. igazgatója, egyetemi magántanár lektorálta.

A könyv három nagy egységében tíz fejezet található. Az öt egyháztörténeti fejezetet Bánfalvi László, Nekézseny történetének kutatója írta: A református egyházközség múltjából; Templomunk; Lelkészek ;  A  parókia; A temető címmel.

A Templomunk című fő fejezeten belül az alábbiakról olvashatunk: A régmúlt temploma; Építésének előzményei; Az alapkő letétele és a felszentelés; Felújítások, fejlesztések; Az orgona; A harangok;  Klenódiumok, templomi textíliák. A Negyedszázad története a nekézsenyi református egyházban, a rendszerváltástól 1989-től 2015-ig című fejezetben az eseményeket Varga Emese Katalin nyugalmazott lelkipásztor foglalta össze, a lelki életet és a hitoktatást taglaló írásokat Ottenberger Balázs jelenlegi lelkipásztor írta. Tózsa-Bánfalvi Gábor segédlelkész tollából pedig a nekézsenyi Hosanna Zenekar történetét ismerhetjük meg.

Az utolsó, a Ha visszanézek a megtett útra… című fejezetben az egyházközség életéről, múltjáról olyan emlékeket, eseményeket ismerhetünk meg, melyek mind a gyülekezet megtartó erejét szimbolizálják. Megismerhetjük többek között Szeleczky Zita, Balog Zoltán miniszter (református lelkész), Varga Emese Katalin, ny. református lelkész, Rigó Dénes gondnok, Rigó Dénesné presbiter és hitoktató, Tóth Jánosné presbiter és óvodapedagógus gondolatait.

Az egyes fejezeteket a gyülekezeti élet és a templom emblematikus tárgyainak fotói választják el pl. régi úrasztalai edény, terítő, az orgona. A szövegközti fekete-fehér fotók a múltat őrzik, a kötet végén található 32 oldalas színes Képtár az elmúlt 30 év és napjaink eseményeit idézi fel. A 32 tételes Irodalomjegyzék jó kiindulópont a további kutatómunkához. Az anyaggyűjtés során a szerzők felhasználták a Nekézsenyi Református Egyházközség gazdag irattári anyagát, igénybe vették a közgyűjteményekben és a világhálón rendelkezésre álló szakirodalmat. Nagy segítséget nyújtottak a személyes adatközlők és mindazok, akik családi fotóikat rendelkezésre bocsájtották.

Az Egyházközség irattári anyagának egyik féltve őrzött darabja Rozgonyi László egykori lelkész írása, melyet az anyaegyházzá válás 100.évfordulójára írt, „A nekézseni ev: ref. egyház története 1786–1886” címmel. – Felolvastatott 1886. Szeptember 26-án.-

Munkájából idézek röviden, mintegy ízelítőül, négy érdekes bejegyzést, melyről a könyvben bővebben olvashat az érdeklődő.

-A templom alapkő letételéről a következőket írja: „…  alapkövét Hermina Csász. Kir. Herczegasszony, József Magyarország Palatinusának élete párja … teszi le… a Főtisztelendő úr a táblát felvette: a kőmívességben kívántató ezüst kanállal és kalapáccsal előre indult a fundamentumhoz; hová a Herczegné a főbb kisérőkkel lemenvén, midőn az említett Táblát a kőládába, ezt pedig a kirendelt helyre letenné, a kanállal maltert vevén és kalapáccsal megveregetvén, a néző sokaságnak háromszori kiáltásával tiszteltetett  meg…”

-Különösképpen figyelemre méltó az a korabeli  legenda, amely arról szól, hogy a „helység földesura” miként védte meg az egyházat: „…Él a nép ajkán a monda, hogy  mikor (1745) a Rom: Katholikusok eljöttek elvenni templomunkat, megsemmisíteni egyházunkat, e nemes úr volt az, ki kardjával levágással fenyegetett mindenkit ki annak ajtaján belépni merészelne:abba az ő halálával az ő testén keresztül mehet be az erőszakosan elfoglaló. És míg ő a férfiakkal kint vívni volt hajlandó, lelkes neje az úrnak szent asztalát az egyház asszonyaival állva körül szent fogadást tettek a templom hamvai alá temetkezni, mintsem élve megérni, hogy az átadva legyen az erőszakoskodóknak…”

-A „Százados ünnepre”-1886.szept. 26.- Rozgonyi László egy verset is írt, melyet egyházi énekként énekeltek az ünneplők:

1. Ma telik le egy százada

Hogy áll az Úr ez egyháza.

Azért a hívek serege,

örömtől hittől eltelve:

Hálát adni jött e házba

Hozzád mennyei Atyánk! fohászkodva.

Áld meg hittel reménységgel,

A jövőbe segittséggel.

Alleluja, Alleluja!…Dallam: „Jövel, Szentlélek Úr Isten, töltsd bé szíveinket épen…”.

-Végezetül , zárszóul, figyelmükbe ajánlva a kiadványt, álljanak itt a lelkész munkájának utolsó sorai:

„Most pedig Istennek népe… (a) jövő megkezdésénél és mikor az elmúlt idők történeteiről

  elgondolkozol, imádkozz: hogy Isten ez egyháznak sok századokon keresztül adjon

  virágzást,békességet a te itt élő rokonaidért, hitfeleidért!… Légy boldog!Légy áldott! Amen.”

