Régi épület új köntösben

Régi épület új köntösben

Nekézseny egyik legismertebb épülete az Önkormányzati Hivatal otthona, mely évtizedek óta a közigazgatást szolgálja a településen.

1968
1968-as átépítés

Néhány idősebb falubeli még emlékezik a saroktelken álló valamikori „Autóbuszgarázs” hivatali célokra való átépítésére az 1960-as évek végén. 1968-ban három járműnek -1 gyári, 2 bányász- helyet adó garázsépületet a kisajátított valamikori Négyessy-porta helyén építették. ( Az épület 1968-ban Tanácsi-Párt feladatokra és egészségügyi és könyvtári célokra épült át, Hörcsik Imre tervezésében, többek között a Hazafias Népfront támogatásával.)

Az épület 2018-ban

Az eltelt közel fél évszázadban kisebb-nagyobb felújítások, átalakítások történtek az épületben kívül és belül, de mára már megérett a kornak megfelelő teljes rekonstrukció.

Az elmúlt két évben az Önkormányzat – többek között- két olyan pályázatot nyert, melyek segítségével ez megvalósulhat.




Ezek a következők:

 1. Önkormányzati Feladatellátást Szolgáló Fejlesztések Támogatása: 29.994.962.-Ft

/Intézmény neve: Nekézseny Község Önkormányzata Közös Önkormányzati Hivatal/

2. Energetikai fejlesztés Nekézseny községben (TOP-3.2.1-15-BO1-2016-00033): 58 833 650.-Ft

Az összesen közel 90 millió Ft-os támogatás segítségével:

– egyrészt födémcserére, új hőszigetelt tető építésére és a tetőtér beépítésére kerül sor, ahol tárgyaló, nagy iroda, és kiegészítő helyiségek kapnak helyet.  Így megvalósul a cél: a közös önkormányzati székhely hivatalának fejlesztése a fenntartási költségek csökkentése és a feladatellátás infrastukturális feltételeinek fejlesztése;

– másrészt olyan energetikai célú felújítás lesz, melynek nyomán a homlokzati falak, valamint a padlásfödém, a pincefödém, a talajon fekvő padló szigetelése, a nyílászárók cseréje, a fűtéskorszerűsítés (10,5 kW-os levegő/víz hőszivattyú telepítése, gázkonvektorok cseréje kondenzációs kazánra, kazánház építése) valósul meg. A napelemes rendszert úgy tervezték, hogy a beruházás után a hőszivattyú, valamint a világítás villamos energia igényét fedezze.

A fenti beavatkozások elvégzésével az épület fűtési célú energia felhasználása nagy mértékben csökken.  A fejlesztés egyidejűleg hozzájárul az intézmény pénzügyi stabilitásának biztosításához is, hiszen a jelenleg ismert és mért hő veszteség aránytalan pluszterhet jelent a fenntartó számára az intézmény fűtésének biztosítására.

A munkálatok már hónapok óta folynak. Az első lépés az önkormányzati munka feltételeinek biztosítása volt a felújítás idejére, ez ma az Idősek Otthona épületében folyik. Az Orvosi Rendelő és a Védőnői Szolgálat a Hagyományok Házában kaphatott helyet úgy, hogy egyes gyűjteményegységek összevonásra kerültek.

A postai szolgáltatás biztosítására – nehéz és hosszadalmas tárgyalás után- konténeres megoldással, az un. Mozi épületének hátsó udvarán nyílt lehetőség.

Valamennyi közszolgáltatás zavartalanul biztosított ideiglenes helyén, mindaddig, amíg vissza nem költözhet régi-új helyére.

A hivatali épület bontása után kezdődik az újjáépítés. A felújított épület átadására, a jövő év nyarán kerül sor, reméljük, mindenki megelégedésére.

Archív fotók: 1-4. Magyar László

Bontás képei: Bánfalvi László -2018. október-,

valamint a felmérési fotók  és alaprajzok (Önkormányzat)                                       

BLnéZs

FÖLDSZINTI ALAPRAJZ:

TETŐTÉRI ALAPRAJZ: