1986-ban történt, hogy szinte az akkori egész tanári kar /5 fő/ plusz 2 férj és 22 tanuló vett részt a nyári táborozáson Szegeden, a Tisza partján levő Úttörő Vízitelepen. Szép központi épület, nagy és főleg nagyon meleg sárga sátrak, mellettünk a Tisza- minden adva volt egy jó táborozáshoz. Megérkeztünk, elhelyezkedtünk és este mindenki rendben lefeküdt.
A meglepetés reggel jött. Álmos gyerekfejek bukkantak elő a sátrakból és szinte valamennyien piros pöttyösen! Mintha egy piros festékkel teli ventilátor működött volna éjjel a sátrakban! Talán csak 1-2 gyereken és a felnőtteken volt kevesebb. Főleg az arcuk, nyakuk, karjuk volt tele kiütéssel. Megijedtünk. Találgattuk az okokat: fertőzött víz, ágynemű, ételmérgezés? Hiszen mindenkinél azonos volt a tünet. Senkinek nem fájt semmije, csak vakaróztunk.
Rabb tanár úr és én nyakunkba vettük a várost, hogy kerítsünk egy orvost, aki kijön a táborba. Nem akartunk bevonulni egy rendelőbe sem, mert mi van, ha ez mégis egy járvány?! Végül találtunk egy doktornőt, aki a rendelése után kijött hozzánk és mindenkit megnézett. Semmi kórosat nem talált, csak a kiütéseket és a viszketést. Hosszas tanakodás, kérdezősködés, telefonálgatás után kiderült, hogy az előző napokban végeztek szúnyogirtást ezen a partszakaszon. Mi valószínűleg erre lettünk allergiásak. Nosza, újabb út a gyógyszertárba pár üveg rázókeverékért. A piros pöttyök hamarosan fehérre változtak. Estére úgy néztünk ki, mint egy harci festékkel bevont indián csapat. Mivel a keveréket még 1-2 napig használni kellett, így utaztunk be a város központjába is. Megnéztek bennünket, de annyi baj legyen! Már mi is nevettünk az egészen.
Ekkor voltak Szegeden az Ifjúsági Napok. Minden sarkon volt valamilyen rendezvény, esemény, rengeteg látnivaló egy falusi kis iskolásnak. Élveztük a színes zenélő szökőkutak látványát, a szegedi emberek kedvességét, segítőkészségét. Csodálkoztunk az őzős beszédükön. Egy alkalommal a vendéglőben, ahová étkezni jártunk, a legkisebb tanulónknak elfelejtették kivinni az ételt. Amikor a pincérnek jeleztük, a következőt mondta:
– Nohát, nohát, máris hozom! Ögyél te gyerök, mert nem nősz mög!
Azóta bizony megnőtt, de ha rá gondolok, mindig eszembe jut ez a szegedi mondás.
A táborozásról készült két fotótabló rövid írásos visszatekintéssel, még több képpel megtekinthető Nekézsenyben, a Hagyományok Háza / volt iskola épülete / iskolatörténeti kiállításán, sok egyéb emlékkel együtt.
Itt találják: http://www.nekezsenykozseg.hu/nekezsenyrol/hagyomanyok-haza/en-iskolam-koszonom-most-neked/
Szabó Józsefné Ági
a Nekézsenyi Általános Iskola volt igazgatója
Képek: Szabó Józsefné, Bánfalvi Lászlóné
