Halottak napján…

Halottak napján…

Halottak napján…

Az idén 20 éve, hogy Szeleczky Zita már nincs köztünk és örök álmát alussza szerettei körében a nekézsenyi temetőben. Ebben az évben már több alkalommal megidéztük alakját emlékünnepségen éppúgy, mint a nekézsenyi emlékezetét bemutató könyv megjelentetésével.

Akit nem felejtenek, örökké él, tartja a mondás. Most az említett könyvből egy verssel és néhány képpel emlékezünk rá.

Nyugodjon békében.

Búcsú Szeleczky Zitától

 

Mosolygó arcod, mint virágzó rét

Árasztotta szép lelked illatát,

Mondtál nékünk száz bűbájos mesét,

Visszavarázsoltad múlt hős korát.

 

Szemedből erő sugárzott, remény,

Voltál szépnek, jónak magvetője,

Tündöklő csillag, csodás tünemény,

Rózsakertek bájos királynője.

 

Bejártál minden magyar szigetet,

Szavadra hitet nyert sok kétkedő,

Szelíd hangon biztatott, szeretett,

Kalászt bontott, mint májusi eső.

 

Hosszú száműzetés idejében

Elszántan törted a tespedt ugart,

Hitted, hogy hazánk nagy lesz, mint régen

S megáldja az Isten a magyart.

 

Vágy gyötört… megtörten hazatértél,

Szép ajkadon elhalt a vers, nóta,

Csillag voltál, örök csillag lettél,

Mennybe kísért száz szál piros rózsa.

 

-Szedenits Jenő: Cleveland, 1999. augusztus 12.-

Szedenits Jenő kevésbé ismert búcsúverse (megjelent  az  Igazunk’56 1999. III. évf.8. sz. 12. o.) A Szeleczky Zitához 1982-ben írt Csillag voltál, csillag leszel… kezdősorú versét jobban ismerik a művésznő rajongói, mely a  Szeleczky Zita Emlékház fogadóterében a falra függesztve is olvasható.

BLnéZs

A felvétel az idei Szeleczky Zita emlékünnepségen készült – 2019. július 13. –
Domonkos Béla domborműve a síremléken
A mozdulat egy Argentínában megtartott előadóesten készült fényképen – 1950-es évek
Helyi önkormányzati választások 2019

Helyi önkormányzati választások 2019


KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Tisztelt választópolgárok, kedves falubeliek!

Az idei helyhatósági választások végeztével köszönöm mindenkinek, aki élt választópolgári jogával és leadva szavazatát, letette a voksát közös jövőnk építéséért.

Köszönöm, hogy ismét bizalmat szavaztak nekem.

Ígérem, hogy az elkövetkezendő években is erőm legjavát nyújtva dolgozom azért, hogy a majdani lehetőségek függvényében elképzeléseink és terveink valóra váljanak.

Mindehhez továbbra is számítok arra az önzetlen és odaadó segítségre, amit sokuktól az elmúlt években kaptam.

Gratulálok a megválasztott régi-új képviselőknek és bízom az eredményes közös munkálkodásban.

Kívánok falunk minden lakosának jó erőt és egészséget, kísérje áldás életüket, családjukat és munkájukat a jövőben.

Tisztelettel

Uj-Tózsa Csabáné

polgármester

Nekézseny, 2019. október 14.

***

Szíves tájékoztatásul csatoljuk

Nekézseny települési választás eredményeit

a Nemzeti Választási Iroda honlapjáról:

https://www.valasztas.hu/d4/onk19/szavossz/onkval/hu/M05/T213/tjk.html

Nálunk járt az Irodalombarát Nyugdíjas Klub

Nálunk járt az Irodalombarát Nyugdíjas Klub

Október 9-én, szerdán délelőtt látogatást tett falunkban az Ózdi Művelődési Intézmények Városi Könyvtár Irodalombarát Nyugdíjas Klubja, mely az Árpád vezér úti Fiókkönyvtárban működik. Számomra különösen nagy öröm volt a jövetelük, hiszen magam is bábáskodtam a klub megalakulásánál, mintegy negyedszázaddal ezelőtt.

