Régi búcsúk Nekézsenyben Szent László ünnepén

Régi búcsúk Nekézsenyben Szent László ünnepén

Régi búcsúk Nekézsenyben Szent László ünnepén

„Hogy dicsekednél te két országban,

Magyarországban és mennyországban.”

-így ír a Szent László királyról szóló ének, a régi magyar irodalom egyik gyöngyszeme, lovagkirályunkról, Árpád-házi Szent I. Lászlóról, akinek holnap lesz a névünnepe.

A király a népmondák és egyházi legendák egyik legnépszerűbb alakja, számos katolikus templomnak, így a nekézsenyinek is a védőszentje. Az 1937-ben, az Anyik-hegy oldalában iskolakápolnának épült kis templom oltár mögötti részén kapott helyet a védőszent gipszből készült, festett szobra. A falu hagyományos búcsúnapja is László napján, június 27-én van és többnyire az ahhoz közeli vasárnapon tartják meg.

Bár a falu búcsúja hagyományosan a templom szentjének névnapjához kötődött, ilyenkor nemcsak a vallási jelleg dominált Nekézsenyben, hiszen a településen kevés katolikus élt- ma már csak néhányan vannak-, régóta zömmel reformátusok lakták. A búcsúhoz sok világi elem kapcsolódott, egészen a múlt század végéig az egész faluközösség ünnepe volt. A búcsúra igyekeztek azok is hazajönni, akik más faluba, esetleg más országrészbe származtak el innen, hogy meglátogassák családjukat, a faluban maradt rokonaikat és régebbi fiatalkori barátaikat, iskolatársaikat. Sokszor a faluban élők munkatársaikat, azok családját is meghívták az ünnepre.

Régen már hetekkel a búcsú előtt készülődni kezdtek az emberek. Megszépítették a kerteket, kimeszelték a házakat, mindenhol rend és tisztaság várta az ünnepet. A rendrakás után elkezdődött a sütés-főzés, nagyon sokféle aprósüteményt sütöttek az asszonyok, finomabbnál finomabb ételek készültek. A lányok, fiatalabb asszonyok a búcsúra új ruhát varrattak, amit felvenni csak az ünnepen volt szabad.

A kereskedők sátrakat állítottak fel, ahol emlék- és kegytárgyakat, de sokszor ruhaneműeket is lehetett vásárolni. A gyerekek alig várták, hogy láthassák a gyermekjátékokat, kóstolhassák a különleges édességeket. A mutatványosok, a körhintások éppen úgy hozzátartoztak a búcsúhoz, mint a várva-várt bálok, ahol a fiataloknak módjuk volt az ismerkedésre, a szórakozásra.

A búcsú a falu ünnepe volt, amelyet vendégvárással, ünnepi ételekkel, zenével, tánccal ültek meg.

A mai megváltozott világban, a búcsú – mely egykor a családok egyik összetartó ereje volt-, veszített eredeti jelentőségéből. Sok település ma már nagy falubúcsúra – falunapra – hívja az érdeklődőket, így mutatja meg hagyományait.

De azért aki teheti, ma is hazalátogat és hálát ad azért, hogy még van kihez hazajönnie…

Bánfalvi Lászlóné

Fotó l. : Archív

Fotó 2-3. : Bánfalvi László

Fotó 4-6. : Magyar László

 

Gyümölcsültetvény a jövőnek 2.

Gyümölcsültetvény a jövőnek 2.

Gyümölcsültetvény a jövőnek 2.

Tavaly augusztusban adtunk hírt az Önkormányzat tanyafejlesztési programjáról.

Emlékeztetőül röviden: az Agrárminisztérium még 2017 tavaszán kiírta Tanyafejlesztési Programját, több célterület megjelölésével. Az önkormányzatok is igényelhettek támogatást olyan zártkerti fekvésű földrészlet művelési célú revitalizációját szolgáló program megvalósítására, amely során közösségi termelés keretében igazoltan őshonos vagy tájfajta növény kerülhet ültetésre vagy telepítésre.

Önkormányzatunk egyedi támogatási kérelmét 100 %-os intenzitású  közel 10 millió Ft-os támogatásban részesítették.

A kialakítandó ültetvény gondozásához kisteljesítményű erőgép, munkagép (dobkasza), motoros háti permetezőgép, rotációs kapa és ahhoz csatlakoztatható pótkocsi, illetve belső égésű motorral működő aggregátor került beszerzésre.

A művelésbe bevont területnagyság összesen 5046 m2. Első lépésként alkalmassá kellett tenni a területet a facsemeték fogadására. Fontos lépés volt a terület körbekerítése, hiszen a vadak eléggé elszaporodtak a környéken, így távoltartásukat betonoszlop és vadháló kihelyezésével oldották meg.

Szakember segítségével, igazolható beszerzési forrásból származó, tájfajta, 240 db besztercei szilva facsemetét ültettek és gondoznak, melyek fejlődéséhez vegyszert nem használnak. A  majdani termést, kizárólag saját felhasználásra, a közkonyhán hasznosítják majd, így remélve, hogy olcsóbb lehet a közétkeztetés és egészséges gyümölcs kerülhet az asztalra.

A programban ismeretátadási és közösségi feladatok is szerepelnek, az óvodások bevonásától, a közös lekvárfőzésig.

 A projekt hosszú távú, mivel a facsemeték elültetésétől a termés leszedéséig hosszú idő szükséges.

A tavaly ültetett facsemeték szépen befakadtak, nagyobb károsodás nélkül átvészelték a telet, csak néhányat kellett pótolni.

Az Önkormányzat dolgozói a besegítő Közmunka programban résztvevők segítségével szívükön viselik az ültetvény sorsát, mely mint a napokban készült képeken is látható, meghálálja a gondoskodást.

Bánfalvi Lászlóné

 

Gázcsere-telep helyett garázs és tároló

Gázcsere-telep helyett garázs és tároló

Gázcsere-telep helyett garázs-és tároló

Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a Kossuth út és a Csernely-patak közötti füves területen álló, már régen használaton kívüli valamikori Gázcsere-telep környékén valami készül.

A körbekerített, masszív alapokkal bíró terület alkalmasnak tűnt a további hasznosításra, ezért az Önkormányzati Hivatal úgy döntött, hogy itt alakítja ki a Tanyafejlesztési program 4. – zártkerti őshonos növénytelepítés –  pályázat keretében elnyert kisteljesítményű gépek pl. traktor és különféle eszközök tárolását. Ezek jelenleg a Hagyományok Háza tervezett szabadtéri skanzenjének már megépített fedett külső tárolójában kaptak helyet. A garázs-és tárolóépület elkészülte után a régi mezőgazdasági és ipari eszközök szabadtéri kiállításának kialakítása tovább folytatódhat.

A munka elvégzésére az idei Közfoglalkoztatási program keretében kerül sor. A határidő az idei év ősze, de az épület korábban, még a nyári időszakban rendelkezésre áll majd.

Képeink ma reggel készültek.

Bánfalvi Lászlóné

“Nem hagylak titeket árván…” Pünkösd 2020

“Nem hagylak titeket árván…” Pünkösd 2020

Nem hagylak titeket árván…”

Újlaky Vilma:

Pünkösd

(Református Egyházi Értesítő 1928. 9. sz. 4. o.)

Együtt valának egy akarattal
A hű tanítványok.
Szent ígéret teljesültét várván:
„Nem hagylak titeket árván
Megtérek hozzátok!”

Könnyes szemekkel nézik az eget…
Lelkökben hit, remény és félelem.
Kint bősz tömeg prédára éhesen,
Ezeknél nincs számukra kegyelem.
De bíznak ők!

És lőn egyszerre sebesen zúgó
Szelek zendülése;
Kettős tüzes nyelv megjelenése
Tölt be előttök eget, földet!
S eltörli a könnyet és félelmet!

Csoda lángerő szíveikben,
A lélek tüze szemeikben,
Keblök bátorságtól dobogott,
S meghódítani a világot,
Elindulnak az apostolok!

Nem ismert nyelveken hirdetni
öröklét evangyéliumát,
Az Idvezítő kereszthalálát,
Dicsőséges feltámadását.
Hirdették mindvégik hűséggel
Teljesek voltak Szentlélekkel,
És győztek ők!

Jövel óh áldott Szentlélek Isten!
Töltsd be szívünket és lelkünket
Hogy építsük mi is országodat,
Tegyük föl erre életünket!
S ha pályánkat híven futottuk,
S megfáradván, pihenni térünk,
Nem hágy ő minket itt lenn árván
A Szentléleknek égi szárnyán:
örök boldogság hajlékába;
Mennybe emel!

Pontosan egy hónappal ezelőtt mutattuk be olvasóinknak Hideg Ágnesnek, a miskolci Herman Ottó Múzeum szakkönyvtára ny. vezetőjének új munkáját,

 A mályinkai lelkipásztor lánya- egy elfeledett írónő, Újlaky Vilma

címmel, kinek az egyik versével köszöntjük az ünnepet.

Cikkünket itt olvashatják újra: http://www.nekezsenykozseg.hu/2020/04/30/a-malyinkai-lelkipasztor-lanya-egy-elfeledett-irono/

Szép ünnepet kívánunk.

Bánfalvi Lászlóné

Óvoda, óvoda, ki a csoda jár oda?

Óvoda, óvoda, ki a csoda jár oda?

Gyermeknap előtt…

Óvoda, óvoda, ki a csoda jár oda?

Most éppen a hosszú kényszerszünet után jelenleg 11 kisgyermek jár a május 25-től  újra megnyitott nekézsenyi Napraforgó Óvodába, ahol a veszélyhelyzet előtti megszokott munkarend szerint folyik a munka.

A szülők dönthetnek úgy is, hogy még nem viszik közösségbe a  gyermeküket. Ebben az esetben egy kérelem benyújtása után, gyermekük vezetői engedéllyel továbbra is otthon maradhat.

A szülők tájékoztatást kaptak a betartandó higiéniai szabályokról, a kézfertőtlenítő használatáról, az intézmény dolgozói pedig az előírt szabályok betartásával, biztonságban várják és fogadják a gyermekeket.

Ignécziné Medve Anett óvodavezetővel váltva néhány szót, felidézzük, hogy március  17 –től rendelte el a település polgármester asszonya az intézmény működésésének korlátozását, eleget téve a koronavírus okozta veszélyhelyzet által előírt jogszabályi kötelezettségeknek. Ettől a naptól az óvoda ügyeletet tartott, várva  azoknak a dolgozó szülőknek a gyerekeit, akik nem tudták megoldani gyermekük otthoni elhelyezését.

Nagytakarítást és teljes fertőtlenítést végeztek az intézményben, valamint belső  átrendezési  és szakmai feladataikat végezték.  Miután a szülők továbbra is igényelhették gyermekük számára az ebédet, annak a kiszállításában, az ehhez kapcsolódó feladatokban az óvodai dolgozók is részt vettek.

Az óvónők az internetes szülői csoportba rendszeresen, (online digitális formában) ütemtervnek megfelelően küldték a feladatokat, verseket, meséket, dalos játékokat az óvodás gyermekek számára és ezúton is  köszönik a szülők közreműködő segítségét az otthoni foglalkozások megvalósításában.

Az ügyeletes nyitva tartás ideje alatt először egy, majd két gyermek vette igénybe az óvodai gyermekfelügyeletet. Jól érezték magukat, de nagyon várták már, hogy újra jöjjenek a többiek is. Most a gyerekek örülnek, hogy újra együtt lehetnek, sokuknak már nagyon hiányzott  a közös játék, a barátok.

Sajnos a megszokott és várt ünnepségek a járványhelyzet miatt elmaradtak, nem lehetett Anyák napi ünnepség és szűk körben tervezik a vidám Gyermeknapi programot is.

Reméljük, az időjárás is kedvez majd a szabadtéri foglalkozásoknak, hiszen  az óvodai játszótér várja a gyerekeket.

Az új óvoda pedig közben gyors ütemben épül…

Tájékoztató az óvodai nyitással kapcsolatosan:  http://www.nekezsenykozseg.hu/2020/05/26/tajekoztato-az-ovodai-nyitassal-kapcsolatosan/?fbclid=IwAR0jFa7jP3iNFQwivH4FrHUeROOASFzOdU4nbGtSirfchBzDIDSjZecxKSY

Kép, szöveg:Bánfalvi Lászlóné

Volt egyszer egy szabóműhely…

Volt egyszer egy szabóműhely…

Volt egyszer egy szabóműhely…

Nekézsenyben 2015 szeptemberében, a Faluköszöntő napon nyitottuk meg a Hagyományok Házát különféle falutörténeti kiállításokkal és bemutatókkal. A múzeum anyaga azóta folyamatosan bővült, újabb gyűjteményegységeket tártunk a látogatók elé.

Ilyen volt két évvel ezelőtt a Mesterségek asztala elnevezésű programunk is, melyben többek között a szabó mesterségnek kívántunk emléket állítani, az előző évben elhunyt Magyar Barnabás szabómester alakjának, műhelyének a felidézésével.

Az önálló iparosmesterek között a falu emlékezete megőrizte több szabómester alakját is az elmúlt évszázadban, így a II. világháborút megelőző időszakból Rigó Lajosét, az idősebb Magyar Barnabásét.

A jól képzett mestereknél számos fiatal tanulta ki a szakmát, így például a század második felében Magyar Dezső szabómester oktatta a szakma fortélyaira Szaniszló Istvánt, majd Szabó Bélát.

Ifj.Magyar Barnabás szinte beleszületett a mesterségbe, hiszen édesapja ismert szabómester volt nemcsak a faluban, hanem a környéken is.

Idősebb Magyar Barnabás (1911-1995) sok mindent átélt a múlt században, hosszú katonáskodást, több évig tartó orosz hadifogságot, de az 1960-as években rokonsága révén több hónapot tölthetett az Amerikai Egyesült Államokban is.

Fia, ifjabb Magyar Barnabás 1934-ben született Nekézsenyben. Édesapja példáját követve ő is szabómesternek tanult, képezte magát. Dolgozott az ózdi szabó szövetkezetben is, később önálló iparos lett. A sors megengedte az apának és a fiának, hogy együtt munkálkodjanak abban a szabóműhelyben, melyben szinte az utolsó pillanatig dolgozott. Életének 82 esztendeje alatt megélte mesterségének nehéz évtizedeit. Sokan ismerték nemcsak a faluban, hanem a Bükki Hegyháton is, az ózdiak az ózdi piacról emlékeznek rá, melynek rendszeresen kitelepült árusa volt.

Halála után a családi porta új gazdára lelt és a sokak által ismert szabóműhely is felszámolásra került. A műhely berendezési tárgyaiból, a szabómesterség eszközeiből, családi fényképekből a család jóvoltából a Hagyományok Házában fel tudjuk idézni egy hajdani szabóműhely képét. Köszönet érte.

Ebben nagy segítség Bánfalvi László 2015-ben készült fotósorozata, mely a még meglévő szabóműhelyt és a már idős, betegeskedő szabómestert mutatja be.

Szolgáljanak ezek a képek tisztelgésül egy letűnt kor, egy szép mesterség és annak egy művelője előtt.

Elsőként néhány családi fotót láthatnak, majd a 2015-ben, a szabóműhelyben készült képek következnek, végül a Hagyományok Házában lévő kis kiállítás anyaga következik.

Köszönöm  az anyag öszeállításához nyújtott segítséget Varga Emese Katalin ny. református lelkipásztornak és Ottenberger Balázs református lelkipásztornak. Képek: Bánfalvi László, Tóth Jánosné, Győri János és Magyar Imre.

Bánfalvi Lászlóné

Egy fényképről rendelt festmény és egy sokáig kiadatlan írás…

Egy fényképről rendelt festmény és egy sokáig kiadatlan írás…

Anyák napja tiszteletére

Egy fényképről rendelt festmény és egy sokáig kiadatlan írás…

Balogh Béni író, Nekézseny szülötte életrajzából tudjuk, hogy csak 1946 októberében térhetett haza a szovjet hadifogságból.

Lánya, Dévényiné Balogh Gyöngyi így emlékezik: „Közel 2 méteresen, 48 kg-osan tért haza a szovjet fogságból. Hónapokig gyógyult, úgy, hogy édesanyja egyszerre csak kevés ételt adott neki. Már halálhírét költötték, a szülei egy vándor festőtől rendeltek egy festményt emléknek, egy régi (18-éves korban készült) fénykép alapján.”(A festményt ma Balogh Gyöngyi őrzi.)

Hazatérésének megható történetét írta meg Balogh Béni a Te vagy, fiam? című írásában, mely első ízben a róla készült monográfiában látott napvilágot.

TE VAGY, FIAM?

Amikor vége lett a kegyetlen második világháborúnak, mi, fiatal katonák hazafelé indultunk… Sajnos, hittünk a csalóka ígéreteknek, az álnok „szkora domoj”-nak; szóval a korai hazajutásnak.

De nagyot csalódtunk!

A hazatérés helyett — legnagyobb bánatunkra — szovjet hadifogságba estünk. Piszkos lágerek, nehéz munka, hitvány élelem várt bennünket a messzi, végtelen orosz síkságon…

Ha nehezen is, de teltek a keserves napok, a csontigható, könyörtelen telek… és persze a nehéz évek.

Nekem is kijutott belőle közel két esztendő!

A nehéz munkától, a rettenetes hidegtől, a kevés élelemtől annyira legyengültem, hogy súlyos beteg lettem. (Szóval: „disztrófia III.-as lettem.) Így a remény, hogy élve — valaha is — hazakerülök, egyre messzebb távolodott tőlem… Sokszor felsóhajtottam: Teremtőisten, ugyan meglátom-e még valaha az édesanyámat, a szülőföldemet, a magyar hazámat?

(Különösen édesanyám hiányzott nekem… A legkisebb fia voltam, mindennel elhalmozott szegény, amivel csak tudott… És mindent, de mindent megbeszélhettem vele.)

Kint, a kegyetlen fogolytáborban is gyakran eszembe jutott a szavajárása: „Mindenki elhagyhat, de az Isten soha”! És ilyenkor vékony, csengő hangján eldúdolta a kálvinista zsoltárt:

  • „Erős várunk, nékünk az Isten”

Bizony a keserves napokban gyakran gondoltam erre, és magam is el-eldúdolgattam e szép református éneket.

Hittem, reménykedtem, de a szabadulás csak nem akart bekövetkezni! Már szinte Feladtam minden reményt, amikor Kupjanszkba, egy erősítő lágerkórházba kerültem… Itt találkoztam egy fogoly magyar orvossal, Nyitrai Palival; akit százszor is áldjon meg az Isten! (Egyébként a Dunántúlon, Jánosházán született.)

Ez a derék doktor azon munkálkodott, hogy minél több beteg, magyar hadifogoly hazakerüljön. (Míg ő maga — a hírek szerint — jóval később szabadult.) Szóval Pali barátunk segítségével én is bekerültem a hazajövő transzportba. (Csoportba.)

Nagyon-nagyon gyenge voltam, s az egész utat — az ócska vagonban — szinte félálomban tettem meg.

De szívemben már egyre jobban lobogott a reménység lángja: hamarosan hazakerülök és három év után, végre megláthatom fehér arcú, kedves édesanyámat. Több napi — heti? — zötykölődés után megérkeztünk Debrecenbe.

A boldog reménység már annyira megerősített, hogy nem kellett a hordágy, a magam lábán mentem ki az állomásra, hogy fölszálljak a füzesabonyi vonatra.

Bizony ugyancsak furcsa öltözékem volt! Füles, orosz sapka, (ami a zsírtól fénylett), magyar katonazubbony, orosz katonanadrág, német katonaköpeny… És fatalpú egész cipő. (Ha kőre léptem vele, úgy kopogott, mint az egri kofák papucsa.)

Ám de sebaj! Hazafelé vitt a vonat…

Október végi késő délután volt, amikor megérkeztem a nekézseny–sátai vasútállomásra.

Hamarosan több falumbélit pillantottam meg, de bizony azok csak nézték ezt a furcsa, csontig soványodott, szerencsétlen alakot… Senki sem ismert fel.

Megmondtam ki vagyok! Hirtelen nagy csődület támadt körülöttem. (Minden hazatérő szenzációnak számított.)

  • Teremtő atyaisten! Hát ez nem lehet igaz! Hiszen már neked meggyött a halálhíred! — kiáltott fel egy középkorú asszonyka. (Sajnos, a nevére már nem emlékszem.) — No, szegény Ilka néni (így hívták édesanyámat a leánynevén), ha megtudja, örömében meghasad a szíve!
  • És ekkor szúrt belém a félelmetes gondolat: édesanyámnak valóban gyenge a szíve, és a hirtelen nagy hírt talán ki sem bírja.
  • Valaki, valaki —nyögtem az asszonyoknak. — Óvatosan adja tudtára… Én úgyis csak lassan tudok menni… S mire hazaérek, megnyugszik szegény.
  • Majd én gondoskodom róla — lépett mellém ekkor egy hosszú, magos termetű, feketekabátos úriember.

Keresztury József, falum református papja volt. (Ő tanított hittanra, őnála konfirmáltam, ő adta az első Úrvacsorát.)

Némán, könnyekkel küszködve ölelkeztünk össze.

  • Hát téged is hazasegített az Isten — szólott halkan, amikor kibontakoztunk az ölelésből.
  • Erős várunk nékünk az Isten… Ő adja a szabadulást… Ezzel engedett el édesanyám.
  • Igazad van, öcsém — amíg legyalogoltuk a három kilométert — elbeszélte milyen szörnyűségeket élt át a falu népe. (Nemcsak a harcokat, hanem a szovjet megszállók garázdálkodásait is el kellett tűrnie a lakosságnak.)
  • De a fontos, hogy hazajöttél — mondotta többek között a barna arcú, magas tiszteletes. — ne félj, szóltam az asszonyoknak, óvatosan beszéljenek édesanyáddal.
  • Köszönöm, nagytiszteletű uram — feleltem hálásan.

Aztán a falu közepén — már szinte koromsötétben — a Nagyhíd előtt elköszönt tőlem Keresztury tiszteletes, hogy a paróchiára siessen.

Lassan áthaladtam a Csernely-patak fölötti fahídon, aminek a karfájára jövőnyári legényként oly sokat fölültem.

Noha sötét volt, de jól ismertem az utat az alvégesi házunk felé…

Alig mentem azonban vagy három-négy háznyi távolságot, amikor egy középtermetnél magosabb, feketeruhás asszonyt láttam az úton felém közeledni.

Megtorpantam.

  • Csak nem ő? — szúrt belém a felismerő gondolat.

És ekkor halk, remegő hang hallatszott a sötétben:

  • Te vagy, fiam?
  • I-i-igen — dadogtam… és a meglepetéstől a földbegyökerezett a lábam.

De ő jött!… Ő jött türelmetlenül felém és hamarosan, két gyönge karjával szorosan átölelt… Sokáig némán, hulló könnyek közepette öleltük egymást…

Egy boldog édesanya… és a messzi földről hazatért fia.

______________________________________

Forrás: Bánfalvi Lászlóné – Hideg Ágnes: Balogh Béni(1922-2000) Nekézseny szülötte, a magyar rege-és mondavilág írója. Kiad. Nekézseny Község Önkormányzata, Nekézseny, 2017. 28., és 67-68. l. A fotó ugyanebből a kiadványból való.

Bánfalvi Lászlóné

 

 

A szimbólumok ereje

A szimbólumok ereje

A szimbólumok ereje

-Tózsa-Bánfalvi Gábor fotói-

Bizonyára észlelte a honlapunkat, hivatalos facebook oldalunkat követő olvasó, hogy honlapunk fejlécének jellege az idén megváltozott és új szolgáltatást is indítottunk: a nekézsenyi naptáras háttérképek havonta közreadott sorát.

Webmesterünk, Tózsa-Bánfalvi Gábor jóvoltából ebben (is) arculatot váltottunk, aki egy-egy hónaphoz, évszakhoz, vagy akár évfordulóhoz olyan fotókat készít és ad közre, melyek erős jelzésértékükkel hívják fel magukra a figyelmet.

Manapság  rengeteg feltöltött képpel találkozunk nap mint nap az interneten,  egyre többen örökítik meg a körülöttük lévő  világ csodáit.

Tózsa-Bánfalvi Gábor különleges képein egy-egy finom jelzés utal arra, hogy milyen alkalmat szimbolizál: egy kipattanni készülő rügy a tavasz hírnöke, az óvodások kis nemzeti színű zászlócskája  március idusának szimbóluma.

Némely képe kettős jelentéstartalommal bír: a legfrissebb, néhány órája feltöltött májusi háttérkép naptáron látható gólyamadár alakja nemcsak a tavaszt idézi, de a szülőföldhöz való ragaszkodás jelképe is, amellett, hogy a néphagyományban az anyasághoz is köthető.

Mindezt pedig egyrészt a háttérben felsejlő nekézsenyi képek teszik még erőteljesebbé, az Emlékmű, a református templom, az épülő óvoda, a sportpálya, néhol pedig egy-egy rövid szöveges idézet ad még nagyobb hangsúlyt a mondanivalónak.

Gábor a saját kedvtelésére régóta készített fotók mellett- indult már képével az Együtt Nekézsenyért Egyesület fotópályázatán is-, a falu számára fontos eseményekre évek óta plakátokat, meghívókat, ünnepekre köszöntő lapokat tervez. Saját bevallása szerint számára a legkedvesebbek, amolyan „gyöngyszemek” a kifejező gömbpanoráma fotók, melyek legalább 50 kis fotóból állnak össze teljes egésszé.

Nézzük meg együtt a naptáras háttérképeket, válogassunk honlapunk fejlécének időszaki képeiből, a gömbpanoráma fotókból.

Jó így együtt látni a képeket, várva az újabbakat, további jó munkát kívánunk.

A májusi képes háttérnaptár letölthető:

A naptár három méretben letölthető innen.

 

Bánfalvi Lászlóné

 

Májusköszöntő

Májusköszöntő

„No, te kinek állítasz májfát?”

Májusköszöntő

-Részlet Balogh Béni: Vadócok a Bükkben című önéletrajzi regényéből-

„… Lassan, óvatosan mendegéltem a sötét hegyoldalon. Nem tévedtem el, hiszen ismertem minden bokrot. Amikor pedig, jó hosszú út után a Márványoslápába értem, hát szépségesen kisütött a hold! Ezüstös, szinte nappali fényesség támadt mindenütt.

