Január 22. – A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

Január 22. – A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én ünnepeljük  a  Magyar Kultúra Napját. Azóta a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban ezen a napon emlékezik  meg a magyar kulturális értékekről.

Az idén Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28. – Hanva, 1868. július 30.) Gömörország nagy költője, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője születésének 200. évfordulójára emlékezünk, kinek alakjához szűkebb pátriánkat is emlékek fűzik.

1849 és 1852 között Kelemérben töltötte be református lelkészi hivatását és a hagyomány szerint Ózd-Susán vendégeskedve írta meg  A gólyához című híres versét, mely az önkényuralom elleni tiltakozás egyik nemzeti szimbóluma lett.

Rimaszombati szobra. Holló Barnabás alkotása (1902)
Rimaszombati szobra. Holló Barnabás alkotása (1902)

 

Ezen a napon egy szép versével Tompa Mihályra emlékezünk.

ITTHON VAGYOK

Itthon vagyok…! haza jöttem valahára,
Lelkem ezt az édes órát alig várta;
Megpihenni csendes élet, hű öledben:
Jöttem, mint a siető hab, hogy jöhettem.

Haza felé még csak e táj halma kéklett,
Forró vágyam ölelé a messzeséget;
Fel se tűnt még házam tája, s már előre
Megcsapott a boldogságnak lágy szellője!

Kinyilt a völgy… a falucska ott van, ott van!
Dobogott a vándor szive hangosabban;
Mig csókod forrt a belépő ajakára…
Itthon vagyok, haza jöttem valahára!

Házi üszköm melegítő lángja mellett,
Keblemen a szomorú fagy ugy felenged!
Csordultig van az én szivem, annyit érzek,
Örömében olyan boldog, olyan részeg!

S nem is tudom: félig alva, félig ébren
Pihenek a szeretetnek hiv ölében;
Két karomon ami kedves, kis családom;
Mi reményem, vágyam van még a világon?

Kis fiamat az ölembe teszi anyja,
S hosszan nyugszik mindkettőnkön pillanatja…
Nem tudok én mit mondani, nem tud ő sem, –
De beszél a mosolygó ajk s könnyező szem.

Majd ha lelkem szomorítják ujra gondok,
Vagy élettel és világgal meghasonlok:
Akkor nyájas, kibékitő gondolattal,
Ez a könyű, ez a mosoly megvigasztal.

Zárd magadba, lelkem! ezt a boldogságot,
Mely ez édes szép órában rád szivárog;
Mint a cseppet a világnak kelyhe szokta,
Tartogatván hév napokra, bus napokra.

1853