Üzentek a csillagok…

Üzentek a csillagok…

„… viszem a magyar verset mindenüvé, ahol a szívek kinyílnak és vágyakoznak utána…”

Szeleczky Zita

 

A Nekézsenyi Községi Önkormányzat,  a Szeleczky Zita Alapítvány és az Együtt Nekézsenyért Egyesület ismét meghirdette az

„Üzennek a csillagok” Szeleczky Zita Szavalóversenyt,

ebben az évben középiskolás diákok részére, melyre 2016. április 16-án, szombaton 14:00 órakor került sor a nekézsenyi Idősek Otthona Nagytermében.

Hagyományteremtő jelleggel, tavaly első alkalommal hirdettük meg versenyt, mellyel Szeleczky Zitának, a múlt század egyik legnagyobb színművésznőjének, az egyik legszebben verset mondó művésznek kívántunk emléket állítani, úgy, hogy a szép magyar vers előtt is tiszteleghessünk.

Szeleczky Zita anyai ágon nekézsenyi származású volt, nyári vakációit többnyire itt töltötte a rokonoknál, barátoknál. Mindig jó szívvel gondolt vissza az itteni emberekre, akiknek tulajdonságai, gesztusai visszaköszöntek egy- egy általa megformált színpadi, vagy filmszereplő alakjában.

Annyira szerette a kis települést, hogy végakarata szerint itt alussza örök álmát szerettei körében a nekézsenyi temetőben. Hagyatékának egy része is a faluban létrehozott Szeleczky Zita Emlékházban kapott helyet.

Legendás volt gyönyörű versmondása, az emigráció nehéz évtizedeiben a világ minden táján élő magyaroknak sokszor csak ő előadásai, verses-dalos estjei jelentették a kapcsolatot a szeretet hazával.

Tavaly általános iskolásokat fogadtunk, az idén az Ózdi járás középiskolásainak hirdettük meg a szavalóversenyt, melyre az Ózdi járásban lévő középiskolák tanulóinak jelentkezését vártuk két kategóriában I. kategória: 12-15 évesek, II. kategória: 16-19 évesek.

Szeleczky Zita életútját ismerve tudtuk, hogy mint középiskolás diák, a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban és a miskolci Tóth Pál Leánygimnáziumban tanult, melynek utódintézménye a mai Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium.

Felvettük a kapcsolatot a két intézménnyel és meghívtuk őket is az idei szavalóversenyre. A Veres Pálné Gimnázium ugyan most nem képviseltette magát, de itt volt a Szent Margit Gimnázium, mely iskola diákjai már több alkalommal, vettek részt Szeleczky Zitára emlékező programon.

Az Ózdi járás szinte minden középiskolája képviseltetette magát, melyen a következő eredmények születtek:


Az első kategória nyertesei:

-I. helyezett: Vattay Angelika, Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium; felkészítő tanár Duvalovszki Éva

-II. helyezett: Tóth Norbert, Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium, felkészítő tanár Duvalovszki Éva

-III. helyezett: Szőcs Anett, Ózd József Attila Gimnázium, felkészítő tanár Németh Anita

A második kategória nyertesei:

-I. helyezett: Szabó Blanka, Budapest Szent Margit Gimnázium; felkészítő tanár Tilles Béláné

-II. helyezett: Kolozsi Zsolt, Putnok Gomba Levente Gimnázium, felkészítő tanár: Sándorné Gyurcsik Erika

-III. helyezett: Farkas Dorottya, Budapest Szent Margit Gimnázium; felkészítő tanár: Dr. Jávor-Szelid Veronika

Különdíjasok:

Takács Péter , Ózd József Attila Gimnázium; felkészítő tanár: Németh Anita

Pethő Melinda, Budapest Szent Margit Gimnázium; felkészítő tanár: Tilles Béláné

Rátz Márk, Ózd Bródy Imre Szakképző Iskola; felkészítő tanár: Rinyu Gáborné, Kiss Éva

A versenyen értékes jutalmak kerültek kiosztásra és több különdíj is gazdára talált – lásd Bővebb információ…)


 A program zárásaként a résztvevők koszorút helyeztek el a művésznő síremlékénél, majd megtekintették a Szeleczky Zita Emlékházat, valamint megnézték a Hagyományok Háza kiállításait.

Gratulálunk a nyerteseknek.

Bővebb információ az Együtt Nekézsenyért Egyesület honlapján.