Az
Emlékezés Igó István életére és zenei munkásságára
című könyv bemutatójára
Kedves Emlékezők!
Amikor a Polgármester Asszony felkért arra, hogy ezen a mai faluünnepen mutassam be képzeletbeli nekézsenyi könyvespolcunk legújabb darabját, jelesül az Emlékezés Igó István életére és zenei munkásságára –A Nekézsenyi Pávakör és Citerazenekar, a Lénárddaróci Bárdos Asszonykórus, a Csernelyi Pávakör és Citerazenekar története- című kiadványt, melynek anyagát Magyar Imre gyűjtötte –és állította össze, elgondolkodtam, hogy vajon mi lehetne, mi legyen a mondandóm mottója?
Végül egy, az 1980-as évek végén az Észak-Magyarországban megjelent, s a Királdon megrendezett Megyei Karnagyi Tanfolyamról szóló cikk címét választottam, amit az újságíró egy 17-18. század fordulóján élt olasz zeneszerző, Pitoni vegyeskarok számára komponált művéből idézett, s így szól: Boldog aki énekel…
Úgy vélem, elolvasva az Igó István életéről és zenei munkásságáról szóló kötetet- bár én nem ismerhettem őt-, talán maga Igó István is elfogadta volna még ars-poeticának is ezt a rövid sort, hiszen egy róla szóló újságcikkben azt mondja, mint Shaw a Pygmalionban: boldog ember az, ki a vesszőparipájának él, mint ő maga is, akinek élete a tanítás és a zene.
Az elmúlt években számos nekézsenyi kiadvány születésénél- hol szerzőként, hol szerkesztőként- bábáskodhattam és részese lehettem annak a rendkívül tiszteletreméltó értékőrző-és értékteremtő munkának, melyet a helyi Önkormányzat végez. Amikor egy új könyvet bocsájtunk útjára, mindig felvetődik a kérdés: tudunk-e még újat mondani, újat mutatni? S mindig ráébredünk arra, hogy bizony lehet, mindig lehet, hiszen még azok a történések, vagy a jelentős személyiségek tevékenysége is, melyekről azt gondoljuk, hogy jól ismerjük, tartogathat számunkra meglepetéseket, kiválthatja a visszaemlékezés, a ráismerés örömét.
Külön öröm, hogy az elmúlt években, szinte a 24. órában, hiánypótló könyvek jelentek meg a falunkról, annak történetéről, az ide kötődő neves személyiségekről, nekézsenyi emlékezetükről, gondolok a Balogh Béni monográfiára, vagy a Szeleczky Zita nekézsenyi emlékezetét feltáró kiadványra. Ezek kapcsán, olyan régi nekézsenyi családok tagjai, utódai léptek ismét kapcsolatba a faluval, mint a Hubayak, a Négyessyek, a Balogh, a Fábián, a Csorba családok. Elmondták történetüket, elhozták fényképeiket, családi emlékeiket, hogy a könyvekben és a Hagyományok Házában megőrződjön elődeik emléke.
Örömünkre, most Magyar Imre jóvoltából, Igó István lánya, Igó Lenke segítségével édesapja és családja életébe nyerhetünk betekintést, kísérhetjük végig azt a népzenei értékőrző- és továbbörökítő munkát, amit édesapja végzett, több nemzedéken át, nemcsak Nekézsenyben, hanem az egész Bükki Hegyháton.
Igó István életéről és munkásságáról hallva, bennem egy gondolat vert gyökeret. Ez pedig nem más, mint a közösséghez való hűség. Az emberben erős a közösség utáni vágy, az igazi közösségek kialakulásához több generáció kell. Igó István igazi közösségépítő ember volt, aki olyan erős köteléket font a nekézsenyi generációk közé és köré, melyek ma is erősek. Mindezt pedig halálig tartó hűséggel és elkötelezettséggel tette, példát mutatva a mai fiatalok számára.
Könyvében Magyar Imre korabeli írásos-és fotódokumentumok, újságcikkek, helytörténeti kiadványok, internetes források, személyes adatközlők segítségével vázolja fel Igó István alakját, azt a több évtizedes korszakot, amelyben generációk nőttek fel az ő munkálkodása alatt a népzene bűvöletében.
A könyv Előszavából megtudhatjuk, hogy a szerző az utolsó citerás azok közül, akik még hosszabb ideig zenéltek Igó István keze alatt két falu népdalkörében is. Magyar Imre gyermekkorát Nekézsenyben töltötte, ahol erős alapokat kapott az itteni tanítók, tanárok jóvoltából. A nekézsenyi általános iskola pezsgő zenei életét, a zenei közösségeket- melyeknek sok gyerek, így ő is tagja volt- Igó István irányította. Ő maga is az énekkarban kezdte, aztán a furulya következett, mint hangszer, majd a citerazenekar munkájába is bekapcsolódott. Az általános iskola utolsó évében már a felnőttek Népdalkörében is citerázott és énekelt , így ő is eljutott el az 1977-es Röpülj Páva Tüzet viszek című műsorának tv-felvételére, ahol a zenei kíséretet adták a nekézsenyi citerások. Ózdi középiskolás éveiben is tagja maradt a Népdalkörnek, illetve a Citerazenekarnak. Mint írja, meghatározó élményt jelentett számára a felnőttek népdal szeretete és igyekezete, hogy a legjobbat nyújtsák a szereplések alkalmával.