Tagjai hűséges olvasói, látogatói a könyvtárnak, rendszeres összejöveteleikkel részesei a könyvtári életnek. Vezetőjük a kezdetektől Császár Éva könyvtáros, aki gazdag, tartalmas programokat szervez számukra.

Ilyen volt ez a nekézsenyi látogatás is, melynek során a falu látnivalóival és nevezetességeivel ismerkedtek meg: Szeleczky Zita síremléke, a Szeleczky Zita Emlékház, a Balogh Béni Közösségi Ház, a Hagyományok Háza és a református templom.

Mindannyian szívesen fogadtuk a vendégeket, köszönet a segítségért: Nekézseny Községi Önkormányzat, Lukács Józsefné, Pamlényi Artúrné, Tóth Jánosné, Ottenberger Balázs és Rigó Miklós.

A program során sok fénykép készült, ezeket később honlapunk Képtárába feltöltjük.

Most ízelítőül néhány fotó, melyek talán megmutatják, hogy a látogatók jól érezték magukat Nekézsenyben. Köszönjük a képeket Császár Évának és Icsó Barbarának.

 Bánfalvi Lászlóné

Nekézsenyért Díj Balog Zoltánnak

Nekézsenyért Díj Balog Zoltánnak

Szeptember 28-án, az idei A helyi önkormányzatok napja ünnepség keretében, immár harmadszor került sor településünkön a Nekézsenyért Díj átadására.

A Nekézseny Községi Önkormányzat 2015-ben döntött arról, hogy megalapítja a Nekézsenyért Díjat, mellyel azokat a  személyeket kívánja megtisztelni, akik a község közéletének valamely területén olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, illetve nyújtanak, amely a község szellemi és anyagi gyarapodásához hozzájárul.

A Képviselő-testület a 65/ 2019. (IX.20.) sz. önkormányzati határozatával munkája elismeréseként a „Nekézsenyért” Díj kitüntető címet adományozta Balog Zoltánnak, az elmúlt években tanúsított önzetlen támogatásáért, mellyel hozzájárult Nekézseny település fejlődéséhez, a múltban gyökerező jövőjének építéséhez.

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a díj átadásakor elhangzottakat.

NEKÉZSENYÉRT DÍJ ADOMÁNYOZÁSA

Méltatás

Balog Zoltán

református lelkipásztor, politikus, a társadalmi felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

1958. január 7-én született Ózdon. Három testvérével gyermekkorát egy Bükki Hegyháti kis faluban, Nekézsenyben töltötte, ahol édesapja 1962-től, 18 évig református lelkészként szolgált. Az 1960-as évek végén feleségével együtt „csendes heteket” szerveztek Bükkszentkereszten, elsősorban gyerekek és fiatalok számára. Az ott töltött napokra ma is szívesen emlékeznek a nekézsenyiek, akik ezt megélhették. Édesapjának része volt a Református Iszákosmentő Misszió munkájában, Dömösön pedig az általa működtetett kórházban szenvedélybetegeket gondozott.

Balog Zoltán gyermekkoráról több nekézsenyi kiadványban megemlékezik:

„…- nekem itt vannak a gyökereim, Nekézsenyben. az első, a legfontosabb útravalót mégiscsak itt kaptam…

…A legfontosabb, ami a nekézsenyi évekből megmaradt nekem, nekünk – az a szeretet, mellyel ebben a gyönyörű faluban fogadtak és körül vettek bennünket, a négygyerekes Ragályról 1962-ben érkező lelkészcsaládot….

…Hányszor üldögéltem vasárnap délutánokon sokszor egyedül a karzaton, hallgatva édesapám igehirdetését, édesanyám orgonajátékát. Ha kellett, tapostam a fujtatót, kiraktam az énekszámokat, s büszke gyerek voltam, hogy nekem már ezt is szabad…

…Édesapám és édesanyám a lelki munka mellett próbáltak a kultúra eszközeivel is közösséget építeni. Két évtizeden keresztül szolgálták alázattal és szenvedéllyel, Isten igéjével a nekézsenyi népet…gyerekeket keresztelve, tanítva, táboroztatva, vetőmagot osztva, orvosi zárójelentést olvasva, beteget szállítva, kórust szervezve…”

A gyermek Balog Zoltán ilyen gyermekkori élményekkel gazdagon került középiskolába Debrecenbe, ahol 1976-ban érettségizett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában.

