Szeretem Nekézsenyt III. Nekézseny Fotópályázat

Szeretem Nekézsenyt III. Nekézseny Fotópályázat

Az Együtt Nekézsenyért Egyesület fotópályázatot hirdet

Szeretem Nekézsenyt

III. Nekézseny Fotópályázat 2018 Nyár

címmel.

SZERETEM NEKÉZSENYT LOGO VÉGLEGES

Újra Szeretem Nekézsenyt!

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy Egyesületünk az idén is újra meghirdeti, immár harmadik alkalommal, a Szeretem Nekézsenyt című fotópályázatát.

Ebben az évben egy témában várjuk a fotókat, mégpedig olyan alkotásokat várunk, melyek a

NYÁR

szépségeit, örömét, eseményeit, a nyári falu életét mutatják be.

A kiírással az Együtt Nekézsenyért Egyesület célja, hogy színvonalas, művészi értékű, egyben turisztikai célokat is szolgáló fotók szülessenek a Bükki Hegyhát rejtekében megbújó falunkról, Nekézsenyről.

Pályázati feltételek

A pályázat nyitott és ingyenes, minden amatőr és
hivatásos fotós részt vehet rajta lakhelytől függetlenül.

A pályázatra egy versenyző legfeljebb 4 színes vagy fekete-fehér, illetve monokróm digitális fotót nevezhet.

A képek digitálisan vághatóak, javíthatóak.

A jelentkezési lapot és majd a fotókat is az egyuttnekezsenyert@gmail.com címre kell eljuttatni, JPG formátumban, sRGB színtérrel (a legtöbb fényképezőgép ezt a rendszert használja), maximálisan 1500 pixeles  hosszabbik oldalmérettel (kép- jobb egérgomb- tulajdonságok- részletek- kép méretek: pl.: 1500 x 1000)

A képek fájlneve ékezet nélküli legyen az alábbiak szerint:
Vezetéknév_Keresztnév_A_kép_címe.jpgàPélda: Kis_Pal_Nyári_feny.jpg

A beérkezett és a pályázati kiírásnak megfelelő képek szerzőinek listáját az Egyesület honlapján feltünteti, valamint a képeket feltölti az internetes szavazáshoz, a Közönségdíj elnyeréséhez.

A pályázati kiírásnak nem megfelelő alkotások nem kerülnek zsűrizésre.

A beküldött fotók tartalmi és teljes jogi felelőssége a pályázót terheli. A pályázók alkotásaik beküldésével nyilatkoznak arról, hogy rendelkeznek a képek személyiségi jogi engedélyeivel. Pályázni kizárólag olyan fotókkal lehet, amelyeknek egyedüli és kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik harmadik személyek személyhez fűződő jogait.

A pályázatot kiíró Egyesület és a támogató Önkormányzat az elfogadott képeket térítés nélkül felhasználhatja honlapján, illetve Facebook oldalán, egyéb kiadványain.

A zsűri döntése végleges, az ellen fellebbezési lehetőség nincs.

A pályázati képek mellé nevezési lapot kérünk, amit innen letölthetnek /Word-ben és PDF-ben is közzétesszük, bármelyik választható (Wordben szerkeszthető és visszaküldhető; vagy kinyomtatva, kitöltve, és szkennelve visszaküldhető)/:

Szeretem Nekézsenyt – Nevezési lap

Szeretem Nekézsenyt – Nevezési lap

Díjak

A képeket szakértő zsűri bírálja el, melynek tagja a kiíró és a támogató szervezet képviselője is.

A legjobb alkotásokat díjazzuk (emléklap, ajándéktárgy).

Internetes szavazás segítségével Közönségdíjat is nyerhetnek a pályázók, mely szavazásra egészen a díjkiosztó program kezdetéig lehetőséget biztosítunk.

A kiemelt képek szerzőinek alkotásait nemcsak a helyi kiállításon, hanem virtuális kiállításon is bemutatjuk internetes oldalainkon, valamint felhasználjuk településünket népszerűsítő kiadványainkban is.

Pályázati naptár

A pályázati anyag beküldési határideje: 2018. augusztus 15.

Zsűrizés: 2018. augusztus 17.

A pályázók értesítése: 2018. augusztus 22-én.

Az ünnepélyes díjátadásra és a kiállításra beválogatott
legjobb képeket bemutató tárlat megnyitójára

2018. augusztus 25-én, szombaton kerül sor

a III. Nekézsenyi  Hagyományőrző Napon,

a Balogh Béni Közösségi Házban.

Támogató:
Nekézseny Községi Önkormányzat

A fotópályázattal kapcsolatos bármilyen technikai vagy egyéb kérdésükkel kérjük, forduljanak hozzánk: egyuttnekezsenyert@gmail.com

Kedves Érdeklődők!

Várjuk alkotásaikat, hogy ismét elmondhassuk minél többen, hogy szeretjük Nekézsenyt!