Tanulmányai végeztével rövid ideig újra játszott Nekézsenyben, majd amikor családi élete Csernelybe szólította, ott folytatta a zenélést. 1987-től volt tagja a szintén Igó István vezette Pávakörnek, ahol 2000-ig, a Pávakör feloszlásáig játszott, végül már egyetlen citerásként. Ezután hosszú szünet után 2015-től ismét Nekézseny következett, ahol ma is aktív tagja a citerazenekarnak, középiskolai oktató-nevelő munkája mellett nem kevés időt szánva a népzene művelésének.
Könyve, melyben emléket kíván állítani kedves igazgatójának, karnagyának, az általa megélt zenei élményeknek, három részből épül fel.
Az elsőből megismerhetjük Nekézseny zenei, népzenei életét, benne Igó István és az Igó család életét. Sok mindent megtudhatunk nemcsak róla, hanem társáról, kedves feleségéről is, kinek alakját őrzik emlékezetükben a nekézsenyiek, mint ahogy emlékeznek a köztük felnőtt kislányra, Igó Lenkére is, az ország-és világszerte rendkívül szép zenei pályát befutó zenepedagógusra, karnagyra, kinek tevékenységét a mai napig figyelemmel kísérik.
A kötet felvázolja a falu zenei életét a Pávakör előtti időkben, valamint az általános iskolához kötődő zenei életet. Megismerkedhetünk a múlt század utolsó harmadának pávaköri mozgalmával, melynek hatására fellendült az országban a népzenei mozgalom. Országszerte Pávakörök alakultak, köztük a nekézsenyi is, melynek számos fellépéséről, elért sikereiről olvashatunk. Szó esik a kiadványban a közösség hosszú szünet utáni újjáalakulásáról is. A mai együttes működésének célja a régi hagyományok őrzése és továbbadása. Több Igó István által összeállított népdalcsokrot énekelnek és miután vannak köztük néhányan, akik már az ő idejében is tagjai voltak a csoportnak, ma is az emlékeznek az ő módszereire, tanácsaira.
A második rész az Igó István vezette Lénárddaróci Asszonykórus működéséről szól, a harmadik pedig a szintén hozzá kötődő Csernelyi Pávakör és Citerazenekar történetét vázolja fel.
Számomra Magyar Imre munkája – népzenei múltunk csodájának hordozója és továbbadója, Igó István ez irányú munkásságának közreadásával, a hozzá kötődő Bükki Hegyháti népdalkörök történetével-, mintegy képeskönyvként mutatja meg az elmúlt évtizedekben itt élőket. Biztos vagyok benne, hogy olvasói örömmel ismerik fel a rajta lévő személyeket megnevező képeken fiatalkori önmagukat, családtagjaikat, hiszen annak idején alig voltak olyanok a faluban, akik Igó István által valamilyen módon nem kötődtek a közös zenéléshez és énekléshez. A mai fiatalok pedig felmenőiket ismerhetik fel a képeken, melyek szinte egy múltidéző Galériát alkotnak.
A 192 oldalas színes kötet Keglovics János tipográfiai munkáját és a miskolci Tipo-Top Nyomda munkáját dícséri. A könyvet kiadóként az évek óta működő helyi civil szerveződés, az Együtt Nekézsenyért Egyesület jegyzi, mely elkötelezetten munkálkodik azon, hogy – többek között- megőrizze és továbbadja a falu még meglévő és nemzedékről nemzedékre öröklődő értékeit.
Az Egyesület üdvözli ezt az új kiadványt, az emlékanyagot összegyűjtő és összeállító szerző munkáját és ajánlja minden kedves olvasó figyelmébe. Úgy vélem, valamennyiünk nevében megköszönhetem Magyar Imrének, hogy vállalkozott erre a nemes feladatra és időt és fáradtságot nem kímélve összegyűjtötte és összeállította Nekézseny múltjának egy jelentős és máig ható részének történetét. Végezetül jó szívvel ajánlom a kötetet az érdeklődők figyelmébe, akik kötődnek múltunk e jeles alakjához, Igó Istvánhoz, az általa fémjelzett, szép emlékű zenei múltunkhoz, s a tovább élő hagyományainkhoz.
A könyvismertetőm végén, a már említett, választott Boldog aki énekel mottó teljes versszakát idézem:
Szálljon fel énekünk, úgy szálljon,
hogy Isten a szívnek éltető, új erőt adjon.
Mert boldog, aki énekel, vidáman.
–
Hogyha szívből jő a szép dal.
Minden bút, bánatot elűzünk,
Úgy örvend, úgy örvend a szívünk, sok boldog órán.
Örvendő szíveket, sok boldog órát kívánok kedves mindnyájuknak. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Bánfalvi Lászlóné
A nekézsenyi kiadványok koordinátora
Az Együtt Nekézsenyért Egyesület alelnöke
2019. augusztus 31.
Elhangzott a IV. Hagyományőrző Nap keretében – Hagyományok Háza Nekézseny, Igó István Emlékterem avatása