Ezután többféle teológiai stúdiumot végzett Magyarországon és külföldön, majd 1983-ban szerezte meg  lelkészi diplomáját a Budapesti Református Teológiai Akadémián.

1983-tól 1987-ig református lelkészként dolgozott Maglódon és öt szórványgyülekezetben, majd az Egyházak Világtanácsa posztgraduális ösztöndíjasa volt. Hitoktatói tevékenysége is egyre inkább kibontakozott, dolgozott óraadó tanárként a Budapesti Református Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszékén, hittant tanított többek között a Budapesti Német Iskolában. 1996-tól 2006-ig a Budapesti Németajkú Református Egyházközség megválasztott lelkészeként dolgozott..

Politikai pályafutása kezdetén az 1990-es évektől a Fidesz országgyűlési frakciójának egyházpolitikai tanácsadójaként, majd Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadójaként tevékenykedett. A 2000-es évektől számos funkciót töltött be a Fidesz Magyar Polgári Pártban éppúgy, mint a kormányzatban.  A 2006-os országgyűlési választásokon a Fidesz országos listáján szerzett mandátumot, majd országgyűlési képviselősége idejére lelkészi szolgálatát szüneteltette, miként második képviselősége idején is. 2006 és 2010 között az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságát elnökölte, volt a Fidesz parlamenti frakciójának vezető-helyettese, valamint a párt kulturális kabinetjének vezetőjeként is tevékenykedett. Orbán Viktor második kormányában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára lett, közreműködésének köszönhetően fogadta el a magyar elnökség idején az Európai Bizottság az európai romastratégiát.

2012-től 2018-ig a legnagyobb minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere volt, majd a miniszterelnök romaügyi biztossá nevezte ki, mely tisztséget a társadalmi ügyekért felelős biztosi megbízatás követte.

2018-tól lelkipásztorként újra vezeti a Hold utcai Budapesti Németajkú Református Egyházközség gyülekezetét.

A magyar Raoul Wallenberg Emlékbizottságnak 2012 óta tagja, s az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke.

Eddigi pályafutása során számtalan elismerésben részesült. 2011 októberében a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetésben részesült, 2013-ban a Német Szövetségi Köztársaság Nagy érdemkeresztjét kapta a német magyar kapcsolatok ápolásáért és a kisebbségek és emberi jogok védelme terén végzett tevékenysége elismeréseként. Legutóbb, az idei évben Tőkés László díjat kapott, mely elismerést azok kapják meg, akik munkájukkal sokat tettek a magyar nemzet fejlődéséért.

Balog Zoltán életútja rendkívül gazdag, lelkészi hivatásától a roma felzárkózás ügyén át,  a német kapcsolattartástól, a külhonban élő magyar jelenlétig, a német-magyar kétnyelvű gyülekezet vezetésén át a konzervatív polgári értelmiség összefogásáig terjed.

Balog Zoltán mindig is figyelemmel kísérte a szülőföldjének tartott Nekézseny lakóinak életét. Amikor csak tehette, teheti, hazalátogat, örül a régi ismerősöknek, barátoknak és tisztában van a falu eredményeivel, de gondjaival is. Lehetőségeihez képest támogatja a Nekézsenyi Református Egyházközség életét, a templom felújítását. Szívügyének tekinti a magát szintén nekézsenyinek valló Szeleczky Zita emlékének ápolását, így például a  nekézsenyi Szeleczky Zita Emlékház működését, állagának megóvását. Fontosnak tartja a falu múltjának feltárását és a helyismereti kutatások eredményeinek közzétételét, a falu közösségi életének támogatását.

Végezetül:

mindezek alapján, tolmácsolva a nekézsenyiek üdvözletét, köszönetét a falu fejlődésének elősegítéséért, önzetlen támogatásáért, a

NEKÉZSENYÉRT DÍJAT

örömmel adományozzuk

Balog Zoltánnak,

további erőt és hitet, valamint  egészséget kívánva munkájához, sok örömöt és boldogságot pedig családja, kedves felesége, gyermekei és unokái körében.

Nekézseny, 2019. szeptember 28.

Nekézseny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében:

Dr. Szűcs-Tardi Beáta                               

jegyző

Uj-Tózsa Csabáné

polgármester

Minden előzetes megbeszélés és várakozás ellenére,  Balog Zoltán sajnos nem tudott körünkben lenni  az ünnepségen. Reméljük, hogy még ebben az évben lesz rá lehetőség, hogy a díjat átvehesse.

Tisztelettel gratulálunk és közreadunk egy Képgalériát, melynek fotói – kevés kivétellel-Balog Zoltán elmúlt évekbeli nekézsenyi  látogatásai idején készültek.

Képgaléria és szöveg:  

Bánfalvi Lászlóné

 

 

“Kell egy csapat!”

“Kell egy csapat!”

Az 1973-ban készült nagy sikerű magyar filmszatíra, a Régi idők focija szállóigévé vált mondatát a Garas Dezső által alakított főszereplő, Minarik, a mosodás mondja a filmben, akinek szenvedélye a foci és nagy álma, hogy csapata sikeres legyen. A film Mándy Iván A pálya szélén című műve nyomán készült.

Az alkotást – mely 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar film közé-, olyan alkotók neve fémjelzi, mint Sándor Pál rendező és  Ragályi Elemér operatőr.

Idén ősszel Nekézsenyben egy fiatalembernek, Tóth Andrásnak – és vele együtt sok futballrajongónak – valóra vált az álma, hogy „Kell egy csapat!”, és „hét szűk esztendő” után újra van futballélet a faluban.

A kezdeményezésről már több híradás is napvilágot látott a nekézsenyi internetes portálokon és bizonyára még sokat és sokféle formában olvashatunk, hallhatunk és láthatunk majd a különféle futballal kapcsolatos eseményekről, történésekről, az elért eredményekről.

Anélkül, hogy –mint amiképpen mondani szokás, a rókáról két (vagy több) bőrt is le akarnánk nyúzni, ami nem lenne igazán illendő-, még néhány mondat a fociról, mégpedig a régi nekézsenyi fociról.

Bizonyára sokan emlékeznek még a közelmúlt – az ’50-as évektől kezdődő- régi nekézsenyi  foci mérkőzéseire, amikor az apák vasárnapi programként kézen fogták fiaikat és együtt mentek a meccsre.

Emlékeznek azokra a játékosokra, akiknek a nézők a Harka oldali lelátóról becenevüket skandálva szurkoltak: Tündér, Pelő, Üszök, Bigyó, Dülü, Vadász, Colos, Csihu és még sorolhatnánk( s akikkel bizony szívesen fotózkodtak a lányok is ).

Közülük, azóta már sokan az égi pályákon rúgják a bőrt…

Emlékeznek arra, amikor a mai sportöltöző épült az 1970-es években, ahová csak a ’80-as években vezették be a folyóvizet. S addig a patakban és a környező portákon tudtak a meccs után megmosakodni a játékosok…, de így is szép és jó volt együtt lenni a sport, a foci öröméért.

Nekézseny sportjának s főként labdarúgásának több évtizedes történetét örökítette meg dr. Magyar György a 2006-ban megjelent 75 év kék-sárga színben Nekézseny sportjának története országos és arany keretben című könyvében, sok képpel, visszaemlékezésekkel, aki maga is sokáig játszott a nekézsenyi futballcsapatban.

Dr. Magyar György könyve – a szerző jóvoltából- nyomtatott és digitális formában, valamint az ünnepi rendezvény felvétele CD-n a nekézsenyi könyvtárban és a Hagyományok Házában is elérhető. A könyv pdf formátumban a következő linken található: https://www.facebook.com/groups/2051109148292184/permalink/2051140288289070/ Az ünnepi rendezvény videofelvételét itt nézhetik meg az  érdeklődők: https://youtube.com/watch?v=qFFBsr14Gjw.

Végezetül néhány régi fotó Magyar László gyűjteményéből, aki a falu minden rezdülését fotózta évtizedeken át, így a fociét is.

A mai játékosoknak pedig –erőt merítve a régiek példájából is-, sok hitet és tenniakarást kívánunk, a focirajongók pedig, biztos vagyok benne, hogy hálásak lesznek minden nagy védésért, szép előrefutásért és csodálatos gólért.

Archív fotó: Magyar László                                                                           

Bánfalvi Lászlóné

Szüntelen építkezni kell…

Szüntelen építkezni kell…

-mondta  igehirdetésében Főtiszteletű Pásztor Dániel sajóvelezdi lelkipásztor, a Tiszáninneni  Református Egyházkerület  püspök helyettese,  2019. szeptember 14-én, szombaton délelőtt a nekézsenyi református templomban tartott hálaadó istentiszteleten, melyet a helyi egyházközség  a templom felújításáért,  valamint a gyülekezet és a lelkipásztor közös szolgálatáért tartott.

Az ünnepi igehirdetést az egyházközség ünnepélyes közgyűlése követte, melyet Nagytiszteletű Szőnyi Tamás  bőcsi  lelkipásztor, a Borsod-Gömöri Református  Egyházmegye esperese  vezetett.

A nekézsenyi lelkipásztor, Nagytiszteletű Ottenberger Balázs ünnepélyes beiktatása során áldást kívántak tevékenységére, valamint a gyülekezettel közösen végzett  munkálkodására az említetteken kívül  a varbói, a nagybarcai és vadnai, az ózdi és Ózd környéki, valamint a dédesi és bántapolcsányi gyülekezetek vezetői és képviselői.

 “Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”- idézte a  Zsoltárok 90,12. versét Tózsa-Bánfalvi Gábor dédesi és bántapolcsányi segédlelkész, aki iskolatársként, barátként kívánt családjával együtt áldást Ottenberger Balázsnak és családjának Nekézsenyben.

Az áldáskívánások után Ottenberger Balázs lelkipásztor, Barta-Szalmás Gábor, a nekézsenyi gyülekezet gondnoka és a presbitérium tagjai mondtak köszönetet mindazoknak, akik segítségével és támogatásával megújulhatott a templom.

Köszönetet mondtak Uj-Tózsa Csabáné polgármesternek, aki a közel fél esztendeig tartó munkálatok alatt helyet adott a Balogh Béni Közösségi Házban az úrvacsorás istentiszteleteknek és több ünnepi alkalomnak, valamint megköszönték a tervezők, a jogi képviselők és kivitelezők munkáját. A mintegy 37 millió Ft-os támogatás és a gyülekezet tagjainak 1 millió Ft-os adománya lehetővé tette a tetőszerkezet felújítását, a korszerű villámvédelem kiépítését éppúgy, mint a falak vizesedését gátló injektálást, új hang-és fénytechnikai rendszer kiépítését, valamint elengedhetetlen külső és belső javításokat.

Az ünnepélyes alkalomra elkészült az új faragott szószék is, melynek faragásai illeszkednek a templom néhány évvel ezelőtti belső felújítása során alkalmazott díszítésekhez.

A hálaadó istentiszteletet egy erre az alkalomra írott vers és a Hosanna Zenekar énekei zárták, majd a gyülekezet szeretetvendégségre várta a megjelent ünneplőket.

Ottenberger Balázs lelkipásztor a rendezvény utáni beszélgetésünkön elmondta, hogy a napokban újabb pályázatot írnak, mert bizony nagyon jó lenne a temetőkertet is körbekeríteni…

Kitartó szolgálatukhoz jó erőt és egészséget kívánunk.

Az érdeklődők figyelmébe ajánlom a a templomról és az egyházközség történetéről megjelent  „És emlékezzél meg az egész útról…” A Nekézsenyi Református Egyházközség és templom története az évfordulók tükrében (Kiad. Nekézseny Község Önkormányzata, 2016) című könyvet, mely egyben a falu történetéről is sok ismeretet nyújt, számos korabeli dokumentum és fotó segítségével.

Fotók: Bánfalvi László és a Hosanna fotója a Zenekar facebook oldaláról ( köszönettel adjuk közre mi is)                                                                   

Bánfalvi Lászlóné

Lakodalom volt a mi utcánkban…

Lakodalom volt a mi utcánkban…

Hagyományőrző Napunk nagyon várt produkciója volt a „Tüzet viszek…” című előadás, melyről már több alkalommal is adtunk előzetest.

Az előadás elsöprő sikert aratott a nézők körében és addig is, amíg a hivatalos video elkészül, beszéljenek a képek.

Köszönjük  Fáklya Mária remek képeit, melyeket szívesen adunk közre.

Szöveg: BLnéZs

Emlékterem és emlékkönyv Igó István tiszteletére

Emlékterem és emlékkönyv Igó István tiszteletére

Igó Istvánra (1920. szeptember 3. Putnok – 1996. április 9. Nekézseny) a kiváló pedagógusra, iskolaigazgatóra, karnagyra, népdalkincsünk őrzőjére és továbbadójára is emlékeztünk Nekézsenyben augusztus 31-én, szombaton, a IV. Hagyományőrző Nap és Népdalünnep keretében.

A Hagyományok Házában Igó István Emléktermet avattunk, melynek tárgyi emlékanyagát lánya, Igó Lenke adományozta a gyűjteménynek, s aki az avatáson felidézte édesapja, szülei alakját és nekézsenyi gyermekéveit. A kiállítási tablókon szereplő fotók az Emlékezés Igó István életére és zenei munkásságára című könyv anyagából valók, melyet Magyar Imre, a Nekézsenyi Pávakör és Citerazenekar tagja állított össze.

Összeállításunkban képeket láthatnak az emlékezésről, valamint olvashatják a könyvbemutatón elhangzott ismertetőt.

Bánfalvi Lászlóné

 

Az

Emlékezés Igó István életére és zenei munkásságára

című könyv bemutatójára

 

Kedves Emlékezők!

Amikor a Polgármester Asszony felkért arra, hogy ezen a mai faluünnepen mutassam be  képzeletbeli nekézsenyi könyvespolcunk legújabb darabját, jelesül az Emlékezés Igó István életére és zenei munkásságára –A Nekézsenyi Pávakör és Citerazenekar, a Lénárddaróci Bárdos Asszonykórus, a Csernelyi Pávakör és Citerazenekar története- című kiadványt, melynek anyagát Magyar Imre gyűjtötte –és állította össze, elgondolkodtam, hogy vajon mi lehetne, mi legyen a  mondandóm mottója?

Végül egy, az 1980-as évek végén az Észak-Magyarországban megjelent, s a Királdon megrendezett Megyei Karnagyi Tanfolyamról szóló cikk címét választottam, amit  az újságíró egy 17-18. század fordulóján élt olasz zeneszerző, Pitoni vegyeskarok számára komponált művéből idézett, s így szól: Boldog aki énekel…

Úgy vélem, elolvasva az Igó István életéről és zenei munkásságáról szóló kötetet- bár én nem ismerhettem őt-, talán maga Igó István is elfogadta volna még ars-poeticának is ezt a rövid sort, hiszen egy róla szóló újságcikkben azt mondja, mint Shaw a Pygmalionban: boldog ember az, ki a vesszőparipájának él, mint ő maga is, akinek élete a tanítás és a zene.

Az elmúlt években számos nekézsenyi kiadvány születésénél- hol szerzőként, hol szerkesztőként- bábáskodhattam és részese lehettem annak a rendkívül tiszteletreméltó értékőrző-és értékteremtő munkának, melyet a helyi Önkormányzat végez. Amikor egy új könyvet bocsájtunk útjára, mindig felvetődik a kérdés: tudunk-e még újat mondani, újat mutatni? S mindig ráébredünk arra, hogy bizony lehet, mindig lehet, hiszen még azok a történések, vagy a jelentős személyiségek tevékenysége is, melyekről azt gondoljuk, hogy jól ismerjük, tartogathat számunkra meglepetéseket, kiválthatja a visszaemlékezés, a ráismerés örömét.

Külön öröm, hogy az elmúlt években, szinte a 24. órában, hiánypótló könyvek jelentek meg a falunkról, annak történetéről, az ide kötődő neves személyiségekről, nekézsenyi emlékezetükről, gondolok a Balogh Béni monográfiára, vagy a Szeleczky Zita nekézsenyi emlékezetét feltáró kiadványra. Ezek kapcsán, olyan régi nekézsenyi családok tagjai, utódai léptek ismét kapcsolatba a faluval, mint a Hubayak, a Négyessyek, a Balogh, a Fábián, a Csorba családok. Elmondták történetüket, elhozták fényképeiket, családi emlékeiket, hogy a könyvekben és a Hagyományok Házában megőrződjön elődeik emléke.

Örömünkre, most Magyar Imre jóvoltából, Igó István lánya, Igó Lenke segítségével édesapja és családja életébe nyerhetünk betekintést, kísérhetjük végig azt a népzenei értékőrző- és továbbörökítő munkát, amit édesapja végzett, több nemzedéken át, nemcsak Nekézsenyben, hanem az egész Bükki Hegyháton.

Igó István életéről és munkásságáról hallva, bennem egy gondolat vert gyökeret. Ez pedig nem más, mint a közösséghez való hűség. Az emberben erős a közösség utáni vágy, az igazi közösségek kialakulásához több generáció kell. Igó István igazi közösségépítő ember volt, aki olyan erős köteléket font a nekézsenyi generációk közé és köré, melyek ma is erősek. Mindezt pedig halálig tartó hűséggel és elkötelezettséggel tette, példát mutatva a mai fiatalok számára.

Könyvében Magyar Imre korabeli írásos-és fotódokumentumok, újságcikkek, helytörténeti kiadványok, internetes források, személyes adatközlők segítségével vázolja fel Igó István alakját, azt a több évtizedes korszakot, amelyben generációk nőttek fel az ő munkálkodása alatt a népzene bűvöletében.

A könyv Előszavából megtudhatjuk, hogy a szerző az utolsó citerás azok közül, akik még hosszabb ideig zenéltek Igó István keze alatt két falu népdalkörében is. Magyar Imre gyermekkorát Nekézsenyben töltötte, ahol erős alapokat kapott az itteni tanítók, tanárok jóvoltából. A nekézsenyi általános iskola pezsgő zenei életét, a zenei közösségeket- melyeknek sok gyerek, így ő is tagja volt- Igó István irányította. Ő maga is az énekkarban kezdte, aztán a furulya következett, mint hangszer, majd a citerazenekar munkájába is bekapcsolódott. Az általános iskola utolsó évében már  a felnőttek Népdalkörében is citerázott és énekelt , így ő is eljutott el az 1977-es Röpülj Páva Tüzet viszek című műsorának tv-felvételére, ahol a zenei kíséretet adták a nekézsenyi citerások.  Ózdi középiskolás éveiben is tagja maradt a Népdalkörnek, illetve a Citerazenekarnak. Mint írja, meghatározó élményt jelentett számára a felnőttek népdal szeretete és igyekezete, hogy a legjobbat nyújtsák a szereplések alkalmával.

Tanulmányai végeztével rövid ideig újra játszott Nekézsenyben, majd amikor családi élete Csernelybe szólította, ott folytatta a zenélést.  1987-től volt tagja a szintén Igó István vezette Pávakörnek, ahol 2000-ig, a Pávakör feloszlásáig játszott, végül már egyetlen citerásként. Ezután hosszú szünet után 2015-től ismét Nekézseny következett, ahol ma is aktív tagja a citerazenekarnak, középiskolai oktató-nevelő munkája mellett nem kevés időt szánva a népzene művelésének.

Könyve, melyben emléket kíván állítani kedves igazgatójának, karnagyának, az általa megélt zenei élményeknek, három részből épül fel.

