Könyvismertető a Miskolci Keresztény Szemlében

Könyvismertető a Miskolci Keresztény Szemlében

CímlapA Miskolci Keresztény Szemle legutóbbi számában jelent meg a tavalyi református egyházi ünnepünk alkalmából megjelent „És emlékezzél meg az egész útról…”A Nekézsenyi Református Egyházközség és templom története az évfordulók tükrében című könyv ismertetője.

A kiadvány a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportjának ökumenikus kulturális folyóirata, mely immár 12 éve jelenik meg, az Eszmék és Értékek Alapítvány támogatásával. Alapítója, szerkesztője Gróf Lajos.

 A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egyesületi formában működő keresztény, civil társadalmi szervezet, mely 1989-ben alakult. Célja, mintegy mérceként felmutatni a társadalomban a keresztény értékeket, kulturális és nemzeti hagyományainkat. Feladatának tekinti, hogy keresztény megoldási lehetőségeket kínáljon mindenki számára az élet minden területén, hiszen a kereszténység és a magyarság mindig is a legszorosabb egységet alkotta történelmünk során és alkotja ma is. Az 1990-es évek végétől sorra megalakultak a Szövetség helyi csoportjai, így a miskolci is, mely markánsan jelen van Miskolc társadalmi és kulturális életében. Elnöke Alakszainé dr. Oláh Annamária.

A folyóirat negyedévente megjelenő számai, közel 100 oldalon –többek között- az alábbi rovatokkal bírnak, melyek felölelik életünk szinte valamennyi területét: Egyházak és történelem; Egyházak és társadalom; Egyházak és kultúra; Ünnepek – Alkalmak; Egyházak, teológiák, hitvallások; Könyvismertető.

A szép kiállítású kiadvány tipográfiai munkálatait szinte a kezdetektől Keglovics János végzi, a nyomdai megjelenés a miskolci Tipo-Top Nyomda munkája.

Köszönjük, hogy a Szemle hasábjain is hírt adhattunk egy újabb Nekézsennyel kapcsolatos könyv megjelenéséről.

OLVASÓINK ÍRTÁK | Nekézsenyi telek

OLVASÓINK ÍRTÁK | Nekézsenyi telek

Abban az időben – az ezerkilencszázhetvenes években – a gyerekeknek játszótér volt az egész falu és az egész határ. A gyerekcsapatok birtokba vették nemcsak a falu utcáit, hanem a környező réteket, erdőket, mezőket, szántóföldeket. Így volt ez télen-nyáron és a falu minden részén.

Télen sokszor beborította a hó a nekézsenyi domboldalakat, amit mi már alig vártunk a sáros ősz után.

Ha szerencsénk volt, már estefelé elindult a hószállingózás. Kellett ennél több a patócsiki gyerekeknek? Irány az utca lejtője, ami a kocsmánál van. A hetvenes években nem volt nagy forgalom ezen az úton, ami zavart volna minket, sőt nagy segítség volt, ha egy autó végigment a friss havon. Villanyfényes hóesésben sinkóztuk ki az utat és próbáltunk minél hosszabb pályát csinálni. A lejtőn lefelé nagy élmény volt siklani, métereket csúszni lefelé!

Ha csak reggelre ébredtünk havas tájra, akkor az iskolába menet mindenképpen be kellett havazni valahogy a lányokat, mert az első hó szépít – így mondták.

De az iskola után már kezelhetetlen volt a gyereksereg – mindenki szedte elő a szánkáját és irány a szokásos szánkázó hely. Minden falurésznek megvolt a kitapasztalt szánkapályája, ahol a jó talaj és a kellő lejtő a rendelékezésre állt. Persze itt a hegyoldalakon, domboldalakon nem volt probléma ilyet találni, de azért valahogy mégis úgy alakult, hogy a délutáni rövidebb szánkázásra mi a közeli Éger-oldalba mentünk vagy a Mogyorós-oldalba. Mindig volt olyan darab föld, amit nem szántottak fel ősszel és így alkalmas volt szánkázásra. Aztán a közelsége is számított, hiszen a mulatság sötétedésig tartott, és innen mindenki gyorsan, ügyesen haza tudott jutni. Jóformán csak átszaladt a réten és már otthon is volt.

