Rigó Miklós
Rigó Miklós 1947-ben született Nekézsenyben. Rajzolni már kisgyermek korában szeretett, melyet később főként az olajjal való festés követett.
Kedvtelésének hódolva állandóan képezte magát. Az évek során festett csendéleteket, tájképeket, portrékat egyaránt.
Közben szívesen hódolt egyéb szenvedélyeinek is, melyek között a népi hagyományok ápolása éppúgy jelen van szinte minden formájában, mint a régiséggyűjtés.
Oroszlánrészt vállalt a Hagyományok Háza megálmodásában és megvalósításában, melyért valamennyien köszönettel tartozunk neki.
Kérjük Látogatóinkat, fogadják szeretettel olajfestményeit. További értékteremtő és- őrző munkájához sok sikert kívánunk.