Az elsőből megismerhetjük Nekézseny zenei, népzenei életét, benne Igó István és az Igó család életét. Sok mindent megtudhatunk nemcsak róla, hanem társáról, kedves feleségéről is, kinek alakját őrzik emlékezetükben a nekézsenyiek, mint ahogy emlékeznek a köztük felnőtt kislányra, Igó Lenkére is, az ország-és világszerte rendkívül szép zenei pályát befutó zenepedagógusra, karnagyra, kinek tevékenységét a mai napig figyelemmel kísérik.

 A kötet felvázolja a falu zenei életét a Pávakör előtti időkben, valamint az általános iskolához kötődő zenei életet. Megismerkedhetünk a múlt század utolsó harmadának pávaköri mozgalmával, melynek hatására fellendült az országban a népzenei mozgalom. Országszerte Pávakörök alakultak, köztük a nekézsenyi is, melynek számos fellépéséről, elért sikereiről olvashatunk. Szó esik a kiadványban a közösség hosszú szünet utáni újjáalakulásáról is. A mai együttes működésének célja a régi hagyományok őrzése és továbbadása. Több Igó István által összeállított népdalcsokrot énekelnek  és  miután vannak köztük néhányan, akik már az ő idejében is tagjai voltak a  csoportnak, ma is az emlékeznek az ő módszereire, tanácsaira.

A második rész az Igó István vezette Lénárddaróci Asszonykórus működéséről szól, a harmadik pedig a szintén hozzá kötődő Csernelyi Pávakör és Citerazenekar történetét vázolja fel.

Számomra Magyar Imre munkája – népzenei múltunk csodájának  hordozója és továbbadója, Igó István ez irányú munkásságának közreadásával, a hozzá kötődő Bükki Hegyháti népdalkörök történetével-, mintegy képeskönyvként mutatja meg az elmúlt évtizedekben itt élőket. Biztos vagyok benne, hogy olvasói örömmel ismerik fel a rajta lévő személyeket megnevező képeken fiatalkori önmagukat, családtagjaikat, hiszen annak idején alig voltak olyanok a faluban, akik Igó István által valamilyen módon nem kötődtek a közös zenéléshez és énekléshez. A mai fiatalok pedig felmenőiket ismerhetik fel a képeken, melyek szinte egy múltidéző Galériát alkotnak.

A 192 oldalas színes kötet Keglovics János tipográfiai munkáját és a miskolci Tipo-Top Nyomda munkáját dícséri. A könyvet kiadóként az évek óta működő helyi civil szerveződés, az Együtt Nekézsenyért Egyesület jegyzi, mely elkötelezetten munkálkodik azon, hogy – többek között- megőrizze és továbbadja a falu még meglévő és nemzedékről nemzedékre öröklődő értékeit.

Az Egyesület üdvözli ezt az új kiadványt, az emlékanyagot összegyűjtő és összeállító szerző munkáját és ajánlja minden kedves olvasó figyelmébe. Úgy vélem, valamennyiünk nevében megköszönhetem Magyar Imrének, hogy vállalkozott erre a nemes feladatra és időt és fáradtságot nem kímélve összegyűjtötte és összeállította Nekézseny múltjának egy jelentős és máig ható részének történetét.  Végezetül jó szívvel ajánlom a kötetet az érdeklődők figyelmébe, akik kötődnek múltunk e jeles alakjához, Igó Istvánhoz, az általa fémjelzett, szép emlékű zenei múltunkhoz, s a tovább élő hagyományainkhoz.

A könyvismertetőm végén, a már említett, választott Boldog aki énekel mottó teljes versszakát idézem:

 

Szálljon fel énekünk, úgy szálljon,

hogy Isten a szívnek éltető, új erőt adjon.

Mert boldog, aki énekel, vidáman.

Hogyha szívből jő a szép dal.

Minden bút, bánatot elűzünk,

Úgy örvend, úgy örvend a szívünk, sok boldog órán.

 

Örvendő szíveket, sok boldog órát kívánok kedves mindnyájuknak. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Bánfalvi Lászlóné

A nekézsenyi kiadványok koordinátora

Az Együtt Nekézsenyért Egyesület alelnöke

2019. augusztus 31.