Persze a hétvége az más volt! Ilyenkor, aztán ha jó hó volt lehetett menni távolabbra, hiszen idő is volt hozzá. Valamilyen vállalkozó szellemű csapat mindig akadt, aki kicsapta a pályát, és ha már a vidám gyerekzsivaj hallatszott valahonnan a hegyoldalból, akkor menni kellett otthonról.

Ilyenkor jöhetett a Csipkés tető, az Ortás-lápa, de ha elég hideg volt és már olvadt a hó, akkor az Eperjes még ezeknél is jobb volt. Innen csak az Éliás Zsoltiék kertjén kellett lecsúszni és már haza is ért az ember. Azért szerencsénk is volt, hogy a falu egy völgyrendszerben fekszik, így hazafelé csak lecsúszni kellett, kivéve, ha messzebbre mentünk, mondjuk a Garannára vagy a Sóderbányához.

Az első napon a rozsdás szánkatalp fényesre lett csiszolva bármilyen is volt. Mert hát akkoriban leginkább nem a boltban vásárolt szánkák voltak, hanem mindenkinek készítette valaki hozzáértő. Szögvas, laposvas, gömbacél, minden jó volt, csak két deszkát rá lehessen tenni. Volt, amelyik jobban sikerült és gyors volt, a másik könnyebben kezelhető, jól lehetett farolni, kanyarodni vele. Volt olyan is, aminek az volt az előnye, hogy nagy volt és sokan rá tudtak ülni egyszerre.

Persze ha az idő úgy fordult, hogy nem volt megfelelő hó, de hideg volt akkor jött a jég. Olyan is előfordult, hogy a szánkapálya lett jeges – esetleg kis segítséggel – de a réten ilyenkor már befagytak vizesebb helyek és lehetett sinkózni, korcsolyázni rajtuk. Hát a felület minősége nem volt valami egyenletes, de csúszott és ez volt a lényeg. Ha lehetett, akkor a Kormos Imréék kéziszivattyújával locsoltuk fel még előző este a „pályát”, hogy nagyobb legyen és simább. Ez úgy történt, hogy léket vágtunk valamelyik közeli mocsolyán és onnan szivattyúztuk ki a vizet felváltva, kézi erővel.

Ha a jégen már két csapatra való gyerek is összegyűlt, akkor elkezdődhetett a hoki- meccs. A felkészültebbek már hozták magukkal a hoki botot, amit már előtte vágtak valami mogyoró vagy sombokorról. De akinél nem volt ilyen, mert nem ide készült, annak sem volt nagy gondja. Levágott egy használható ágat az ott lévő fűzfáról és már ütöttük is a konzervdobozt.

Ehhez jött még a Csernely patak hosszú és sima jégfelülete, amin ha kellően hideg volt, majdnem az egész falun át lehetett suhanni: a Kovács-hídtól a Balázs-hídig. Ezt aztán ki is próbálta minden gyerek, de még iskolába menet is. Sőt, itt még a szöges bottal hajtott szánka is sporteszköz lett, mert hosszú utat lehetett menni vele.

De hát a nagyobbak vagy az elszántabbak elfoglaltsága mégiscsak a síelés volt. Elszántság kellett hozzá, mert ki kellett töretni a pályát és hát felvonó se volt sehol, így jobbára a sílécet vállra vetve kellett megmászni az oldalt. Persze először a kitaposásnál oldalazva, vagy hóekében kellett felmenni a tetőig, főleg ha gazosabb volt a hely. Nem voltak nagy igények: egy –két vakondtúrás, hangyaboly, csipkebokor, vadszilva nem jelentett gondot. Volt olyan is, amikor a kukoricaszárak között csúsztunk, de volt olyan is, amikor az erdőben.

A sílécekről is elmondható – mint a szánkákról – mindenki olyannal csúszott, amilyen volt neki. Házilag készített, örökölt régi katonai léc vagy a boltban vásárolt már acél-éllel ellátott sí. Nekem szerencsém volt, mert hetedik osztályos koromban kaptam egy gyári lécet szüleimtől. Igaz, hozzám képest meglehetősen méretes darab volt a 210 cm-es hosszúságával, de nagy dolognak számított. Az orra is be volt vasalva, végig a lécen acél kantni és rugós sí kötés.  Ez a gyári kötés kezdetleges volt a maiakhoz képest, de már jól rögzített és könnyen oldható is volt, nem úgy, mint házi gyártmányokon lévő szíjdarab. Ekkora léccel persze inkább siklani lehetett vagy ugrani nagyokat az ugrajtón, de kanyarodni elég nehéz volt vele. Sőt majdnem lehetetlen, mivel senki sem tanított bennünket, így mindenre nekünk kellett rájönni. Hát ennek megfelelő volt a sí-tudásunk: rövid léc – jó kanyarodás és nehezebb siklás, a hosszú léc- könnyű, biztos siklás, de nehéz kanyarodás. Ehhez adódott még a házilag barkácsolt lécek gyengébb minősége, rosszabb kialakítása.

Persze, ha jó porhó esett, akkor nem fogta vissza a csapatot semmilyen probléma. Lelkesen tapostuk ki a pályát, építettük az ugrajtót és töltöttük el jóformán az egész napot az Ortás-lápában, az Eperjesen, vagy a Malomároknál.

 Akkoriban nem lett volna nehéz oldalakat írnunk a téli élményeinkről, de hát minek írtuk volna le, hiszen mindenki ott volt és mindenki végigélte. Készült néhány kezdetleges, amatőr fénykép is, remélem, néhányan emlékeznek még ezekre az élményekre és felismerik magukat a képeken.

Magyar Imre

’56 és Nekézseny

’56 és Nekézseny

Egy régi New York-i felvétel került napvilágra 1956-ból, melyet a Szabad Európa Rádió játszott le október 23. környékén. Érdekessége a felvételnek, hogy három Nekézsenybe küldött üzenet is hallható ezen a felvételen.

Íme a három üzenet:

“Ida üzen Perth Amboyból nagymamájának és rokonainak Nekézsenybe: Kedves nagymama, Piroska, Gyuszi és kedves mindnyájan! Nagyon örülök, hogy egy pár szót küldhetek maguknak. Nagyon szeretnék ma magukkal együtt lenni. Én még mindig iskolába járok, és még fogok is három évig járni. Mi jól vagyunk mindnyájan, amit maguknak is szívből viszont kívánok! Gyuszi és Miklós már nagyfiúk. Hiszem, hogy már nagyon szeretnék őket és mindnyájunkat látni. Kedves keresztanyám és kedves Józsi! Maguk hogy vannak? Remélem, hogy jól. Kívánok maguknak minden jót! Most már sokszor csókolom mindnyájukat és búcsúzok, sok szeretettel! Ida.”

“Miklós üzen Perth Amboyból anyósának, öccsének, Barnának és családjának, Gyula sógornak és családjának és a többi rokonnak Nekézsenybe: Kedves nagymama, Gyula sógor és mindnyájan! Nagyon örülök, hogy saját hangomon szólhatok hozzátok. Nagyon szeretném, ha mindnyájan hallhatnátok. Gyula sógor, a kért dolgot hamarosan elküldjük, legyetek nyugodtan! Kedves Barna öcsém és családod! Tehozzátok is örömmel szólok egy pár szót, ha már a távolból is. Hát ti hogy vagytok? Leveledet megkaptam, amiben a receptet küldted. Remélem, akkorra már az orvosság is hozzátok érkezett, mert én az első levélre elküldtem. Nagyon szeretném, ha István barátomon segíthetnék ezzel. Egyébként hogy vagytok? Remélem, jól. Írjál gyakran! Hát maguk, kedves komámasszony, hogy vannak? Nagyon várjuk a levelöket, mert még ide nem kaptunk maguktól levelet. Nem tudjuk, mi lehet az oka. Írjanak, várjuk a levelöket! Hogy vannak, mi újság? Nem nősül-e még Józsi? Kedves Zsófi néném és mindnyájan! Magukról sem felejtkezünk meg. Sokat gondolunk rájuk. Most már búcsúzom mindenkitől, szeretettel ölel és csókol mindenkit Miklós!”

“Irma üzen Perth Amboyból édesanyjának, bátyjának, Gyulának és családjának, húgának, Herminnek és családjának, komaasszonyának, Józsinak és minden rokonnak Nekézsenybe: Kedves édesanyám! Nagyon örülök, hogy saját hangomon szólhatok hozzájuk. Kedves édesanyám! Nagyon sajnálom, hogy öreg napjaiban nem lehetek vele. Hát ti, kedves testvéreim, hogy vagytok? Írjatok gyakrabban! Nagyon kérlek benneteket, hogy édesanyámnak viseljétek gondját! Hát maguk, kedves komámasszony, hogy vannak? Nagyon várjuk a levelüket. Nem nősült-e még meg Józsi? Mink, hála legyen a Jóistennek, jól vagyunk. A nyáron Idával és Gyuszival Kanadában voltunk Irénkénél és Mariskánál. Irénkének a második kisfiát, Pétert elhoztuk magunkhoz. Ők is, hála Istennek, jól vannak. Sok szeretettel csókolunk mindenkit! Szerető lánya és testvéretek, Irma.”

 

Az eredeti felvétel meghallgatható itt:

http://szer.oszk.hu/felvetel?i=750939662&n=uzenetek

Köszönjük a hírt Uj-Tózsa Ákosnak

A Hálaadó Nap a sajtóban

A Hálaadó Nap a sajtóban

Sok sajtóorgánum foglalkozott a napokban a múlt szombati református egyházi ünnepünkkel. Az alábbi linkekre kattintva sok információt olvashatnak, képeket nézegethetnek a rendezvényről.

 

Marosréti Ervin cikke a 2016. szeptember 27-i Észak-Magyarországban.

scan-20004(Nagyításhoz kattintson a cikkre.)

Marosréti Ervin képei, melyeket a programon készített és elküldött nekünk.Köszönjük.

Hogy is volt? Az Asszonybálról…

Hogy is volt? Az Asszonybálról…

Március 14-én megtartottuk az I. Nekézsenyi Asszonybált az Idősek Otthona Nagytermében,ahol a megjelent 80 lány és asszony délután 16 órától, este 22 óráig jó hangulatú rendezvényen vehetett részt. A programban sok minden helyet kapott: szépkorú asszonyok emlékeztek régi asszonybálokra; nekézsenyi lányokat,asszonyokat lehetett látni és felismerni régi fényképeken ; meg lehetett nézni egy 1978-as televízió adás felvételét,  ahol nekézsenyi citerások adták  a talpalávalót („Tüzet viszek” Tardonai Pávakör) Ismét láthattuk a régi és mai Pávakör kép-és hanganyagából, valamint a nekézsenyi tájképekből  összeállított anyagot és nevethettünk egy 10 évvel ezelőtti, nekézsenyi Luca báli kabaréjelenet felvételén.Közben ettünk-ittunk, majd meglepedten vettük észre, hogy két új „asszonyság” érkezett körünkbe: megérkeztek a „pacurkák”,a nőnek öltözött férfiak, akik úgy mint régen, belopakodtak, hogy jóllakjanak és hálából igencsak megnevettették a lányokat-asszonyokat. A program   jóízű beszélgetéssel, nótázással, tánccal zárult,  a résztvevők azon óhajával, hogy remélik, nem ez volt az utolsó asszonybál a faluban.

Rajtunk nem múlik!

A szervezők.

Mellékeljük a rendezvény köszöntőjének és megnyitó beszédének szövegét, valamint egy előzetest a gazdag fotóanyagból. Nézzék meg a rendezvényre készített Nekézsenyi lányok, asszonyok a múltban, fényképek tükrében című prezentációnkat is.

Jövőre találkozunk!

Az Asszonybált megnyitó prezentáció letöltéséhez és megnyitásához kattintson ide.


I. Nekézsenyi Asszonybál (Köszöntő beszéd)

Kedves Vendégeink!

Az Együtt Nekézsenyért Egyesület elnökeként  –  az Elnökség tagjai nevében is – szeretettel köszöntöm Önöket, akik elfogadták meghívásunkat a hosszú idő után újra életre hívott Asszonybálunkba.

A 2014-ben létrehozott Egyesületünk megalakulásakor -többek között – az alábbi célt fogalmaztuk meg: „…Hivatásunkká kell, hogy váljon megőrizni ennek a kicsiny gyöngyszemnek, Nekézsenynek azokat az értékeit, amelyek már megvannak és öröklődnek nemzedékről nemzedékre …”

Ez a cél vezérelt minket akkor, amikor az elmúlt időszakban rendezőként, vagy pedig támogatóként jelen voltunk falunk közösségi életében, legyen szó akár a hagyományos Idősek Napjáról, a Luca bálról, vagy a Szüreti felvonulásról. Büszkék vagyunk arra, hogy hagyományteremtő jelleggel tavaly útjára indítottuk az első Szeleczky Zita emlékére rendezett Szavalóversenyt és arra is, hogy a Szeleczky Zita Centenáriumi programon nagy sikere volt az általunk prezentált Falusi vendéglátásnak.

Az Egyesületünk csoportjaként működő Nekézsenyi Hagyományőrző Pávakör és a később hozzájuk csatlakozott Citerazenekar már több fellépésen megmutatta, hogy él még a régi hagyomány, lobog még a régi tűz.

„A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.”- írta egy híres gondolkodó és mi reméljük, hogy mindig lesznek fiatalok, akik átvéve a stafétát, nem engedik majd, hogy kialudjon a tűz, vallva Móricz Zsigmond szavait: ”A tűznek nem szabad kialudni.”

Ez a gondolat öltött testet a januárban tartott Beszámoló Közgyűlésünkön, amikor az idei programok tervezésekor felvetődött, hogy felelevenítve a régi hagyományt, újra meg kellene rendezni az Asszonybált.

A szót tett követte, elindult a szervezés, hagyományos úton, személyes megkereséssel éppúgy, mint plakát, vagy a világháló segítségével, hiszen Egyesületünk egyik alapelve, hogy nyitni kell, minél több ember felé. Köszönjük mindenkinek, aki a szervező munkában segítségünkre volt…

Az előbb látható prezentáció Bánfalvi Lászlóné alelnökünk segítségével jött létre, aki most nem tud köztünk lenni.

Örömünkre, minden várakozásunkat felülmúlva, egyre többen jelezték részvételi szándékukat. Köszönettel tartozunk az Önkormányzatnak, hogy a program alapos előkészítése, sikeres lebonyolítása érdekében mellénk állva anyagi támogatást nyújtott számunkra.

Külön köszönöm Polgármester Asszony segítő hozzáállását.

Az Asszonybál a régmúltban évente egyszer az asszonyok mulatsága volt, ahol étel – ital, zene és tánc várta a résztvevőket és ahová férfi nem tehette be a lábát. Egyes források szerint sok helyen csupán egy férfi: a harmónikás jelenlétét engedélyezték, hiszen a cél a mulatás volt. Jelen esetben ez a bizonyos férfi most közöttünk Gábor, Egyesületünk Elnökségi Tagja, web- és médiafelelősünk, akinek köszönjük, hogy a mai technika biztosításával segíti programunkat.

Kívánom minden lánynak – asszonynak, érezze jól magát itt és most, merítsünk erőt egymásból a sokszor nem könnyű mindennapokhoz, szülessenek köztünk új barátságok.

Jó szórakozást kívánva adom át a szót Polgármester Asszonynak és megkérem, nyissa meg az első nekézsenyi Asszonybált.

 Nekézseny, 2016. március 14.                                                                  

Balogh Kitti egyesületi elnök


I. Nekézsenyi Asszonybál (Megnyitó beszéd)

Kedves Bálozók, kedves Vendégek!

A Nekézseny Községi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében üdvözlök minden kedves megjelentet, aki eljött ma ide, hogy részese legyen egy régi nekézsenyi hagyomány újjászületésének.

Új honlapunk egyik kedves látogatója, többek között, így gratulált nekünk a Vendégkönyvünkben: „Nekézseny rátalált a gyökerekre!”

Igen, hosszú idő után mintegy két esztendeje rátaláltunk a gyökerekre.

Rátaláltunk akkor, amikor tettre kész fiatalok megalakították az Együtt Nekézsenyért  Egyesületet, amikor újra felcsendültek a faluban a népdalok, megszólaltak a régi hangszerek. Rátaláltunk, amikor tisztelettel emlékeztünk őseinkre, megörökítettük elődeink életét, emlékművet állítottunk tiszteletükre, és rátaláltunk akkor is, amikor összegyűjtöttük múltunk még meglévő tárgyi emlékeit és létrehoztuk múzeumunkat, a Hagyományok Házát.

 De mi is az a hagyomány?

A hagyomány számtalan dolgot jelenthet, főként azt, amit a múlt átad a jelennek, tehát mindazt, amit kapunk és továbbadunk, valamit, amit a múltban alkottak, tettek vagy hittek.

Az is biztos, hogy a hagyomány önmagától nem termelődik újra, csak élő, értő, vágyakozó emberek képesek megújítani, és csak az éltető közösségben képes megmaradni.

Volt itt a mi falunkban is egy hagyomány, az asszonybál hagyománya, mely nekézsenyi néprajzi források szerint fonóházhoz, mégpedig az asszonyfonóhoz köthető.  Eszerint a fonás befejezésével a fonóházban tartott „asszonybálon”nemcsak ettek, hanem a férfiak kizárásával iszogattak is. Az evés-ivás után még dalolásra és táncra is sor került. Tudunk arról is, hogy egy-egy háznál, szűkebb körben is tartottak összejöveteleket, ahol ugyanaz volt a vacsora, amivel majd ma is jóllakhatunk, és ugyanúgy kóstolhatjuk egymás finom süteményeit, mint régen.

 Mi volt a szokás eredeti tartalma, szimbolikus jelentősége? Az, hogy az asszonyok a nehéz mindennapok közepette férfiak kizárásával mókázhattak, ehettek – ihattak, és egyszer egy évben azt csinálhattak, amit akartak (persze azért bizonyos korlátok között), amihez kedvük volt.

Erőt és együvé tartozást jelzett az „asszonybál” valamikor régen és azt gondolom, ezt jelzi most is.

 Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a mai világban falunk közössége lett a fő összetartó erő. A falu, amihez tartozunk, ahol otthon vagyunk, az író szavaival: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

Ezért is álltunk az Egyesület mellé- köszönet a munkájukért-, és nyújtottunk segítséget ahhoz, hogy ez a rendezvény úgy jöhessen létre, hogy lehetőség szerint szinte mindenkit befogadhasson, aki úgy érzi, hogy itt a helye, közöttünk.

Kívánom mindannyiuknak, érezzék jól magukat, legyen részük jóízű beszélgetésben, vidámságban, az együtt töltött idő örömében, abban a reményben, hogy a régi hagyományból az elkövetkezendő években új születik majd.

Köszönöm figyelmüket.

Nekézseny, 2016.március 14.                                             

Uj-Tózsa Csabáné  polgármester


Az asszonybálról készült képek:

Otthon a Bükki Hegyháton – Nekézseny 600 éves

Otthon a Bükki Hegyháton – Nekézseny 600 éves

 

Kedves Olvasók!

123 - Visszatekintés az emlékmű építésére 3Szeretettel köszöntöm Önöket, akiket arra kérek, hogy most együtt tekintsünk vissza szeptember 19-i Faluköszöntő Napunkra, melyben szülőfalunk, Nekézseny első ismert okleveles említésének 600. évfordulóját köszöntöttük. Mint ahogy a köszöntőmben is fogalmaztam, a sors kegyének érzem, hogy miután tavaly a választók megtiszteltek bizalmukkal, most aktív részese lehettem az ünnepi pillanatoknak.

„A madárnak  szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.”- írta Tamási Áron valaha. Mi is ezt valljuk.

Már az idei év tavaszán is, amikor Szeleczky Zita születésének 100. évfordulójára emlékeztünk, számunkra kézenfekvő volt, hogy az akkori programot úgy tervezzük, hogy ha  nem is teljességében, de szeretett falunk életébe, múltjába is tudjunk egy kis  betekintést nyújtani, megmutatni értékeinket, csodálatos természeti környezetünket. Már akkor is jeleztük, hogy ünnepre készülünk, hiszen nagy múltú település a miénk. Írásos első emléke 1415-ből való, de bizonyos, hogy  a régebbi időkben is lakott volt, az Árpád korban már művelték vasbányáit. A történelmi viharok nem kerülték el falunkat sem. Elődeink  korán megismerkedtek a reformációval, hitük sok nehézségen átsegítette őket.

Szeleczky Zita ezt így fogalmazta meg: ”Csak hit van és cselekvés!” – mely gondolatot mi is magunkénak vallunk és küldetésnyilatkozatunk mottójának választottunk.

Ennek a szellemében alig több mint négy hónapja kezdtük el szervezni Faluköszöntő Napunkat, melyet több pillérre építettünk fel. Elsőként egy olyan emlékjel/emlékmű felállítását képzeltük el, mely egy olyan térinstalláció, aminek  a segítségével meg tudjuk jeleníteni és láthatóvá tudjuk tenni természeti környezetünk értékeit éppúgy, mint tárgykultúránk múltját, s amely reményeink szerint nemcsak minket, hanem utódainkat is sokáig emlékeztetni fog több száz éves múltunkra.  

 

Az Emlékmű felavatása kapcsán – melyre Riz Gábor országgyűlési képviselőt, miniszteri biztost kértük fel-, kötelességemnek érzem, hogy megemlékezzek azokról, akik nélkül az emlékmű nem  állhatna most a helyén. Bár megvoltak az elképzeléseink, sok szakember munkája kellett ahhoz, hogy ezekből valóság legyen.

Köszönjük Szabó Lajos kőfaragó mester, Szabó László kőműves mester, Új-Tózsa Sándor kőműves és a Hegyhát Metáll Kft munkáját az emlékmű kivitelezésében. Környezetének kialakításában Jakab Lajosnak és családjának jár köszönet.

Az ünnepélyes emlékműavatás műsorában Szabó Bencét, Barta–Szalmás Gábornét és a Hosanna Zenekart hallhattuk.

Bízom benne, hogy ez a 600 éves múltunkra emlékező  Park az Emlékművel, egy újabb tájékozódási pont, egy újabb szabadtéri közösségi tér lesz falunkban.

Másodikként e  jeles évfordulón egy hiánypótló könyv megjelentetésével is emléket kívántunk állítani szűkebb hazánknak, közel hozva a fiatalokhoz nagyszüleik, szüleik régi, többnyire nehéz és küzdelmes mindennapjait, örömét és bánatát.

Ez alkalomból megjelentettük Bánfalvi László: Évszázadok a Bükki Hegyháton Fejezetek Nekézseny történetéből 1415-2015 című könyvét.

A szakember, Dr. habil Veres László egyetemi magántanár, a könyv lektora után én is szóltam néhány szót a szerzőhöz és egyszerűen fogalmazva ennyit tudtam mondani: köszönjük. Egy település életében nagy jelentőséggel bír egy helyismereti monográfia megjelenése, mely pótolva a hiányt, összefoglalja annak történetét. Errre falubélink, Bánfalvi László vállalkozott. Tudjuk, érezzük a könyvből, hogy megvan benne  a szűkebb hazája iránti mély kötődés, Tamási Áron szavaival: „Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.” Én ismertem a szüleit, tudtam, hogy testvérei a pedagógus hivatást  választották, húga Saci Tanár néni engem is  tanított. Úgy gondolom, ezzel a könyvvel Bánfalvi László maradandó emléket hagyott az utódoknak s bízunk benne, hogy tovább kutatja majd még falunk történetét, melyhez jó erőt, egészséget, kitartást kívánunk.

Harmadik elemként a sajnos immár üres iskolaépületünket alakítottuk át Hagyományok Házává, amely végül is egy helyi múzeum, állandó kiállításokkal: iskolai tablók, iskolatörténet, helyi tűzoltóság története, néprajzi terem, Magyar László fotókiállítása, falutörténeti fotókiállítás, Tóth Jánosné babakiállítása, surckiállítás. Köszönet Rigó Miklósnak és Molnár Istvánnak egyrészt a néprajzi anyag gyűjtéséért, a néprajzi kiállítások, másrészt az egész ház berendezéséért. Az iskolatörténeti kiállítás berendezése Kiss Éva, Szabó Józsefné, Varga Béláné munkája. Magyar László fotó-és fényképezőgép kiállítását, a falutörténeti kiállítást, a tűzoltó emlékanyagot Bánfalvi Lászlóné készítette elő és rendezte.

Megnyitásakor Dr. Veres László beszéde mellett Tózsa-Bánfalvi Gábor és Ottenberger Balázs énekében gyönyörködhettünk.. A házban időszaki kiállítások rendezésére is nyílik majd mód.

Végül, egy olyan emlékezetes, minden elemében  múltidéző Ünnepi műsort terveztünk, mely főként nekézsenyi kötődésű előadók, szereplők segítségével –Csorba Ilona, a nekézsenyi Napraforgó Óvoda gyermekei, Anga Áron, Fábián Richárd, a Nekézsenyi Hagyományőrző Pávakör-, szintén a múlt felidézését szolgálták.

A délelőtti Gyermekprogram –Játszókert, Játszóház, Bábszínház-, nemcsak a gyermekek tetszését nyerte el, de a felnőttekben is régi emlékeket idézett fel. De ne feledkezzünk meg a Vendégváró Fogadóról és a Látványkonyháról sem, ahol minden jelenlévő megízlelhette ételeinket, süteményeinket, miközben szólt az Agyagbanda utcai mulattatása.

De még folytathatnám: volt Totójáték Nekézsenyről, láthattuk az Együtt Nekézsenyért Egyesület Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent… című filmjét, megkóstolhattuk a születésnapi tortát és hajnalig mulathattunk a Táncmulatságban .

Elképzeléseink helyességét igazolta az több száz vendég, aki megtisztelt bennünket jelenlétével.

Ünnepi köszöntőmet az alábbi gondolatokkal zártam, melyek itt is aktuálisak.

Reméljük, amikor majd ez a mai ünnep véget ér, azzal a véleménnyel távoznak tőlünk, hogy vállalt feladatunkat teljesítettük és Önök is úgy érzik majd,hogy ez a mai nap méltó tisztelgés és emlékezés  elődeink, az előttünk járó generációk emléke előtt.

Utolsó gondolatom a köszöneté , hiszen nagyon sok ember szellemi és fizikai munkája kellett ahhoz,hogy ez a nap létrejöhessen.

 Köszönöm Balog Zoltán Miniszter Úrnak, aki maga is nekézsenyinek vallja magát, erkölcsi és anyagi támogatását. Tudom, sajnálta, hogy nem lehetett velünk, de reméljük, hamarosan újra körünkben üdvözölhetjük.

Köszönöm mindazoknak- felsorolni nagyon sokáig tartana-, akik bármivel, egy-egy bíztató szóval, adományokkal, időt, fáradtságot nem kímélve segítettek bennünket.

Köszönöm Bánfalvi Lászlóné főszervezőnek, akivel megálmodtuk, megvalósítottuk mindezt, magunk mögött tudva az Önkormányzat Képviselőtestületének – főként Szilágyi Tamás alpolgármesternek-, és a Polgármesteri Hivatal munkatársainak segítő támogatását. Köszönettel tartozunk valamennyi önkormányzati dolgozó segítő munkájáért.

Köszönjük Tózsa-Bánfalvi Gábornak a könyvhöz nyújtott támogatását, valamint sajtóreferensi munkáját.

 

Végezetül kívánom, hogy vezessen minket további utunkon  a hagyományok tisztelete és a megújításukra való törekvés. Amit most tettünk, ez csak a kezdet, egy alap, melyre a továbbiakban építkezhetünk.

Mi, akik itt élünk, továbbra is reméljük azt, hogy ez az ünnepi nap még inkább összekovácsolta kis közösségünket, hiszen a közös gondolkodásban, az  összefogásban rejlik a jövő ereje.

Örülök, hogy valamennyien, akik részesei voltunk ennek a munkának, ennek az ünnepnapnak, tehettünk néhány lépést a jövő útján.

 

Nekézseny, 2015. szeptember 20.

Uj-Tózsa Csabáné polgármester


Kapcsolódó cikkek, forrás:

http://www.egyuttnekezsenyert.hu/?p=696

http://www.egyuttnekezsenyert.hu/?p=750

http://www.egyuttnekezsenyert.hu/?p=773

http://www.egyuttnekezsenyert.hu/?p=793

http://www.egyuttnekezsenyert.hu/?p=926

http://www.egyuttnekezsenyert.hu/?p=850

 

Szeleczky Zita Centenáriumi Ünnepség

Szeleczky Zita Centenáriumi Ünnepség

2015. április 18-án Szeleczky Zita születésének 100. évfordulója alkalmából Centenáriumi ünnepségen emlékeztünk a nekézsenyi kötődésű színművésznőre és munkásságára.

Az ünnepség részleteiről az Együtt Nekézsenyért Egyesület oldalán olvashat:

http://www.egyuttnekezsenyert.hu/?p=368

http://www.egyuttnekezsenyert.hu/?p=489

http://www.egyuttnekezsenyert.hu/?p=498

http://www.egyuttnekezsenyert.hu/?p=433

http://www.egyuttnekezsenyert.hu/?p=445