Valahol a távolban borzalmas „dancefloor” zene bömböl, a Bak hídnál a srácokkal a dal címéről és előadójáról vitatkozunk, miközben egymás után hörpintjük le a Pötyiék boltjából (volt Deák úti ABC) vásárolt kisüveges kólákat – mert megérdemeljük. Pedig mi sem voltunk híján a csibészségnek, a szülők tudta nélkül körbebicajoztuk a környékbeli falvakat, de ma a szokásos Tapolcsány-Uppony-Bóta-Sáta szakasz helyett más irányba, egészen Szilvásváradig merészkedtünk. Közben elfogy az aprónk és lassan be is esteledik, elindulunk. Hazafelé menet, valamelyikünk megjegyzi, hogy holnap buli lesz az Alfa Disco Bárban (jelenleg öntöde Nekézseny külterületében). Ilyenkor a „Nagyok” mindig szanaszét dobálják az épület körül a sörösüvegeket, amit ha holnap reggel időben összeszedünk és beváltjuk, mindannyiunknak meg lehet a fagyira valója…
Ilyen volt egy átlagos nap a 90-es évek gyermekének Nekézsenyben, mikor még nem bonyolította életünket az Internet, az okoskütyük használata, amikor minden nap valami új élményt tartogatott számunkra, mégsem éreztük szükségét, hogy világgá kürtöljük minden mozdulatunkat. Most, sok évvel később, hogy lehetőség nyílt nyilvánosan is megosztani a faluban megélteket, úgy döntöttem írok néhány sort. Tekerjük vissza emlékeinket, mint egy ütött-kopott VHS szalagot és éljük át újra néhány pillanatra, kezdjük először néhány nyári élménnyel..
Az egyház szervezésében többször voltunk táborozni, 1995-ig Bükkszentkereszten, az azt követő években Sárospatakon, ezzel párhuzamosan a lányok talán Zánkára jártak, bár ebben már nem vagyok biztos. A bükkszentkereszti nyaralások nagyon emlékezetesek voltak, amiket ennyi év távlatából is nehezen felejtünk. Mint minden vallási táborban, a játékos foglalkozások, programok mellett itt is a szakrális, lelki feltöltődés és az Istennel való kapcsolatunk erősödése lett volna a cél, de minket akkoriban ez még nem igazán érdekelt. Az otthoni környezetből való kiszakadás, az új emberekkel való ismerkedés annál inkább. Ezekről a nyári alkalmakról tudni kell, hogy Balog Zoltán (emberi erőforrások minisztere) szülei hozták életre, még bőven a rendszerváltás időszaka előtt, ahová évtizedekig jártak a 10-14 éves korú nekézsenyi gyerekek is. Nekünk még volt szerencsénk az utolsó 1-2 évben eljutunk ide. A számunkra biztosított szállás, szinte pénz nélkül, adományokból épült korábban, ami meg is látszott az épületen, de minket ez a legkevésbé sem zavart. A nekézsenyieket legtöbbször a padláson kialakított helyiségben szállásolták el, kb. 10-15-en fértünk el ott. A padlón szorosan egymás mellé tolt szivacsokon aludtunk, nem volt a legkényelmesebb, de cserébe mi voltunk a „legmenőbbek”. Nagyon érdekes volt egyébként a padlás, az első szabad választásokról megmaradt pártok transzparenseivel, logóival volt kitapétázva, ami nagyon jól jellemzi a korszakot. Lent egy zuhanyfülke volt csak kialakítva, amit kettesével kellett használnunk, a spórolás jegyében. A nehéz körülmények egyszer megbosszulták magukat, a vízmelegítőből szivárgó gáztól közülünk ketten is rosszul lettek, gyakorlatilag elaludtak a zuhany alatt. Szerencsére szinte azonnal észrevettük és egy fiatal teológus srác „ki is szabadította” őket. Végül az ijedségen kívül semmi komolyabb nem történt, de megfigyelésre néhány napig a kórházban maradtak a fiúk. Utólag persze mindenki, így a két szenvedő fél is csak nevetett az egészen…
Ettől eltekintve csakis pozitív élményekkel gazdagodtunk, amikor nem voltak foglalkozások szinte egész nap rúgtuk a bőrt, és amikor bejöttünk a 30 fokról, tömtük magunkba a melegben olvadozó zsíros kenyeret, savanyúsággal – azóta sem esett olyan jól semmi. Ittlétünk alatt beléptünk a Kék Kereszt Egyesületbe, amivel többek között azt is megfogadtuk, hogy 24 éves korunk betöltéséig alkoholos italt nem fogyasztunk. Nem tudom hányan tartották be ezt, ahogyan Regős Bendegúz is megmondta: „nem megy az könnyen faluhelyen”.
1995-öt követően a bükkszentkereszti nyarakat Sárospatak váltotta, itt az előre megírt programok mellett még több szabadidőnk volt, meglátogattuk a helyi strandot és órákig csavaroghattunk a városban. Ezekben az időkben bárhol is nyaraltunk, az első mindig az volt, hogy küldtünk egy képeslapot az otthoniaknak. Nem volt rajta sok kísérőszöveg, csak egy üdvözlet vagy valami hasonló, de mégis nagy fontossággal bírt. Emellett sosem felejtettük el, hogy mindig vegyünk valami vásárfiát, valami kacatot, amivel igazoltuk ottlétünket. Az egyházi szervezésű nyári programok mellett, szinte minden évben mentünk osztálykirándulásokra, jártunk Aggteleken, Csillebércen, a Dédes és Nagyvisnyó közötti található táborban és megannyi helyen, amik külön-külön is megérnének egy hosszabb visszatekintést. Talán ezt olvasva, valaki majd billentyűt ragad és megosztja az ottani élményeket is.
Folyt. köv.
Négyessy Richárd
-Fotók: Balog Zoltán, 2016-