Bezzeg nem féltem már, halkan fütyörészni kezdtem.

A Bíkerdő elején, egy szunnyadó virágos tisztáson kifújtam magam, s közben erősen vizsgáltam a fákat, melyik is lenne jó közülük májfának.

Isten tudja, meddig kínlódtam volna ott, vizsgálva-keresve az alkalmatos jelöltet, amikor az egyik vén vadkörte tőszomszédságában felfedeztem egy kicsiny vadgesztenyét. Nem volt ugyan magas, de tetőtől talpig virágba borulva pompázott.

Nagyot dobbant a szívem.

– Te vagy az én kis fám!- ujjongtam föl lelkendezve, s több fejszecsapással  kivágtam a virágzó vadcseresznyét.

-Hát sikerült!- suttogtam magam elé, s én voltam a kerek világ legboldogabb embere.

Hajnalodott már, mikor Irénkéék kapuja elé értem. Óvatosan leemeltem vállamról a drága terhet, és körülnéztem.

Nagyon meglepett, amit ott láttam!

Négy-öt sudár magas, zöldellő májusfa derékben ketté volt fűrészelve, s a korona összetaposottan pihent a porban. Ám egy jegenyefa még hetykén állott! Nyilván ez volt az utolsó, a többieket elcsúfították az odaérkező új májfavivők.

Nagyon-nagyon szégyelltem magam, pedig nem is én tettem… Zsigára sem gyanakodtam, hiszen nem is szándékozott ide fát hozni, meg aztán nem is jött velem.

Hát ilyen a vetélkedés meg az irigység!- gondoltam. S lám, nekem is ilyenek forogtak a fejemben!

Ezért aztán az álló fát bizony ott hagytam én, hadd zöldelljen, hadd susogjon a hajnali szélben! Mellette még megfért az enyém is, úgyis kisebb. És a virágzó vadcseresznyét óvatosan odaállítottam a kapubálványhoz, majd lapos kötéllel ugyancsak odaerősítettem.

A zöld jegenyefa, meg a virágba borult vadcseresznye aztán valóban megérte május elsejét. A felnőttek, s a gyerekek nézték, figyelték, találgatták: ugyan ki vihette ezt a virágzó fácskát?

Ám én mélyen hallgattam, s talán még a mai napig sem tud róla az, akinek vittem. Így volt ez jól, mert annak a kislánynak sose mondtam, hogy kedvelem, hogy szeretem …  Akkor talán még ki is nevetett volna érte.”

 

Szöveg: Balogh Béni: Vadócok a Bükkben. Bp., Móra, 1984. A húsvét és a májfák. 247-248. l.

Kép: Nyertes gyermekrajz – Májusfa állítás- Múzeumok Őszi Fesztiválja, pályázat, 2018

 

Bánfalvi Lászlóné

„Engem a hitem tart meg…” Beszélgetés az alapító Csorba Ilonával

„Engem a hitem tart meg…” Beszélgetés az alapító Csorba Ilonával

A minap megemlékeztünk a két évvel ezelőtt elhunyt Csorba Ilona színművésznőről. Most, Négyessy Richárd jóvoltából –köszönjük-, az Arcanum Adatbázis segítségével, egy eddig nem ismert reprezentatív interjúból még jobban megismerhetjük a művésznő életútját, munkásságát, sok új információt tudhatunk meg belőle. Ajánlom figyelmükbe a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 2001/4. számában megjelent cikket, mely a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 20 évéről (1981-2001) szóló emlékezés része volt.

Bánfalvi Lászlóné

 

A Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 2001/4. számát Csorba Ilona színművésznőről készült portré rovatunk alatt is elolvashatják.

PORTRÉ | Csorba Ilona