60 éves érettségi találkozó, nekézsenyi látogatással
Ez a kis cikk nem iskolatörténeti írás, mégis sokunk egykori kedves iskolájáról, az ózdi JAG-ról (is) szól.
Nekem is, mint valamikori JAG-os diáknak, az 1945-ben alapított ózdi József Attila Gimnázum tanulójának lenni megtiszteltetés volt, hiszen az eltelt évtizedek alatt sikeres diákok sora hagyta el az intézményt. Az itt végzettek mind a mai napig büszkék arra, hogy az iskola tanulói voltak, az iskola pedig büszke rájuk, akik példájukkal, életpályájukkal ösztönzik a mai tanulóit.
Az a néhány valamikori diák, aki ma Nekézsenybe látogatott, 60 éve érettségizett az intézményben, azaz 1960-ban. Ők voltak a 4. A osztály, élükön szeretett osztályfőnökükkel, a néhány éve eltávozott Szentjóbi Attilával. 20-an végeztek. S, hogy milyen tanáraik voltak? Többek között Takács István-történelem-, Kiss Gyula-magyar nyelv-és irodalom- és számomra, aki nagy tisztelője vagyok Kunt Ernő művészetének, szinte hihetetlen dolog hallani, hogy a művészettörténet tantárgyat Kunt Ernő oktatta számukra.
Mára kevesen maradtak, szeretett osztálytársaik közül sokan már nincsenek köztük.
Az 50 -dik találkozó után minden évben találkoznak. Az Ózdon eltemetett osztálytársaik és Szentjóbi Attila sirjához mennek és koszorút helyeznek el a sírokon. Az idén, a szeptember 4-6.-i hétvégén, nyolcan voltak jelen – ügyelve a járványügyi előírásokra, tanácsokra-, a 60. évfordulót is megünnepelni, családtagjaikkal együtt.
Jelen volt Icsó Béla, Dr. Jávori Erik, Nagy László, Dr. Posch Gábor, Simon Attila, D.r Temesszentandrási György, Ujszászy Gyula, Dr. Kovacsics László.
Ezúttal bázisnak a Bükki Hegyhátat, jelesül Dédestapolcsányt választották, onnan keresték fel Nekézsenyt és Ózdot is.
Mint ahogy megfogalmazták,- bár rövid volt ez a szombat délelőtt-, nagy élmény volt számukra látni, hogy egy kis falu milyen erősen ragaszkodik gyökereihez, őrzi hagyományait.
Mint ahogy máskor is megmutattuk a látogatócsoportoknak értékeinket, most is jártunk a temetőben Szeleczky Zita sírjánál, a Szeleczky Emlékházban, a református templomban, a Balogh Béni Közösségi Házban, s a Hagyományok Házában.
Örülök, hogy együtt szervezhettem a programot unokabátyámmal, Dr. Kovacsics Lászlóval és megmutathattam a falu nevezetességeit a vendégeknek, akiknek tiszteletreméltó a ragaszkodásuk, hűségük egykori iskolájukhoz. További jó egészséget kívánunk kedves mindnyájuknak.
Köszönöm a segítséget-mint mindig-, Lukács Józsefné Évának, Tóth Jánosné Erzsikének és Rigó Miklósnak.
Fotó, szöveg: Bánfalvi Lászlóné