(Kiadja:Nekézseny Község Önkormányzata,Nekézseny, 2016.112 + 32. old., Tipo-Top Kft. Nyomdaüzeme, Miskolc)                                                    

                                                                                                                    Bánfalvi Lászlóné

                                                                                                                          szerkesztő

(Készült  a Honismeret című szakmai folyóirat részére.)


Könyvismertetés jelent meg ugyancsak Bánfalvi Lászlóné tollából, a Miskolci Keresztény Szemle 48. sz. 2016/4. számában, 94-95. l.

KÖNYVESPOLC | Bánfalvi László: Évszázadok a Bükki hegyháton…

KÖNYVESPOLC | Bánfalvi László: Évszázadok a Bükki hegyháton…

Fejezetek Nekézseny 600 évéből

Első írásos említésének, így bizonyított létezésének hatszáz évfordulóját ünnepelte Nekézseny 2015-ben. Ez alkalomból helytörténeti monográfiát jelentett meg a település önkormányzata.

Évszázadok a Bükki Hegyháton – Címlap

Egy 1415-ös oklevélben olvasható először a kis hegyháti település, Nekézseny neve – Nekesen alakban. A hatszáz éves évfordulóra jelent meg Bánfalvi László: Évszázadok a Bükki Hegyháton – Fejezetek Nekézseny történetéből, 1415–2015 című kötete. A szerző Nekézsenyben nőtt fel, de nemcsak érzelmileg kötődik a településhez. Már 1992-ben írt egy honismereti pályázat keretében összefoglalót a település történetéről, és későbbi munkáiban is igyekezett minél többet bemutatni a Nekézsenyhez kötőtő tényekből és történetekből.

Mint a kötet bevezetőjében írja, összeállításához felhasználta a helyben és nagy közgyűjteményekben található iratokat, írásokat éppúgy, mint a helyi adatközlők által elmondottakat, és természetesen személyes emlékeit. A szöveges leírásokat gazdag képanyag és irodalomjegyzék teszi forrásértékűvé. A Gömörország című folyóirat legutóbbi (2015/4) számában Hideg Ágnes írt ismertetést erről a Nekézsenyről szóló könyvről – az alábbiakban ezt idézzük.

„Mindenre kiterjedő részletességgel ír az itt lakó emberek életéről, munkájáról, történelméről. Képet kapunk a település földrajzi elhelyezkedéséről, nevének különböző változatairól, s a régi birtokos családokról. A szerző bemutatja a paraszti gazdálkodás és állattartás helyi jellegzetességeit, s a falusi társadalom különféle szokásait, melyek a mindennapi élet különböző alkalmaihoz kapcsolódtak.

Nekézseny község határában a vasművességnek már a középkorból vannak nyomai. A vasércbányászat emlékeit idézik a Bánya-oldal, Bánya-rét, Vaskóbánya elnevezések. A falut átszelő Csernely-patak lehetőséget adott malmok működtetésére. A molnár mellett egyéb iparosok is dolgoztak a faluban: volt kovács, szabó, cipész, asztalos, kőműves, kerékgyártó. A könyv megismertet a község egyházi életének és oktatási intézményeinek történetével. Az iskolai élet és az ott tanító pedagógusok munkája szervesen kapcsolódott a kulturális és sportélet szervezéséhez is: sokféle szakkört, művészeti csoportot irányítottak, melyek rendszeresen szerepeltek a helyi ünnepi rendezvényeken, ill. sporteseményeken.

Nekézseny híres emberekkel is büszkélkedhet. Szeleczky Zita színművésznő édesanyja itt élt, mielőtt férjhez ment volna. A színésznő végső nyughelye – akaratának megfelelően – a nekézsenyi családi sírboltban van. 2005-ben emlékházat is avattak e helyütt tiszteletére. Ezen a hegyháti településen született Balogh Béni író is, aki műveiben gyakran tett említést e vidékről. Szűkebb pátriája irodalmi emlékhely kialakításával ápolja hírnevét.”

Végezetül álljon itt még egy idézet, immár a könyvből. „A gyökerekből ered minden, ami az élethez, a növekedéshez kell. Életerő, lelki-szellemi táplálék, neveltetés, az első barátságok, a harang szava, a Szőlőmál fái és virágai, a megforgatott széna illata, az első tanítók halk vagy szigorú szava, a parasztemberek bölcsessége, az „élve a föld alá” menő bányászok izzadtsága, a szép, nagy házért feszülő munkás emberek aggodalma, a húsvéti locsolkodás… – nekem itt vannak a gyökereim, Nekézsenyben.
A fenti sorokat Balog Zoltán református lelkész, az emberi erőforrások minisztere írta az ajánlójába. A nekézsenyeiek gyökereinek erősítésben nagy szerepe lehet ennek a kötetnek.

Forrás: http://www.bazkonyvtar.hu/hu/content/fejezetek-nekezseny-600-evebol

KÖNYVESPOLC | Dr. Magyar György: Nekézseny sportjának története országos és arany keretben

KÖNYVESPOLC | Dr. Magyar György: Nekézseny sportjának története országos és arany keretben

A könyv pdf formátumban az interneten a következő linkre kattintva érhető el:

https://www.facebook.com/groups/2051109148292184/permalink/2051140288289070/

A könyv alapján 2007.márc.24-én tartott 75. éves jubileumi ünnepi közgyűlés teljes egészéről készült videofelvétel az interneten alábbi linkre kattintva érhető el:

https://youtube.com/watch?v=qFFBsr14Gjw